„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Háztartási ötletek

Hogyan tartsunk rendet a gyerekszobában?

A gyerekek kedvenc elfoglaltsága a játék, de a különböző játékok hatalmas és folytonos káoszt okoznak a lakásban. Sok szülő küzd folyamatosan azzal, hogy valamennyire rendben tartsa a kialakult fejetlenséget. Ennek felszámolására szeretnénk tippeket adni a következő posztban. Hogyan lehet a gyerekekkel együttműködésével rendet tartani a játékok között?

gallery-1446754832-tidy-playrooms-index1, Legyen vacsora utáni családi esemény a rendrakás!

A szülők bátorításával és instrukciói által legyen egy közös vacsora után családi program, a játékok rendberakása. Így nagyobb az esély rá, hogy a játékok valóban a helyükön kötnek ki.

2, Kezeljük úgy a takarítást, mint a nap utolsó játékát.

Állítsunk be egy időmérőt 3-5 percre és invitáljuk versenyre a gyerekeket. Akár, hogy jön a vihar ki a leggyorsabb, akár más játékkal, amiben számít az idő.

1446762782-toy-bag

3, Rakjunk fel zenét a lejátszóra.

A zene mindig segít, hogy az idő kellemesebben teljen el. Miért lenne kivétel a takarítás?


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

4, Próbáljunk jókedvűen nekiállni!

A kedvtelenség, unottság, bosszúság negatív érzelmek, ezért ha a takarításhoz, rendrakáshoz állandóan ezek kapcsolódnak, akkor a gyerekekben is negatív attitűd alakul ki.

gallery-1446765247-playroom-tidy-sleep

5, Rakjuk el a játékokat “aludni”.

Ahogy a kicsiknek is pihenésre van szükségük, úgy a játékoknak is. Ugye? Ez segít természetessé tenni, hogy vége a napnak és a játékok is könnyebben visszakerülnek a helyükre.

forrás:goodhousekeeping.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb