„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Videó mutatja be a 170 kilométer hosszú, tükrös felhőkarcoló koncepcióját Szaúd-Arábiában

Ez a videó az általunk pár nappal ezelőtt bemutatott The Line tervét szemlélteti, mely egy 500 méter magas, tükörrel borított felhőkarcoló, amelyet kilencmillió ember befogadására terveztek Szaúd-Arábiában. A 170 kilométer hosszú és 200 méter széles lineáris várost Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörökös indította útjára, és “a civilizáció forradalmaként” jellemezte.

A város alapterülete mindössze 34 négyzetkilométer lesz, és kilencmillió embernek ad majd otthont, akik olyan városrészekben fognak élni, ahol minden napi szükséglet ötperces sétával elérhető. A lineáris város infrastruktúrája lehetővé teszi majd, hogy a tervezők szerint húsz perc alatt el lehessen jutni a város végétől a végéig, vagyis nem lesz szükség autókra. A The Line a Neom kezdeményezés és Szaúd-Arábia Vision 2030 elnevezésű, a gazdaság diverzifikálására és az olajtól való függetlenedésre irányuló törekvésének részeként kerül megtervezésre.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Olvasd el korábban megjelent cikkünket a lélegzetelállító projektről! Kattints ide!

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb