„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

tények

Dr. Szaló Péter államtitkár félrevezető nyilatkozata miatt helyesbítést követel a szakma!

A kormány tegnap sajtótájékoztatót tartott és bejelentette, hogy lehet jelentkezni az Ócsai lakóparkba a bajba jutott devizahitelesek számára felépítendő házakba. 

Elhangzott sok dolog, ami minden szakmaisággal szembe megy. 

dr szaló péter
Dr. Szaló Péter azt állítja, hogy a könnyűszerkezetes házak nyáron csak klímával elviselhetőek…

Azt állítja Dr. Szaló Péter helyettes államtitkár Úr, hogy ezek a házak amit most építenek modernek és 300 ezer forintból épültek fel négyzetméterenként és olcsóbban mintha készházas technológiával valósultak volna meg. 

Először a kormány azt nyilatkozta, (másfél éve) hogy XXI. századi és modern lesz, könnyűszerkezetes technológiával kivitelezve.

Persze a könnyűszerkezetes téma ki lett hagyva a projektből, helyette kandallóval fűtött apró kis 50-70 nm-es házakat valósítottak meg téglából kivitelezve, melyek egyáltalán nem modernek. 

Dr. Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár azt nyilatkozta, hogy a könnyűszerkezetes házak Magyarországon alkalmatlanok a nyári hónapokban a lakhatásra, ezért kizárólag klímával használhatóak. 

Ez a kijelentése Dr. Szaló Péter – nek félrevezető, rágalom és hitelrontás. 

A magyar könnyűszerkezetes kivitelező cégek fel vannak háborodva, hogy hogyan tehet valótlan és félrevezető nyilatkozatot egy államtitkár a sajtó előtt.

Több tízezer könnyűszerkezetes családiház épült fel az elmúlt évtizedben hazánkban, melyeknek a hőszigetelése többszörösen meghaladja az érvényben lévő energetikai előírásokat. 

A könnyűszerkezetes házak nyáron is kiváló klímát biztosítanak a bent élők számára és nem igaz, hogy klímaberendezés kell a kellemes hőérzet eléréséhez.

Magyarországon könnyűszerkezetes házat csak ÉME engedéllyel lehetséges építeni, ami azt jelenti, hogy szigorú szakmai szabályoknak kell megfelelni ahhoz, hogy építeni és forgalomba lehessen őket hozni. 

Az államtitkár kijelentése alkalmas az emberek félrevezetésére és a könnyűszerkezetes házak iránti bizalom meggyengítésére, ami a mai kilátástalan építőiparban még jobban rontja a kivitelezők ázsióját, ezért a könnyűszerkezetes házakat építő kivitelező cégek kérik az Államtitkár Urat, hogy a kijelentését helyesbítse  legalább egy akkora nyilvánosság előtt, mint ahol elhangzik a házak lejáratása. 

Nézze meg a videót a tegnapi sajtótájékoztatóról:


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

39. percben kezdődik a félrevezető nyilatkozata az államtitkár úrnak. 

Megkérdeztük az esetről Kárpáti Józsefet a Makész elnökét, aki a következő nyilatkozatot tette:

Az ócsai lakóparkkal kapcsolatos sajtótájékoztatón Dr. Szaló Péter államtitkár helyettes, a készházépítő cégek számára, hitelrontó információt közölt!

Az előkészítés alkalmával, kértek tőlünk javaslatokat, ahol voltak olyan tervek amelyeknél 300 000.-Ft/nm árba kerültek volna az épületek, de voltak olyan tervek is, amelyek 150 000.-Ft/nm ár lett volna a kivitelezési költség. Ezek ajánlások voltak. A konkrét tervekre, nem készítettünk ajánlatot mert, a pályázaton induló generál kivitelezők nem is kértek. A közbeszerzésen készházépítő cég nem tudott indulni, mert korábban ilyen volumenű beruházáson még egyikünk sem dolgozott. Aa Koos Károly társasághoz köthető generál kivitelezők,( pl.: a nyertes Veszprém Zrt.) lebonyolítók, építészek, akik a felsőzsolcai és devecseri helyreállítást is levezényelték, tűzzel vassal tiltakoznak a készház technológia ellen. Emlékezetes, hogy Felsőzsolcán a károsultak egy része csak a parlament előtti tüntetéssel tudta elérni, hogy könnyűszerkezetes házban lakhasson! Csak a könnyűszerkezetes házak készültek el határidőre.

A házak nyári drága üzemeltetése is félre vezetés, mert a megfelelően kivitelezett készházak egyáltalán nem melegednek túl, ez ismét a könnyűszerkezetes, készház technológia ellenzőitől eredő hitelrontó vélemény. Épp a mai nap, egy külföldi megrendelővel látogattunk meg 3 családot akik 120 és 240 nm-s készházakban laknak. Mindegyikük elmondta, hogy a nyári 38 fokban,  a lakásokban 24-26 fok volt, télen pedig a legnagyobb házban a gázszámla 20 000.-Ft/hó körül alakul! Ennyit a hiteles tájékoztatásról. A Magyarországon felépített könnyűszerkezetes házak esetében, gyakorlatilag minden tulajdonos elmondhatja, hogy a működtetése fele annyiba kerül mint a szomszédjának a háza!

A helyettes államtitkár úr tájékoztatójában elhangzottakról, szakmai érvekkel alátámasztott ellenvéleményt fogunk közre adni!

Frissítés: Dr. Szaló Péter államtitkár úr sajtóasztályát megkerestük és elmondtuk felháborodásunkat az esettel kapcsolatban és kértük, hogy szíveskedjen választ adni a tegnapi hitelrontó nyilatkozatára és azt tegyék közzé a médiákban. Beszámolunk a fejleményekről oldalunkon.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb