„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Háztartási ötletek

Tippek összeköltözéshez – hogyan lehet jól összehangolni két háztartást?

Ha Ön és a párja úgy döntöttek, hogy összeköltöznek, ahhoz először is szeretnénk gratulálni! A közös élet összehangolása, különösen ha két különböző háztartást kell egyesíteni, bizony igényel némi tervezést. Ehhez szeretnénk segítséget adni a következő tippekkel!

A háztartási gépektől kezdve, a bútorokig és különböző dekorációkig minden megegyezés tárgyát képezheti, hiszen az új lakásban közösen fognak élni. Az évek alatt összegyűjtött és felhalmozott tárgyakat először külön-külön érdemes listába szedni. Készítsen listát a nélkülözhetetlen dolgokról, azokról is amikhez érzelmileg erősen kötődik és feltétlenül szeretné magával vinni az új lakásba. Miután megcsinálták egyénileg a listát, üljenek össze és válogassák ki mik azok a tételek, amelyek mindkét listán szerepelnek. Két étkezőasztal, két ágy ugyanis felesleges.

Eclectic-KitchenNézzék meg objektív szemmel az új otthont, az adott négyzetmétert, a lakás formáját, hiszen hiába szeretnének egy hatalmas L alakú kanapét, ha egy kis apartmanról van szó. A nagyon modern bútorok például egy bájos, régi történelmi épületben lehet, hogy nem illeszkednek annyira. Ha kételkedne a régi tárgyak kidobásában, eladásában, tekintse úgy a lakás kialakítását, mint egy teljesen új kezdetet.

mixed-bedroomNézegessenek lakberendezési újságokat és próbálják egyeztetni és megtalálni azt a stílust, ami mindkettejük számára elfogadható, szerethető. Az eklektikus stílus alkalmas arra, hogy különböző stílusú tárgyakat összeillesszenek, így mindenki személyiségéhez közel álló bútorokból is kialakíthatnak remek belső tereket. Ezekkel a kompromisszum képes megoldásokkal nagyobb vita nélkül, örömtelivé varázsolhatja a költözést!


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás:freshome.com

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb