„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Az ÉVOSZ 7,7 millió forint ÁFA visszaigénylést javasolt új családi ház és lakásépítés esetén

7,7 millió lakására visszaigénylésére adtak be javaslatot

Az építőipari kivitelező cégek hatékonyságnövelő beruházásainak további segítését kéri az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ).

Az ÉVOSZ a magánerős családi házépítések és felújítások támogatását, állami és önkormányzati ingatlanalapok létrehozását és bérlakás, valamint a panelprogramot is sürgeti.

A szakmai szervezet azt reméli, hogy a kormányban hangsúlyosabb szerephez jut az építésgazdasággal foglalkozó államtitkárság, s ez által hatékonyabb lehet az ágazatban rejlő energiák felhasználása.

Az elmúlt 10 napban ez már a harmadik megszólalás a korábbi 5-6 éves kormányzati lakáspolitikai intézkedések bírálatára. Először Matolcsy György, az MNB elnöke hangoztatta, hogy 2014-től elhibázott volt a legtöbb intézkedés, majd Fürjes Balázs, a fővárosi és agglomerációs fejlesztésekért felelős államtitkár nyilatkozta, hogy azonnali beavatkozásra van szükség.

A 2015-ben bevezetésre került 5% ÁFA bevezetését a lakás és a házépítések tekintetében anno szintén az ÉVOSZ javasolta, mely meghatározta az elmúlt 4 év lakás és családi ház építési tendenciáit.

Az ÉVOSZ most tízpontos programot hirdetett.

A legfőbb eleme, hogy új lakás- vagy családi házépítés esetén, függetlenül az építési engedély/bejelentés megszerzésének időpontjától és a megvalósítás módjáról – legfeljebb 7,7 millió forintnyi áfát lehessen visszaigényelni.

Egy 36,2 millió forintos lakás, vagy háznak 7,7 millió forint az ÁFA tartalma.

Egyértelműnek tűnik, hogy a korábbi 5%-os ÁFA minden esetben befizetésre került az államkasszába. A megrendelőnek megérte a garancia miatt az összeget megfizetni. Most a 27% ÁfA tartalom esetén már felveti a megrendelőkben azt a gondolatot, hogy elmutyizzák a ház árának nagy részét feketén, számla nélkül, így még az 5% sem kerül be az állambácsihoz. Egyértelműen a kifehéredni látszó építőipart ez a 27%-os ÁFA elkezdi újra szűkíteni, mely főként a kis cégeknek kedvezhet, akik bele mernek menni az ilyen dolgokba. Sőt az építési napló kötelezettség eltörlése is növeli a feketegazdaság visszatérését és ez nem jó azoknak a vállalkozásoknak, akik technológiai fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt években.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Lakás- és ház felújítások esetére 3 millió forint ÁFA összeget szeretnének visszaigényelhetővé tenni, mely a számla ÁFA tartalmának maximum 50% erejéig terjedhet. Az ÉVOSZ javasolja, hogy a felújításoknál azok is kapjanak enyhítést a közterhek alól, akik nem jogosultak CSOK-ra.

A munkaerő megtartás és az életkezdés szempontjából fontos lenne, ha az adó-és járuléktartozás nélküli vállalatok egy alkalommal, legfeljebb 6 millió forint erejéig adó-és járulékmentesen adhassanak munkáltatói hitelt vagy vissza nem térítendő támogatást új lakás vásárlásánál és max. 3 millió forintot felújításra.

Koji László a Portfolio érdeklődésére elmondta, hogy a szakiskolákon kívül az egyetemekkel is szorosabb kapcsolatot akarnak kialakítani, mert néhány céges kivételtől eltekintve az építőiparnak sokat romlott a presztízse, csekély a megtartóereje a legfiatalabbak körében, s ezen változtatni akarnak. Ehhez viszont állami és önkormányzati segítség kell. Koji László elmondta azt is, hogy egyetemeken a hallgatók gyakorlati képzését kreditpontokkal ismerjék el, s ez által a hallgatók konkrét céges ismereteket is kapnak a képzési idő alatt.

103 ezer építőipari cég van ma Magyarországon, melynek legnagyobb része mikro- és kisvállalat. A nagy tőkeerős vállalkozások saját érdekből saját képzési programokat működtetnek, ez üdvözlendő, ugyanakkor nem elegendő. A nagy vállalatoknak felelőssége van abban, hogy magukkal húzzák a kis erőforrásokkal rendelkező kisvállalati kört.

Elhangzott az is, hogy az építőanyagok nagy része külföldről érkezik és 2-3 beszállító kezén is keresztül megy, mely rendkívüli módon növeli a költségeket, erre a helyzetre is megoldást kellene találni.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb