„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Monumentális banképület Libanonban

Libanon déli partján Tyre városában, a Domaine Public Architects által kidolgozott LSB regionális központja kihasználja a kiaknázatlan építészeti lehetőségeket egy soha nem látott, egyedi formatervezéssel.

Tyre városa rohamos városfejlődésnek volt tanúja az 1975 és 1991 közötti libanoni polgárháború idején. A háború utáni, újonnan elfogadott építési szabályzatok elősegítették a meglévő városrészek sűrűsödésének növekedését, figyelmen kívül hagyva a közterületet. Karim Fakhry, a Domaine Public Architects igazgatója elmondta, hogy a helyszín egy megüresedett saroktelek egy nemrég átcélzott mezőgazdasági övezetben, melynek megvoltak mind a kihívásai, mind pedig az előnyei.

“Az ügyfél számára elengedhetetlen fontosságú volt a maximális láthatóság és expozíció, és ezzel együtt mi kihangsúlyoztuk az építmény térbeli értékekeit, amelyek precedensként szolgálhatnak a közelgő fejlődéshez”– tette hozzá.

A hajó-orra emlékeztető formatervezésű központ egyensúlyt teremt a maximális vizuális jelenlét és a minimális fizikai jelenlét között, hiszen a monumentális létesítmény utófeszített tetejével és a kilenc méteres konzollal minimális lábnyommal rendelkezik. A földszint ezzel szabadon maradhatott minden szerkezeti elemtől, lehetővé téve az árnyékolt nyilvános terek kialakítását, mint nyitott, rugalmas teret, amely különféle kuratóriumi programoknak adhat otthont.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az építési szabályzat jelentette a legnagyobb kihívást a projekt alatt. A hatályos törvények előírják, hogy az építmény alatt elhelyezett kültéri területet belső térnek kell tekinteni, ezért azokat levonják a teljes megengedett beépítettségből. Tekintettel arra, hogy ez nem zárt tér, nincs pénzbeli értéke. A polgári és közösségi tér fejlesztését tehát a törvények erősen elbátortalanították, még pénzügyi pazarlás kíséretében is.

„Az értékvesztés orvoslására térbeli manőverek sorozatát hajtottuk végre. Először kihagytuk a harmadik emeleti terasz tetejét, kivéve a helyet a teljes alapterületből. Ezután a földszinten lévő erkélyteret egy nyitott udvarra cseréltük, így további területre tettünk szert ”– részletezi Fakhry.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb