„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Barack Obama szigetel

Történelmünket véres háborúk, és a hatalom bármi áron történő megszerzése jellemzi. Ez végig kíséri az emberi civilizációt. A különböző korokban a módszerek ugyan változtak, mégis, ez igaz a huszadik és a huszonegyedik század eddig eltelt idejére.
A hatalom megszerzése, mindig a katonai hatalom megszerzését is jelentette, a konkrét cél, pedig a nyersanyagok és az energiamezők megszerzésére irányult. Ez azt jelentette, hogy történelmünk során nem volt tanácsos védtelenül hagyni ezen értékeket. A huszonegyedik században ellenben egy olyan politikus lett a világ legnagyobb katonai hatalmának elnöke, aki teljesen újszerű politikát, jövőképet ígért.
Az Irakban és Afganisztánban szolgált több mint 800 000 háborús veteránnak Obama az eddig megszokottól teljesen eltérő jövőt szán, őket, mint zöld veteránokat a megújuló energiatermelő piacon akarja bevetni. Ebben látja a kibontakozás lehetőségét, a hátrányos helyzetű fiatalok esetében is.
Obama azt mondja; már eleget láttunk, itt a cselekvés ideje. Meg kell szabadítanunk Amerikát olajfüggőségétől. Mikor Obama át akarja vezetni az amerikai gazdaságot a világ legnagyobb olajimportőr országából, a legnagyobb alternatív energia termelőjévé, akkor ez nem csak az olajfüggőséggel való szakítás igényét jelenti, hanem egy teljesem más külpolitikai szemléletet is.
Nem kevesebb, mint ötmillió új munkahely megteremtését ígérik ezen a területen. 2050-re az üvegházhatású gázok 80%-os csökkentését ígérik, és azt hogy az energiatermelés 25%-a fog alternatív energiákból származni. (2012-re a cél 10%) A világgazdasági váltság miatt elsőként csődbe került autóipar megsegítését is, nem hagyományos szétfolyó segélyekkel oldanák meg, hanem egymillió korszerű, elektromos és hibrid autó gyártásával és piacra dobásával.
Mindez javítani fogja az energia hatékonyságot, az üzemanyag hatékonyságot, az energiabiztonságot. Ez nemcsak csökkentené az USA függőségét az energia importtól, hanem kivezethetné Amerikát abból a morális gödörből, melybe a klímaváltozási egyezmények negligálásával került.
A terv szerint, meghatározták, hogy 2015-re az elektromos hibrid autók 150 mérföldön nem fogyaszthatnak többet, mint 1 gallon üzemanyagot.
Óriási összegekkel költségvetési ösztönzik az e téren való kutatást és fejlesztést, csakúgy, mint a klímaváltozás elleni küzdelemben tevékenykedő cégeket, nekik hosszúlejáratú, kedvezményes kölcsönöket adva. Az ötmillió új zöld munkahely megteremtését segítenék a szakképzés területén történő képzéssel. Az energia innováció nem várhat, mert a végrehajtáshoz évek kellenek. mondja Obama. De ha valaki azt gondolná, hogy ezek a kijelentések nem mások, mint a hatalom megszerzéséhez szükséges üres politikai lózungok, azokat emlékeztetnék, hogy hasonlóképpen látja a kibontakozás útját a magyar származású Soros György is, aki nem arról híres, hogy behódolna a mindenkori hivatalos politikai irányzatnak. Olyan döntések ezek, melyeket nehéz nem észre venni.
Egy éven belül ígérték, hogy hibrid-elektromos járművekre alakítják át a teljes fehérházi gépkocsi flottáját. Erre többen azt mondták, hogy szép példa, de annyit számít az USA közlekedésében, mint cseppben a tenger. Erre a válasz az volt, hogy ezt az utat minden polgár esetében segíteni fogják, mert aki ilyen gépkocsira vált, az nem kevesebb, mint 7000 dollár adókedvezményt kaphat.

A felelősségteljes, és környezettudatos tervek a nukleáris biztonság növelését is célba veszik. A jövőben nem kívánják elkendőzni, hogy a nukleáris biztonságot is új alapokra kell helyezni. Cél, hogy nukleáris anyagok ne kerülhessenek terroristák kezére, hogy megakadályozzák az ezekkel folytatott kereskedést, és hogy állami szintre emeljék, a nukleáris anyagok, hulladékok ártalmatlanítását.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Végül pedig arról írnék, ami a legtöbb ember életét érintené közvetlenül. Ez az energiahatékonyság. 2020-ig, a jelenleg folyamatosan növekvő energiaigényt 15%-os csökkenésre váltanák. 2030-ig a jelenlegi épületállomány széndioxid kibocsájtását 25%-kal, az új épületek esetében 50%-kal csökkentenék. Az amerikai kormányzati épületek energiafogyasztása esetében, az energiahatékonyságot 2025-ig 40%-kal növelnék, az új építésű épületek esetében pedig a zéró széndioxid kibocsájtás a cél.
Az évente legalább egymillió otthon tartós hőszigetelésére, és az állampolgárok fűtéskorszerűsítésének direkt kormányzati támogatására vonatkozó törekvések szinte minden otthonba eljuttatják az új szemléletet. Ez nemcsak az USA-ban tükröz egy új szemléletet, egy élhetőbb, egészségesebb, és ökologikusabb életvitelt, hanem hatással lesz az egész bolygóra.
Ezen példákból nekünk is tanulnunk kellene. Hisz az energiapazarló életmód, a munkanélküliség, és a fölösleges rövidtávú költekezés igencsak jellemeznek minket. Meg sajnos az is, hogy a jó célokból nem lesz semmi. Szurkoljunk együtt Obamának. Ha a reáruházott hatalmat ezen célokra fogja felhasználni, akkor a legnagyobb államférfiak közé emelkedik.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

5 hozzászólás

  1. Kedves Droppa Úr!
    Teljesen korrekt, amit az amerikai Elnök csinál.
    Nálunk még azt a támogatást sem adja az állam, amit a megújuló energiákra évek óta szoktak biztosítani.
    A NEP pályázat március végén szokott megjelenni, most június eleje van, de az illetékesek hallgatnak ez ügyben.
    A Magyar kormány még a szokásos megújuló energia támogatást sem adja, nem, hogy bármi új támogatást adjon az állampolgároknak.
    Érdemes lenne nem csak beszélni a környezetvédelemről, hanem tenni is valamit. Svájcban például több millió forintnak megfelelő összeget adnak ha valaki napelemet, napkollektort, szélturbinát telepít otthonába. Sőt kötelező az új házaknál ezt alkalmazni.
    Svájcban sokszorosát keresik az emberek, de a környezettudatos gondolkodásukat fizikálisan is támogatja az állam.
    Nálunk keveset keresnek az emberek, de ha valaki környezettudatos gondolkodású akkor sem támogatják az elképzelését. Hát ez a nagy Szoci Magyarország!!!
    Mikor jön már valaki, aki felemeli a szavát és kiáll ezen gondolkodás mellett???

    1. Kedves Bálint!

      Teljesen jól látja a dolgot. Ma Magyarországon a felelős vezetésben nincs olyan személy, aki méltóképpen képviselné a megújuló energiát betervező állampolgárokat.
      Ez a weboldal reméljük, képviselni tudja a környezettudatos gondolkodást és hírt adni az ezzel kapcsolatos tudnivalókról, lehetőségekről.
      Droppa György jelen blogja is ezt a célt szolgálja. Reméljük, hogy minél szélesebb körben el tudjuk terjeszteni oldalunk által is a megújuló energiákkal kapcsolatos ismereteket.
      Nincs olyan ország a világon, ahol támogatás nélkül elterjedne a környezetkímélő energiatermelő megoldások használata. Ez kormányzati feladat. Amerika azzal, hogy a kormánya hibrid autóval jár majd, példát mutat az embereknek, azzal, hogy hatalmas támogatást ad annak, aki ilyet használ, azzal pedig megadja a lehetőséget az állampolgároknak, hogy tudjanak ők is ilyet vásárolni.
      Ha nincs füst, kevesebb lesz a beteg ember, nem kell majd annyi embert kezelni állami pénzen. Arról nem is beszélve, hogy az autógyárak és beszállítóinak hatalmas munkát biztosít, ami új munkahelyet teremt.

  2. Tisztelt Kis Bálint!
    Azzal tudunk segíteni, hogy elmondjuk a véleményünk, és követendő példákat mutatunk. Magyarország híres volt arról, hogy más országok, hatalmak példáját majmolta. Mára a lehetőségei annyira beszűkültek, a felelőtlen gazdálkodás következményeként, hogy már az is jó lenne, ha valamely ország jó példáját majmolnánk.
    Köszönöm a svájci példákat, ezek is a környezettudatos szemléletet támasztják alá.
    A pályázati lehetőségek, minden magyarázat nélküli elhúzódása engem is felháborítanak.
    Egy kijelentésével ellenben vitatkoznék. Kérdezi; hogy ez e a nagy Szoci Magyarország…
    Szerintem távolról sem ez. Sőt, bár magyar kormány bitorolja ezt a nevet, ettől áll a legtávolabb. Nehéz egy ilyen oldalon is teljesen kizárni a politikát, mert az Obama intézkedések is egy politika részét képezik. Remélem ellenben, hogy egyrészt megvalósulnak, másrészt példát fognak mutatni a békés, környezettudatos építkezéshez.

  3. Tisztelt Droppa úr!
    Valóban az emberiség története leírható háborúk történeteként is. Egy XIX. századi hadigondolkodó (Clausewitz 1780-1831) írta: a háború nem más, mint a politika folytatása más (erőszakos) eszközökkel. Tehát nem a háborúk a ludasok ebben az összefüggésben, hanem a különböző — mindig változó — globális (kontinensnyi) erőviszonyok. Azok az erőviszonyok, amelyek egy társadalmat felemelnek, mert képes nagyobb tudást, erőforrásokat mozgósítani céljai érdekében. És igen a hatalom! A hatalom, amely jelenthet akár egy egész világra, nagyobb területre való befolyást, rendelkezést az ott fellelhető erőforrásokkal, kincsekkel.
    Ám a XXI. századra az emberiség (legalább is egy része) rádöbbent arra, hogy az erőforrásai korlátozottak. Vagyis nem képesek kielégíteni társadalmak és az egyének szüntelen vágyát arra, hogy mindig jobban és jobban között éljenek változatlan körülmények között. Ezt a felismerést először Európa és a fejlett világ tette meg 1982-ben, amikor a híres-hírhedt Római Klub nyilvánosságra hozta jelentését. Több, mint egy negyedszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az akkor megfogalmazott alapgondolatok bekerüljenek a politika szóhasználatába Amerikában és Európában, szerte a fejlett világban. De ez a belátásnak csak egy kicsinyke szelete. Nem igazán Obama ötlete ez!
    A multinacionális cégek, az emergetikában, az olajiparban, a gépjárműgyártásban érdekeltek az elmúlt évtizedek során K+F beruházásaik egy jelentős részét költötték az úgynevezett “alternatív” energiaforrásokra. A Shell létrehozta az Északi-tengeren, a holland partoknál a világ egyik legnagyobb szélerőművét. A BP ezekre (alternatív energiahordozók) a kutatásokra annyi pénzt költött, mint kis hazánk éves nemzeti termékének kétszerese.
    Ezeknek a cégeknek a politikaformáló képességével szemben még az USA elnöke sem mehet szembe.
    Az egy másik dolog, hogy a társadalmakat át kell “állítani” (oktatás, életforma-váltás, stb.) egy környezettudatosabb életmódra. Ezt pedig csak politikai és hatalmi eszközökkel lehet. Értem ezek alatt az adott országok adó- és támogatáspolitikáját, a kedvezményeket és “ad absurdum” a politikusok példamutatását. is.
    A GM 60 százaléka most állami tulajdonba került. A politika előírja majd e cégcsoportnak, hogy milyen irányú fejlesztéseket hajtson végre. Majd egy idő után — deklaráltan — meg fog szabadulni az állam ettől a cégtől. De addigra az “terméket” vált. Így lesz vége az amerikai álmot megtestesítő, benzinzabáló batároknak.
    Itthon pedig addig ne számítsunk semmiféle komolyabb változásra, míg a hazai politika nem ismeri fel ennek a jelentőségét. Nem ismeri fel, hogy ez az ország nem csak arról nevezetes, hogy energiahordozókban szegény, hanem arról is, hogy vizekben és termálkincsben gazdag.
    Nemsokára úgyis ezért fog ácsingózni közelebbi és távolabbi környezetünk, ezért fognak kitörni háborúk!

  4. Kedves Tóth Csaba!
    Komolyan gondolom, hogy az Obama kormányzat új céljai telitalálatok. A címben a szigetelést, pontosabban az energiahatékonyságot emeltem ki, de a munkahelymegtartás, irányába tett lépéseket egy világgazdasági váltság idején, azt autóipar mentőövét, és átáátállatását egy fenntarthatóbb irányba, a kormányzati példamutatás természetesen helyén kezelem. Az igazi értéket nyilvánvalóan a külpolitikai törekvések jelentik. Az hogy végre az USA másban is képes gondolkozni, mint olajban és háborúban. Az ökológiai tudatosság, az olaj utáni célok (beyond petroleum) kitűzése, pedig új külpolitikát is jelentenek. Igen tudom, futurológusuk szerint, a víz, az édesvíz lesz az egyik megkerülhetetlen konfliktusforrás. De ez ne jelentse ez azt, hogy lemondunk belátható, jobbító céljainkról. Én tehát nem adom fel. Bíznom kell abban, hogy egyszer tényleg lesz egy jobb, háborúk nélküli világ.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb