„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Bezár több téglagyár

Az osztrák Wienerberger, a világ legnagyobb téglagyártó társasága az idei első negyedévben kisebb bevételt ért el és nagyobb veszteséget szenvedett el, mint egy évvel korábban.

A jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező társaság keddi közleménye szerint az adózás utáni veszteség 69 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 61 millióról. A bevétel 22 százalékkal 280 millió euróra csökkent. A társaság nettó adósságállománya 585 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 408 millióról.

A forgalom visszaesése elsősorban a szokatlanul hosszúra nyúlt tél következménye. Az év első két hónapjában csaknem teljesen leálltak az építkezések szerte Európában és az Egyesült Államokban is, így alig volt kereslet a társaság termékei iránt.

A negyedév egészét tekintve a közép-kelet-európai régióban esett vissza a forgalom a legnagyobb mértékben, 36 százalékkal. A kontinens közép-nyugatinak nevezett térségében, Németországban, Olaszországban és Svájcban 16 százalékos, Észak-Nyugat-Európában 18 százalékos, Észak-Amerikában 21 százalékos volt a csökkenés.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az év egészére nem adtak számszerű előrejelzést a csoportnál, de jelezték, hogy a költségcsökkentési erőfeszítések és az alacsonyabb energiaköltségek hatására az eredmény jelentős javulására számítanak.

Az 1819-ben alapított társaság 27 országban összesen 227 üzemet működtet és több mint 12 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A Wienerberger honlapja szerint Magyarországon jelenleg összesen 16 telephelyen gyártanak egyebek között téglát és tetőcserepet. A társaság tavaly szeptemberben közölte, hogy bezárnak három magyarországi téglagyárat, másik háromban pedig leállítják a termelést.

A téglagyár bezárásoknak egyik valódi fő oka az energiatakarékos könnyűszerkezetes és egyéb módon épülő családi házak elterjedése az egész világon.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb