„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

archiv

Könnyűszerkezetes házak: 1983

A jelen cikk egy archív anyag, melyet 1983-ban készített BOGDAN GYÖRGY—POSGAY CSABA, mely a MAGYAR ÉPÍTŐIPAR 1983. 8. SZÁMÁBAN jelent meg.
Érdekes, hogy a hagyományosnak mondható technológiát egyértelműen a készházak mögé sorolta. A készházakat illette magas minőségű technológiaként.

Napjainkban a magánlakás-építés jelentős hányadát a hagyományos, zömében alacsony műszaki színvonalú családi házak képezik. Jövőbeni célkitűzés, hogy a lakásállomány és a lakókörnyezet egyre közelebb kerüljön a valóságos társadalmi igényekhez.

Az egyszerűbb szerkezeteket alkalmazó szervezetlen hagyományos építési módot kiegészítsék és a későbbiek során részben felváltsák a differenciált sokrétű egyedi igényeket kielégítő szervezett, hatékonyabb, gazdaságosabb, energiatakarékosabb, kevesebb élőmunkát igénylő építési technológiák és építési rendszerek.

Néhány évvel ezelőtt lakásépítésfejlesztéssel foglalkozó szakembereink még azt vitatták, hogy az egyre inkább sürgető intézkedéseket követelő energiatakarékossági követelmények, valamint az akkor még fennálló építési kapacitáshiány figyelembevételével számításba vehetők-e az iparosított technológiák a magánlakás-építésben.

Hazánkban azóta végbement gazdasági változások és átalakulások, valamint a magánerő egyre fokozódó részvétele a lakásépítésben sürgetővé tette, hogy a korszerű iparosított technológiák helyt kapjanak és részt vállaljanak az alacsonyabb szintszámú magánlakás-építésben.


A VI. ötéves tervben 370—390 000 lakásból 255—270 000 a magánlakás-, építés előirányzata. Az első évben megépült ~77 000 lakásból 54 000
* Oki. építészmérnök, az ÉVM Magánlakásépítési Fejlesztési Célprogram Bizottság koordinátora,
a magánlakás-építés keretében készült el. 1982-ben a népgazdasági terv 19—20 000 állami, 57—58 000 magán-, összesen 76—78 000 lakás építését tűzte ki feladatként.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Könnyűszerkezetes építési rendszer


Hazánkban párt- és kormányhatározatok végrehajtása során széles körű piackutatás indult az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium Fejlesztési Főosztályának kezdeményezésére a korszerű családiház-építésre alkalmas építési rendszerek kiválasztására és hazai bevezetés előfeltételeinek megteremtésére.
A környező fejlett ipari országokban megismert és ott évek, sőt évtizedek óta alkalmazott építési rendszerek összehasonlító elemzése és többoldalú mérlegelése alapján — amelyet az ÉVM, OKISZ, OKISZ LABOR, ÉTI és a Magánlakásépítés fejlesztése Célprogram Bizottság szakemberei végeztek — a megvizsgált technológiák közül az osztrák JOHANN LINZER cég könnyűszerkezetes favázas építési rendszere bizonyult a legalkalmasabbnak.
Az építési technológia széles körűen akalmazható szabadon álló és iker családi házaknál és csoportos sorházaknál egyaránt. Az Építéstudományi Intézetben végzett műszakigazdasági értékelések, valamint az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet statikai hőtechnikai, akusztikai és tűzállósági vizsgálatai igazolták a választás helyességét.

Bővebb leírást az eredeti cikkben talál:

forrás: http://adtplus.arcanum.hu



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb