„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

A következő akciótervben már szerepel az otthonteremtés

Otthonteremtési program elindítását is tervezi az új Orbán-kabinet – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály.

A Miniszterelnökség államtitkára arról is beszélt, hogy tárgyalást kezdeményeztek a Bankszövetséggel és a pénzintézetekkel, hogy egyeztessenek a bankokat érintő különadó teljesítésének módjáról. Hozzátette: ragaszkodnak ahhoz, hogy a pénzintézetek is vállaljanak részt a 3,8 százalékos hiány teljesítésében.

Az elmúlt évek egyik súlyos gazdaságpolitikai hibája volt, hogy a devizaalapú hitelezés ekkora mértéket ért el – jelentette ki Varga Mihály. A politikus rámutatott: az ország olyan nehéz helyzetben van, hogy az árfolyamváltozás 1,7 millió szerződőnél, ha nem is élet-halál kérdés, de igen komoly terhet jelent.

Ebből a helyzetből csak akkor tud kijönni az ország, ha a devizahitelek aránya csökken – szögezte le az államtitkár. A kormány ezért létre hoz egy Eszközkezelő Társaságot, és korlátozni kívánja a devizahitelek felvételét – vázolta Varga Mihály, aki szerint ennek a szabálynak csak a magánszemélyekre kellene vonatkoznia, hiszen épp a magánhitelek nagy száma változtatta meg a devizakölcsönök arányát.

Azt is tervezi a kabinet – folytatta az államtitkár -, hogy növeli a lakásépítések számát. Szakemberek szerint a lakásállomány egy százalékának kellene megújulnia évente. Ez a mostani négymillió lakásnál negyvenezer új otthont jelent. Most egyébként évi 15-16 ezernél tartunk – jegyezte meg. Hozzátette azonban, hogy az otthonteremtési program majd a második akcióterv része lehet.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Varga Mihály emlékezetett arra, hogy a BAR-listások száma az utóbbi egy évben hirtelen megemelkedett, de az államtitkár ezt a kisebbik bajnak tartja. Szerinte ennél tragikusabb, hogy 90 ezer ingatlanban élőket jegyeztek elő kilakoltatásra. A bankokkal és a biztosítókkal erről mindenképpen tárgyalnia kell a kormánynak – tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette azt is, hogy a válságban mindenkinek kell áldozatot hoznia, de azon területek képviselőinek még hangsúlyosabban, amelyek a krízis időszakban is profitot termeltek.

Ezért határozott úgy a kormány, hogy a pénzintézeteknek évente a bruttó hazai terméknek körülbelül a 0,6-0,7 százalékát kitevő adót, azaz 200 milliárd forintot kell befizetniük a következő három esztendőben – mondta Varga Mihály.

A kormány erről szintén egyeztetni kíván a bankszektor képviselőivel, azért, hogy az intézkedés kereteit közösen alakítsuk ki. Ahhoz azonban mindenképpen ragaszkodunk az ország stabilitása érdekében, hogy a pénzintézetek rész vállaljanak a terhekből – szögezte le az államtitkár.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb