„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

40%-os visszaesés 4 év alatt alatt az építőiparban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egy elektronikus adatbázissal szorítaná vissza a lánctartozások mértékét

Az idén 10 százalékkal, az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent az építőipari ágazat termelése – mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

A szervezet évzáró közgyűlésén előadást tartott Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a kötelező kamarai tagság előnyére hívta fel a figyelmet.

Parragh kifejtette, ha ez megvalósul, akkor a kamara létrehozhat egy olyan elektronikus rendszert, amely a vállalkozónak jelzi, ha a megrendelő cégben olyan személy tevékenykedik, aki korábban csődbe vitt társaságban volt tulajdonos, vagy pedig vezető tisztségviselő. Ezzel visszaszorítható lenne a lánctartozás – tette hozzá az elnök.

Azért arra kiváncsiak lennénk, hogy Parragh Úr mire gondolt, amikor azt írta, hogy “ha ez megvalósul”??? Mivel már az idei évtől kötelező a kamarai tagság, ha valaki építőipari tevékenységet szeretne végezni.
Vagy hányszor szeretnének egy céget regisztráltatni???

Az alábbiakban idézünk a januári cikkünkből:

Január 31-ig minden építőipari kivitelező cégnek regisztráltatni kell magát


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A 2009 október elseje előtt már működő építőipari kivitelező cégeknek 2010. január 31-éig kell megszerezniük azt a nyilvántartási számot, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ad ki számukra nyilatkozta Ay János, az MKIK igazgatója az MTI-nek.

Elmondta, hogy a 2009. október elseje után újonnan alakult vagy alakuló cégeknek tevékenységük megkezdése után öt nap áll rendelkezésre a kamarai regisztrációs szám megszerzésére.

Nincs hiánypótlás

Ay János felhívta a figyelmet arra, hogy az október elseje előtt már működő cégeknek még nem kell mindenben megfelelniük a legújabb jogszabályi feltételeknek, e nélkül is regisztrálhatnak. Azonban 2010. február 1-jétől már nekik is meg kell felelniük a jogszabályokban előírt valamennyi feltételnek. Ugyanakkor az október elseje után létrejött cégek csak akkor kapnak regisztrációs számot, ha megfelelnek a jogszabályban előírtaknak, azaz rendelkeznek az adott tevékenység végzéséhez – ha kell – szakemberrel, illetve ha szükséges, felelős műszaki vezetővel, és alkalmas telephellyel. A cikk további részeit itt érheti el”



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb