„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Vízen úszó szauna egy bányatavon

Derby városa az 1870-től az 1940-es évekig virágzó bádogbányász-város volt, majd évtizedekig szinte szellemvárossá vált. Ma Tasmánia világszínvonalú hegyikerékpáros útvonalainak ad otthont. A Licht Architecture megbízást kapott egy szauna kialakítására, mely a Brisei’s Hole halásztó felszínén úszik.

A projekt két fészerszerű, pontonon úszó szerkezetből áll, amelyeket egy kis gyalogos híd köt össze a parttal. Az egyik szerkezetben az öltöző, a másikban maga a szauna kapott helyet. A koncepciót a ponton (lehorgonyzott úszó kikötő) és az üvegezés méreteinek fix paraméterei befolyásolták; mindkét elem előre meghatározott volt. A tervezési folyamat során számos formaváltozatot teszteltek, azonban folyamatosan visszatértek a két nyeregtető és a kontrasztos anyagok egyszerűségéhez, valamint a fény és árnyék játékához. Végeredményben Derby városának ellentétes, fellendülés és hanyatlás (majd szerencsére újra fellendülés) kontrasztos történelméből ihletet merítve, két fekete-fehér nyeregtetős fészer ül a kőbánya sziklák és az esőerdő drámai hátterében.

A helyszíntől északra fekvő hatalmas kőbánya sziklái a délelőtti órákig elzárják a szauna közvetlen napfényét, így a sziklafal árnyékai és fényei drámai kontrasztot alkotnak, a magasan álló nap pedig átbújik a füzéren és megvilágítja a tó állandóan jelenlévő ködét. Az anyagválasztás tükrözi a funkciót. A sötét recesszív égetett vörösfenyő magányt és magánéletet biztosít a szauna számára. Ezzel szemben a fényben úszó öltöző pavilon Ampelite burkolata finom sziluetteket rajzol a benne tartózkodó felhasználókról.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A cipőket a parton hagyva és egy kis hídon átkelve a vendégek tárolhatják kerékpárjaikat és átöltözhetnek, mielőtt a fával borított szauna melegében áztatnák magukat. Az épületek együtt úsznak a tájban, egyedülálló lehetőséget kínálva az elszigeteltségre és a pihenésre. Az úszó szauna a csend és a gyógyulás helye – elmerüni a tájban, és újra-összpontosítani magunkat.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb