„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

5% ÁFA

5% ÁFA tartalommal építhet családi házat 2020-ban is. Takarítson meg több millió forintot!

5% -os családi ház építési ÁFA 2020-ban is

2016. január 1-től 2019. december 31. között a 27% helyett, mindössze 5% ÁFA tartalommal lehetett kedvezménnyel családi házat építtetni abban az esetben, ha az új otthon legfeljebb 300 m2 hasznos alapterülettel valósult meg.

2020. január elsejétől kötött építési szerződések függetlenül az épület méretétől már a 27%-os ÁFA tartalommal adóznak.

Ez azt jelenti, hogy egy nettó 50 millió forintos családi házra az idén 2,5 millió forintos ÁFA-t kell megfizetni, mely jövőre 63,5 millió forint lesz, tehát nettó 50 millió forintos családi ház az ÁFA miatt 11 millió forinttal emelkedik.

Van egy legális lehetőség, hogy 2020-ban épülő családi ház is, a 2019-ben érvényes ÁFA tartalommal, azaz 5% ÁFA tartalommal adózzon.

Abban az esetben, ha az Építtető kivitelezési szerződés alapján előleget fizet a Kivitelező felé és ezt a 2019-es évben pénzügyileg teljesíti, akkor az 5%-os ÁFA tartalmat kell felszámítani. Az előleg összege akár a 100%-os kivitelezési költsége is lehet. Tehát aki az idén megfizeti számla ellenében az egész ház építési költségét, az 5% ÁFA fizetésére kötelezett, még akkor is, ha a ház csak 2020-ban épül fel és kerül átadásra.

Az alábbi ÁFA kalkulátorunkkal számolja ki, hogy mennyi pénzt tud megtakarítani abban az esetben, ha 5% ÁFA-val fizeti ki az új családi ház építését.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Több cikket írtunk ár az 5%-os ÁFA-ról és a 2020-tól érvénybe lépő változásról. Érdemes a cikkeket elolvasni, melyet az alábbi linken érhet el: https://kp.hu/kat/5-afa/

Érdekesség, hogy azoknak is marad az 5% ÁFA a családi ház építés tekintetében, aki 2018. november előtt online naplóba feltöltött tervekkel rendelkezett. Viszont aki most kezdi a tervezést, az a 2018-as terv meglétét már nem tudja igazolni, így az marad, hogy 2019. december 31-ig kivitelezni szerződést köt egy vállalkozóval és előlegként megfizeti a kivitelezői díj egy részét, vagy egészét.

Cégünk korlátozott számban a 2020-as évre még vállal családi ház építést 2019-es évben érvényben lévő 5%-os ÁFA kulccsal. Siessen és használja ki, hogy most ha velünk építtet, a tervezést, a statikai és gépészeti tervet ingyenesen megkapja vállalkozásunktól.
Cégünk “AA” kategóriás pénzügyi minősítéssel rendelkezik, mely önnek biztosíték arra, hogy cégünk teljesíteni fog. Minősítésünk itt elérhető: https://kp.hu/3-cegminosito-minositette-vallalkozasunkat/

Javasoljuk, hogy ha bárkivel is köt építési szerződést, káderezze le a vállalkozást, mert ellenkező esetben kókler vállalkozások áldozata is lehet!

Szakértő kollégáink várják hívását az alábbi elérhetőségeken:
06-1/5-06-06-06, 06-20/444-44-24, 06-70/32-32-870 
– Li Nicole: 100-as mellék 
– Hauser Orsolya: 101-es mellék 
– Borka Krisztofer: 102-es mellék 
– Zsebő Zsanett: 103-as mellék



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

4 hozzászólás

    1. Kedves István!
      Li Nicole kolléganőm felveszi Önnel a kapcsolatot.
      Tisztelettel:
      Kp.hu ügyfélszolgálat

  1. Jó napot kívánok Varga László vagyok és érdeklődni szeretnék hogy tetőtér beépitéssel foglalkoznak e!? Válaszát előre is köszönöm üdvözlettel Varga László

    1. Kedves László!
      Igen foglalkozunk beépítéssel is.
      Kérem küldje el az info@kp.hu email címre telefonszámát és visszahívja a kollégám a hétfői napon.
      Tisztelettel:
      Kp.hu ügyfélszolgálata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb