Hírek

Földrengés Győrben vagy csak kacsa?

Az utolsó jelentős anyagi károkat is okozó oroszlányi epicentrumú földrengést követően folyamatos találgatásokat lehet az interneten és a médiákban olvasni.

“Ma újabb, még nagyobb erejű mozgás várható. Szakértők szerint Komárom és Győr között következhet be a katasztrófa” Ezt a mai Bors napilap közölte.

január 29-én 18 óra 41 perckor, a Richter-skála szerinti 4,7-es erősségű földrengés rázta meg magyarország nagy részét.

Az 1985-ös berhidai hatalmas pusztító földrengés óta ez volt a legerősebb hazai földmozgás, amely több mint egymilliárd forintos kárt okozott. (a felső kép Berhidán készült 1985-ben)

Az interneten és a médiákban minden nap foglalkoznak a témával.

Több helyen olvasható, hogy a mai napon 2011 február 12-én vagy az azt követő napokban egy sokkal pusztítóbb földrengés érheti hazánkat.

A szakértők egyik fele szerint képtelenség előre jelezni a földrengéseket, a másik tábor azonban úgy vélekedik, hogy be lehet mérni a rengések várható helyét és időpontját.

2009-ben Olaszországban pusztító földrengés volt, melyet előre jelzett egy kutató

Nem hittek az olasz szeizmológusnak Gioacchino Giuliani-nak, aki  a radongáz megnövekedett koncentrációjára hivatkozva már hetekkel az olaszországi földrengés előtt megjósolta, hogy katasztrófa várható L’Aquila kisváros környékén. A település polgármestere azonban pánikkeltéssel vádolta, és a rendőrökkel hallgattatta el a tudóst. A földrengés bekövetkezett, 290-en haltak meg.

Olaszországi földrengés 2009.
Olaszországi földrengés 2009.

Az L’Aquila térségében kipattant földrengés különösen érdekes abból a szempontból is, hogy egy olasz szakértő azt előre jelezte. Tény, hogy Gioacchino Giuliani, az olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézet technikusa, már az év elején interneten keresztül hírt adott egy a térségben várható földrengésről, március elején pedig hangosbeszélővel felszerelt gépkocsik mozogtak a környéken, és figyelmeztették a lakosságot a várható tragédiára. Tény az is, hogy pánikkeltésre hivatkozva a hatóságok ezeket az akciókat leállították és a szakemberek a lakosságot azzal nyugtatták, hogy az észlelt kisebb rengések “…teljesen normálisak egy szeizmikusan aktív térségben.”

Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

 

Juhász Árpád ismert geológus „kacsának” minősítette a közeli földmozgással kapcsolatos híreszteléseket, mert szerinte nem lehet előre jelezni egy ilyen katasztrófát.
Korai még búcsút venni szeretteinktől, az emberiség hosszú évszázadok óta talál ki magának apokalipszisről, elemi csapásokról szóló jóslatokat – összegzett Juhász a Fejér Megyei Hírlapnak.

Azért érdemes elgondolkodni, hogy mi a jobb elhinni az előrejelzést, ha még az kacsa is legtöbbször, vagy nem figyelni rá és ha bekövetkezik a baj, akkor kapkodni?
Ez elég Pató Pál Úr szindróma. De a valótlan fenyegetettség is problémákat szül.

Dr. Kováts László Dezső, a Budapesti Műszaki Egyetem egykori professzora azonban azt állítja: a földrengések megfelelő mérésekkel akár előre jelezhetők.

Az amerikai UCLA egyetem szeizmológiai kutatóbázisa kimutatta, hogy a kontinensvándorlás miatt a kőzetekben a törésvonalak mentén mechanikai feszültség halmozódik fel. A dagály-apály jelenségek hatására létrejövő ingadozás miatt ahol a feszültség felgyülemlik, ott földrengés jöhet létre. Az is kimutatható, hogy a földrengések térben és időben sorozatot alkotnak. Ha a kérdéses törésvonalon a közelmúlt rengéseit vesszük figyelembe, akkor azt látjuk: Kecskemét után Dunaharaszti, majd Oroszlány jött a sorban. A következő rengés tehát valahol Komárom és Győr között várható, bár lehet, hogy nem mostanában. Veszélyeztetett terület a főváros is, a Gellért-hegy lábánál ugyanis három törésvonal találkozik. Itt is reális a lehetősége egy jelentősebb földmozgásnak.

Ha olyan házban él, mely földrengésbiztos, akkor nem kell foglalkozni még egy 7-es erősségű földrengéssel sem. Ajánljuk mindenki figyelmébe a korábbi megjelent írásunkat a földrengésbiztos, letesztelt acélszerkezetes házakról.

Az acélszerkezetes könnyűszerkezetes ház állékonyságát vizsgálták a földrengéskutató intézetben.

Az épület egy 7,2 Richter skálán mért földrengésnek vetették alá. Ekkora földrengés Kaliforniában volt 1940-ben. A vizsgálatból kiderült, hogy a könnyűszerkezetes acélvázas épület kiállja a földrengés tesztet.

A teljes cikk itt olvasható.


Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb