Hogyan hatott a reneszánsz az építészetre

A kulturális és szellemi éhezés hosszú, sötét középkornak nevezett időszakát követően Európának égető szüksége volt az újjászületésre. Egyre nagyobb vágy támadt a természet tanulmányozására és utánzására, valamint a világ felfedezésére. 1400-1600 között Európa a képzőművészet, a festészet, a szobrászat és az építészet jelentős fellendülésének tanúja lett.

A reneszánsz hajnalát megelőzően Európát a díszes és aszimmetrikus gótikus építészet uralta. A gótikus művészet szakasza után ez a korszak az építészet új korszakát nyitotta meg, a “humanizmus” új fogalmának megjelenésével. Az az elképzelés, amely nagy jelentőséget tulajdonított az individualizmus lényegének, és háttérbe szorította a vallási témákat. A humanizmus hatásai közé tartozott az egyéni figura megjelenése, a nagyobb realizmus és a részletekre való odafigyelés.

A 15. századi Firenze a nagy jólét időszakát élte meg, és a reneszánsz építészeti stílus kialakulását eredményezte. Itt kezdődött az újjászületés, a Medici mecénás tudatosan felelevenítette az aranykort, és elindította a művészetek és a klasszikus műveltség iránti rajongást. A központból hatása átterjedt Itália többi részére, majd Nyugat-Európára.

A klasszikus műveltség újjáélesztése a klasszikus Róma és Görögország erősen szimmetrikus és geometrikus arányú épületeinek hatásait kereste. Elsősorban olyan építészeti jegyek, mint a pilaszterek, a félköríves boltívek, az oszlopok rendezett elrendezése, a karzatok és a kupolák.

A reneszánsz eredeti építészeként Fillippo Brunelleschit (1377-1446) tartják számon. E korszak első épületeként a Catthedrale di Santa Maria del Fiore (Firenzei székesegyház) tekinthető. Két évszázadon dolgozta Brunelleschi a Medici pártfogása alatt a világ legnagyobb kőműves dómjának tervét. A gótikus bordákat és csúcsíveket megtartva a tervezésben az új kupola az ókori Róma nagy kupoláinak, például a Pantheonnak a hatása alatt állt.

A támaszok és állványzat nélkül épített kupola a matematika és a fizika törvényeinek alapos ismeretét alkalmazza a tervezés során. Brunelleschi két kupola építését javasolta, egy belső kupolát vízszintes kő- és lánckarikákkal, amelyek megerősítik a föléjük rétegzett nyolcszögletű kupolát. Brunelleschi emellett egy újszerű halszálkás mintát is kezdeményezett, amely lehetővé tette, hogy a téglafalazat a fektetés során önerősítést végezzen. Ilyen méretű és technikájú kupola még soha nem készült, és a mai napig jelentős mérnöki teljesítménynek számít.

A reneszánsz építészet fejlődésének másik kulcsfigurája Leon Battista Alberti (1402-1472) humanista teoretikus és tervező volt, akinek “De re Aedificatoria” című építészeti könyve a reneszánsz első építészeti formális írásos műve volt. Az ő munkái közé tartozik a Palazzo Rucellai és a 15. századi firenzei Santa Maria Novella templom homlokzata, mindkettőre nagy hatással volt az ókori építészet, és megfelelt az új individualista emberképnek.

A Palazzo Rucellai (1446-51) a reneszánsz építészet kialakulóban lévő vonásait mutatja be, a pilaszterek és oromzatok egymáshoz arányos viszonyban való használatát és az oszlopok klasszikus elrendezését kínálva. A különböző klasszikus rendek megtestesülése a Colosseumhoz hasonló hatást kelt, de az építmény elegánsabb, mint a kor korábbi erődszerű építményei.

Az építészekre ebben az időszakban a római oszloprendek, köztük a toszkán, a jón, a korinthoszi, a kompozit és a dór oszloprendek voltak hatással. Ezek a rendek vagy szerkezeti, vagy dekoratív jellegűek voltak, és egy egységes rendszerként használták őket. Brunelleschi sikere után a kupola is népszerűvé vált, amelyet a középkorban csak nagyon ritkán használtak. Megépítését követően Donato Bramante tervezte a római Szent Péter-bazilikát, mely a funkció a reneszánsz templomépítészet nélkülözhetetlen elemévé vált, és a barokk korszakba átmenetileg is népszerű maradt.

Megszületett az individualizmus esszenciája, amely a humanizmus filozófiáját tükröző, tágas és jól megvilágított belső terek létrehozására irányuló érdeklődést fejezte ki. A nyomtatás megjelenésével az építészetelmélet is reflektorfénybe került. Az építészet többé már nem csak gyakorlat volt, hanem elméleti viták tárgya, nemcsak az építészek, hanem a mecénások számára is. Andrea Palladio (1508-1580) 1570-ben kiadta a “l Quattro Libri Dell’archittetura” című művét (magyarul: Az építészet négy könyve). Sokan úgy vélik, hogy ennek a nyomtatványnak a terjesztése volt felelős a reneszánsz eszméinek elterjedéséért egész Európában.

A reneszánsz születése az olaszországi Firenzében sokkoló hullámokat indított el Nyugat-Európában, mivel a stílus Angliában, Csehországban, Spanyolországban, Portugáliában, Magyarországon stb. kezdett kialakulni. A saját változataik a megelőző gótikus stílusok elemeiből materializálódtak. A reneszánsz forradalmasította az építészet felfogását, mint művészet és tudomány, amelyet az építészetelméleten keresztül kell tanulmányozni. Az építészetet jobban megragadta a használati tervezés, mint a pusztán szimbolikus és vallási célokat szolgáló építészet. A humanizmus felemelkedése megváltoztatta a gyakorlatról alkotott felfogásunkat, és ma is hatással van az építészeti tervezésre.

Forrás: www.archdaily.com