„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

5% ÁFAHírekSzocpol

5%-os ÁFÁ – val kapcsolatos kérdések és válaszok

55-ÁFA-AZ-ÚJ-HÁZAKR2016. január 1-től bevezetendő 5%-os ÁFA várható hatásai.

2016. január 1-től 5% lesz a 27%-os jelenleg érvényben lévő ÁFA tartalom az újonnan épülő családi házak és lakások esetében. Legalábbis Lázár János és a FIDESZ szerint.

A bejelentést követően napi tucatnyi levelet és telefont kaptunk a bevezetendő ÁFA tartalommal kapcsolatban.

Készítettünk 3 cikket a témában, melyet az alábbi linkeken lehet elérni:

Általában az alábbi kérdések merültek fel, melyekre rövid válasszal is szolgálunk:

  • Jelenleg folyamatban lévő építkezésem van, a kivitelezés egy része áttevődik 2016 év elejére. Ebben az esetben januártól az új 5%-os áfát kell majd megfizetnem?

A kormány eddigi nyilatkozatai alapján, melyek még nincsenek törvénybe foglalva, a megkezdett, de még le nem zárt, azaz használatbavételi engedéllyel nem rendelkező építkezések tulajdonosai is jogosultak 2016-tól, a 2016. január 1-e után teljesített munkák tekintetében a kedvezményes 5%-os áfára. Tehát csak azokra a munkákra, melyek 2016-ban lesznek elvégezve és megvásárolva.

  • Ha jogosult vagyok az új kedvezményes áfára, akkor olcsóbb lesz a már leszerződött munka 2016-ban elszámolt része?

Erre nagyon nehéz korrekt választ adni.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Egészen biztosan lesz megtakarítás a korábbi bruttó árhoz képest.

Várhatóan a teljes áfa csökkenés nem fog 100%-ban jelentkezni a számlákban, mivel a kereskedők, gyártók várhatóan árat emelhetnek az év elején (felbruttósítják az árakat, kihasználva a lehetőséget).

Ez az áremelés nem a szokásos év eleji áremelés lesz, hanem az áfacsökkentés miatti kihasznált áremelési lehetőség.

Egyáltalán nem biztos, hogy minden gyártó minden termékével kapcsolatosan bekövetkezik, de érdemes vele kalkulálni.

Ha a vállalkozó a szerződésben árgaranciát adott a megrendelő felé, a vállalkozó akkor is jogosult a nettó áfa nélküli ár emelésére ha a gyártók, kereskedők számára is megemelik az áfaemelés időszakában a bekerülési nettó költségeket. A kormány az év utolsó napjaiban váratlanul változtatta meg a korábbi áfa szabályozást, melyre a vállalkozónak semmilyen ráhatása nem volt, ezzel a kormány Vis Maior helyzetet teremtett és nem lehet káros a vállalkozó számára.

  • Abban az esetben, ha nem egy vállalkozóval kiviteleztetem a házat, akkor is jogosult vagyok a kedvezményes 5%-os áfa összegére?

A kormány eddigi nyilatkozatai alapján ebben az esetben utólagos visszaigénylésre van lehetősége a magánszemélyeknek és csak a számlaérték töredékére igényelhető vissza. Fontos megemlíteni, hogyha magánszemély szervezi le az összes szakmát a saját kivitelezésén, akkor nem csak szakmánkénti felelős műszaki vezetőre, hanem műszaki ellenőrre is szüksége lesz.

  • 2016-ban szeretnék családi házat kiviteleztetni és már korábban kaptam árajánlatot. Milyen árra lehet számolni az új áfa bevezetése miatt?

Egy korábbi pontban már írtunk róla, hogy várhatóan a gyártók és az építőanyag kereskedők emelni fogják a nettó áraikat a korábbi éveknél magasabb mértékben. Ezért a 27% helyett életbelépő 5%-os áfa nem hoz majd akkora megtakarítást, mint ami a százalék különbségekből elvárható lenne.

Véleményünk szerint a 27%-ról 5%-ra történő áfacsökkenés és a várható építőanyag áremelés összességében 10% körüli bruttó árcsökkenést fog eredményezni.

  • Milyen módon lehet majd igénybe venni az áfa kedvezményt?

Erre a kérdésre leghamarabb 2016. január első napjaiban lehet majd választ adni, mivel a kormány várhatóan 2015. december 31-én hozza meg ezzel a kérdéssel kapcsolatos szabályozást. Tehát korrekt választ nem tudunk adni, hogy a magánszemély kapja-e vissza utólag, vagy a vállalkozó állít ki 5%-os áfatartalommal számlát és már eleve az olcsóbb árat kell-e kifizetni.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. Tisztelt Cím.

    Érdeklődnék, hogy 2015 Márciusában vágtunk bele új építkezésbe talán 2016 év vége felé lesz kész. Magánépíttető vagyok az összes számla az Én nevemre szól anyagok + munkadíj. Műszaki ellenőröm van és külön műszaki vezető a külön szakágaknak. Vissza kapom az áfa különbözetet az eddigi számlák után? Ha igen milyen formában és hol?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb