„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Háztartási ötletek

A Moxie egy intelligens robot barát, aki élet-leckéket ad gyerekeknek -VIDEÓ

Az Embodied technológiai vállalat egy robot barátot fejlesztett ki gyermekek számára, amely a gépi tanulást és mesterséges intelligenciát használ a természetes beszélgetések és arckifejezések feldolgozására és reagálására.

A Moxie nevű robot egy „animációs társ”, amelynek célja, hogy az 5 és 10 év közötti gyermekek játékalapú tanulással fejlesszék szociális, érzelmi és kognitív képességeiket. Az Embodied kifejtette, a 40 centiméteres Moxie-t úgy tervezték, hogy az “elég magas legyen ahhoz, hogy érdekes legyen a gyerekek számára anélkül, hogy ormótlan benyomást keltene”.

A tervezőcsapat olyan arcot készített a robot számára, amelyen nincsenek olyan részletek, mint ráncok vagy árnyékok, hogy könnyebben kifejezhesse az érzéseit, például az érdeklődést vagy az aggodalmat, és azt nagy és “barátságos” szemekkel látták el, hogy a gyerekek jobban felismerhessenek bizonyos érzelmeket. A robot továbbá puha testtel rendelkezik, amely a nem-semlegességet figyelembe véve kékeszöld árnyalatú. A robot egyéb barátságos jellemzői annak könnycsepp alakú fülei, kerek, sisakszerű arca és kezei, lekerekített mutató- és hüvelykujjal.

A Moxie a gyermekre reagálva 360 fokban képes elfordulni az alapján, valamint a nyakánál, a hasánál és az alapjánál tud hajolni az érzelmek pontosabb kifejezéséhez. Az Embodied a projekthez kifejlesztette a SocialX gépi tanulási platformot, amely lehetővé teszi a robot számára, hogy feldolgozza és reagáljon a természetes interakciókra, például beszélgetésre, arckifejezésekre és a szemkontaktusra. Gépi tanulási képességei azt jelentik, hogy menet közben folyamatosan többet tudhat meg a gyermekről, így tartalmát jobban személyre szabhatja a gyermek tanulási céljainak elősegítése érdekében. Emellett képes felismerni és emlékezni az emberekre, helyekre és dolgokra. A technológiai vállalat szerint ez bizalmat és empátiát kelt a fiatal felhasználókban, és ösztönzi a robot iránti mélyebb elkötelezettséget.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A robot a homlokába ágyazott kamerán keresztül lát, és az alsó testébe integrált hangszórón keresztül beszél. A mellkasán található színes sáv jelzi az akkumulátor élettartamát. A robot társ úgy van programozva, hogy minden héten más “életkészséget” tanítson, beleértve a kedvességet, a barátságot, az empátiát és a tiszteletet. Ezt olyan tevékenységek révén teszi, mint például a rajz, légzési gyakorlatok, meditáció, problémamegoldási feladatok és olvasás. Megtanítja a gyermeket a magabiztos szemkontaktusra, a másokkal való kommunikáció kezdeményezésre, a hallgatásra és az empátia kifejezésére.

Az Embodied az Encyclopedia Britannica és a Merriam-Webster közreműködésével egy szótárt integrált a robot technológiájába, így képes új szavakat és fogalmakat is tanítani, illetve elmagyarázni. Az intelligens robot egy olyan alkalmazást is tartalmaz a szülők számára, amely lehetővé teszi számukra, hogy a robottal végzett tevékenységeik során megfigyelhessék és nyomon követhessék gyermekük fejleményeit.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb