Itt az új CSOK 2024
Megjelenik az új családtámogatási rendszer
A kormányinfón pár perce elhangzott, hogy 2015 óta 233 ezer család vette igénybe a támogatási formákat, ezáltal 754 milliárd forintot költött az állam erre.
A kormány átalakítja a lakástámogatási rendszert.
A falusi csok-rendszer megmarad, viszont az ötezer fő feletti településeken “csok+” néven új, kamattámogatott hitelkonstrukciót vezetnek be.
A hitel gyerekszám függvényében 15-30-50 millió forint lesz. 3% lesz a kedvezményes kamat. Az első közös otthon megvásárlásakor elegendő 10 százalék önrésszel rendelkezni. A futamidő 10-től 25 évig terjedhet
Az első közös otthon esetében – részben az infláció fékezése érdekében is – 80 millió forintos határt húztak meg. Lakásbővítés vagy új lakásba költözés esetén 150 millió forint az értékhatár. Felújítás, bővítés esetén 20 százalék önrészre lesz szükség.
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el
További kedvezmény, hogy az első évben nem kell tőkét törleszteni, csak a kamatot fizetni. Ha megszületik a gyermek, akkor a hitelfelvevők egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek. A második gyermek születése esetén, valamint minden további gyermek után 10 millió forintot elengednek a tőkéből.
A falusi csoknál egységesítették a gyermekek után járó, vissza nem térítendő támogatás rendszert.