„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekSzocpol

Szocpol 2012 újra elérhető

Napokon belül újra elérhetővé teszik a bankok a szocpol-t.

A bankok többsége, még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet is, ahol hamarosan igényelhető, az egyébként januárban újraindult támogatás.

Egyenlőre csak az OTP adott olyan nyilatkozatot a megkérdezésre, hogy napokon belül már felvehető lesz a támogatás.

A jelenlegi szocpol lényegesen kisebb kört céloz meg, de a keret is lényegesen alacsonyabb.

FIGYELEM!!!
Legalább B-kategóriás lakásra igényelhető szocpol, nagyobb összeget pedig még az ennél is energiatakarékosabb ház vásárlásakor igényelhetünk.

  • A kategóriára pedig 1,1, azaz 10%-kal nagyobb szocpol összeg jár.
  • A+-osra 1,2, azaz 20%-kal nagyobb szocpol összeg jár.
  • A passzívházakra pedig 1,3-as, azaz 30%-kal nagyobb összeget kapunk szocpolként!!!

Azzal, hogy valaki A, vagy A+ házban fog élni a rezsiszámla jelentősen csökkenni fog, valamint jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsátást.

A hazai háztartások energiaigénye az ország teljes energiafogyasztásának csaknem 40 százalékát teszi ki.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Érdekesség:

  • Közel egymillió család él ma Magyarországon régebbi építésű családi házban, amelyek átlagosan G-H energiaosztályba tartoznak, a fűtés előállítása és a szükséges melegvíz előállításához négyzetméterenként 450-560 kWh energia elégetése szükséges éves szinten.
  • Panelben 640 ezer család lakik, nekik évente, négyzetméterenként 220 kWh energiára van szükségük.
  • 350 ezer család él régi vályogházban, amelyek átlagosan F-G kategóriába tartoznak, évi energiaigényük – a fűtési rendszer típusától függően – 360-440 kWh/m2.
  • Régi társasházban 250 ezer háztartás él, az ő lakásaik átlagosan G-H besorolásba esnek, energiaigényük 300-340 kWh/m2év.

Egy modern könnyűszerkezetes családiház energiaigénye 30-40 KWh négyzetméterenként és évente.

Kérjen tőlünk árajánlatot új házának kivitelezésére. Kattintson ide.

Típusterveinket itt találja: www.ujhazak.com

Most ajándékunk a ház tervezési költsége és egy komplett lakásszellőztető rendszer!!!

Hívjon, mert most 1 millió forint az ajándékunk, de csak az első 10 építtetőnknek!!!

06-20-444-44-24



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb