„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

2009-ben 56 ezer lakáshitel ment át a rendszeren

Tavaly összesen 56 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 323 milliárd forint értékben, az előző évhez képest az engedélyezett hitelek számában 62, összegében 66 százalékos csökkenés következett be – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikai tükör című kiadványából.

Az adatokat a lakossági lakáshitelezési tevékenységet folytató pénzintézetek teljes körének – 22 bank, 3 jelzáloghitel-intézet, 135 takarékszövetkezet és 2 hitelszövetkezet – adatai alapján állította össze a KSH.

Tavaly december végén a lakáshitelek állománya 3920 milliárd forint volt – ez a 2009-es bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékának felel meg -, a hitelek 63 százalékát devizaalapú lakáskölcsönök tették ki.

Az összes hitelállomány közel 64 százaléka a bankoknál, 33 százaléka a jelzáloghitel-intézeteknél koncentrálódott, 3 százaléka pedig a takarék- és a hitelszövetkezeteknél jelent meg.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A KSH adatai szerint az állomány 92 százaléka a hitelek minősítése szempontjából problémamentes volt, több mint 4 százalékuk külön figyelendő minősítést kapott, az átlag alatti, kétes vagy rossz minősítésű hitelek aránya pedig elérte a 4 százalékot. Figyelemre méltó változás, hogy 2008 végéhez képest harmadával csökkent a külön figyelendő, viszont több mint felével nőtt az átlag alatti, valamint a kétes vagy rossz minősítést kapott hitelek aránya.

Az engedélyezett hiteleken belül az államilag támogatott hitelek száma és összege nem változott, viszont a támogatás nélküli hiteleknél zuhanás következett be.

2009 második félévében 26 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 142 milliárd forint értékben. Az első félévhez képest az engedélyezett hitelek számában 15 százalékos, összegét tekintve 21 százalékos csökkenést regisztráltak. A 2009 második félévében engedélyezett lakáscélú hitelek összegének 22 százaléka volt államilag támogatott, szemben az előző évi 9 százalékkal. A változás legfőbb oka a devizaalapú hitelezés visszaszorulása: az ilyen típusú kölcsönök a tárgyidőszakban engedélyezett hitelek számának közel 57 százalékát, összegének 69 százalékát tették ki, szemben a 2008. második félévi 79, illetve 88 százalékos aránnyal.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb