„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Érdekességek innovációk

IPAD és a legintelligensebb otthon

Reggel felhúzódnak a napellenzők, este le, de napközben is a szemnek legkedvezőbb lux értékek. A fűtésrendszer érzékeli ha otthon vagyunk, de ha elmegyünk átáll alapfűtésre. Ezzel egyidőben a riasztó is átáll figyelő üzemmódba.

WC papír elfogyását jelző berendezés, illetve ha akarjuk még a fürdővizet is beállíthatjuk távolról.

Az amerikai Missouri államban élő négygyermekes Shannon és Angie 500m2-es háza nyerte el idén a megtisztelő „2011 Legjobban Automatizált Otthona” címet. Shannon mindig is imádta a távirányítókat, pénzben sem szűkölködik, ott a négy gyerkőc, akiket nem árt szem előtt tartani, illetve a családban már eleve volt egy halom Apple termék. Azt nem tudni, hogy már a beavatkozás előtt is, de tény, hogy jelenleg 8 iPad, 8 iPhone, 4 iPod Touch és jópár Mac van a családban. Ezek segítségével irányítható a Savant központú intelligens otthon minden rezdülése.

A központi rendszer telepítés és konfigurálása után az iPadekre is felkerültek a Savant alkalmazások, így az érintőképernyő nyomkodásával, ikonok érintésével, virtuális csúszkák tologatásával állíthatóak a különböző paraméterek, időzítések.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ha nem vagyunk egy helyiségben jelen, akkor pár perc múlva lekapcsolja a rendszer a világítást. Éjszakai wc-zést könnyíti a ledes rendszer, mely akkor kapcsol fel, ha mi is felkelünk. Ezenkívül minden helyiségben automatán kapcsolódnak fel. A gyerekek és betolakodók miatt minden helyiség be van kamerázva, így minden szoba szemmel tartható. A kamerák képe bármelyik TV-n vagy iPad-en megjeleníthető. Ebédidőben pedig csak a harang ikont kell megnyomni, így a legtávolabbi szobában is hallani fogják a kölykök, hogy asztalon a kaja. Lámpaoltás előtt az Xbox vagy bármilyen készülék bárhonnét kikapcsolható.

Mindezek mellett LED fény jelzi, ha kifogyott a WC papír. A kád víz a lakás bármelyik részéről megengedhető az iPad-ek valamelyikének segítségével. A víz nem fog kifolyni, pont olyan hőmérsékletű lesz és addigra lesz kész amikorra szeretnénk, pl. egy film végére, vagy mire hazaérünk. A bejárati ajtó előtt ha megáll egy személy, akkor automatán megjelenik mindenki képernyőjén a jövevény.

Közel 30 millió forint volt az intelligens ház kiépítése. Persze ebben a ház több mint 150 millió forintos költségvetése nincs benne.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb