„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Érdekességek innovációk

Ökológiailag tiszta műanyag, azaz elasztikus víz japánból

A Tokiói egyetem japán tudósai pár nappal ezelőtt jelentették be, hogy sikerült elkészíteniük a világ első „elasztikus vizét”. A jelentések szerint az új anyag főleg vizet (95%), kétgrammnyi agyagot és organikus anyagot tartalmaz. Az eredmény pedig egy kocsonyaszerű, de rendkívül elasztikus és átlátszó anyag.
A találmányról még múlt héten, a Nature scientific magazin legutolsó lapjában rántották le a leplet. A cikk szerint az új anyag mind a környezetre, mind az emberekre nézve biztonságos, és hosszú távú eszköze lehet az orvostudomány legújabb technológiáinak kifejlesztésének. Például a megsérült, illetve orvosilag megvágott szövetek összetartásához.

A jelentés további sorai szerint, az anyag sűrűségének növelésével ökológiai műanyagot kapunk, ami állításuk szerint akár a mostani műanyagok helyére is léphet. Ennek vizsgálata azonban még jelenleg is tart, eredményeket várhatóan csak ez év szeptemberében kaphatunk. Viszont, ha az eredmények sikeresek lesznek, akkor úgy tűnik a japán tudósoknak sikerült egy picit zöldebbé tenniük a Földet.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Egy hozzászólás

  1. ha igaz lenne akkor nem is kicsit tennék zöldebbé, de sajnos esélytelen szerintem

    meg ha használni tudnánk, akkor nyilván nem bomlana el könnyedén -> nem lenne annyival jobb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb