„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Évente 5 ezer darab lakással és házzal lehet növelni az építőipar teljesítményét

Évente 5 ezerrel lehet növelni az újonnan épített lakások számát és 800 ezer-1 millió lakást lehet reálisan felújítani a következő ciklusban Bencsik János, Tatabánya polgármestere, a Fidesz szakpolitikusa.

Bencsik János a közlemény szerint elmondta: “Magyarországon az építőipar és a lakásépítés rendkívül kedvezőtlen helyzetén alapvetően új gondolkodásmóddal, mentalitással, új rendszer-szemlélettel lehet javítani. Az energiagazdaság és az építésgazdaság házasítására van szükség ahhoz, hogy ne csak az építőipari kibocsátásban, de a munkaerő-piacon is pozitív változások történjenek.

A vállalkozások szabadságát tiszteletben tartva, erősebb állami szerepvállalásra van szükség, ami egy új érdekharmonizáció mentén történhet meg.” Az erősebb állami szerepvállalásnak az építőipar belső piacélénkítését és a mögötte lévő, építőanyag-ipari és szolgáltatási háttér tudatos bővítését kell eredményeznie – tette hozzá.

A Zöldbank felállításával kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa kiemelte: “Szükség lesz egy úgynevezett mentori hálózat felállítására az energiatakarékos felújításoknál. A megrendelőnek és a kivitelezőnek is szüksége van mérnökszakmai segítségre, amit a mentor a megfelelő finanszírozással is tud majd párosítani.” Bencsik János szerint 3,2 millió háztartás felújítása lehetséges 12-15 esztendő alatt, ami a belső megrendelés-állományt stabilan tartaná, tehát nem egy dömpingszerű pályázati programról lenne szó.

Tatabánya polgármestere kijelentette: új kormányzati intézményrendszer felépítésére van szükség a lakáspolitikában és az építésügyben, ugyanis tarthatatlan, hogy 4-5 különálló tárca foglalkozik egy területtel, egymással rivalizálva, gyenge kommunikáció mellett.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“Egy nemzeti épület-korszerűsítési programra lesz szükség, aminek alapjait már a szakma képviselőivel, szakmai műhelyekkel hosszabb ideje folytatott tárgyalások során kidolgoztuk” – mondta Bencsik János. “Persze egy-két éven belül nem vesz majd 180 fokos fordulatot a piac, de arra lehet számítani, hogy egy ciklus alatt évente 5 ezerrel nőhet az újlakás-építések száma, így a következő parlamenti ciklus végére elérhető a szükségesnek tartott évi 40 ezres új lakásszám. Ebből 20 százaléknak bérlakásnak kell lennie, amit szociális-, költség- és piaci alapon lehet bérbe venni. Szintén egy ciklus alatt 800 ezer-1 millió lakás felújítása is lehetséges. Mindehhez első lépésként az előtakarékosság további kiterjesztését kell elérni, hiszen forrás oldalról ez lehet az egyik legfontosabb alapja egy új programnak.” – zárta előadását az I. Közép-Európai Ingatlankonferencián Bencsik János.

forrás: fn.hu




Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb