„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Tudták? 25 éves az energiatakarékos izzó

Az OSRAM cég 1985. április 17-én a hannoveri expón mutatta be az első energiatakarékos izzóját. Akkor még aligha gondolta volna bárki is, mekkora kereslet lesz majd iránta.

Az akkoriban Dulux EL 85 néven forgalomba hozott modell az első volt, amely nagyjából megfelel mai utódainak.

Az energiatakarékos izzók időközben messzire jutottak, egyre inkább kiszorítják a hagyományos villanykörtét – nem utolsósorban az EU azok gyártására vonatkozó tilalmának köszönhetően. Az izzó ekkora sikerében még az Osram cég akkori marketingvezetője, Alfred Wacker sem bízott a The Epoch Times német nyelvű lap szerint. Ma Európa-szerte a hagyományos foglalatok 15 százalékában energiatakarékos izzók foglalnak helyet.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A siker oka kézenfekvő: szószólói szerint a környezet mellett saját pénztárcánkat is kíméljük az új technológiával. Áramfogyasztása 65-80 százalékkal kevesebb, mint hagyományos társáé, élettartama pedig jóval hosszabb, ezért megéri a beszerzése. Magasabb árát már egy év alatt behozza – számolta ki a Stiftung Warentest független árutesztelő.A kompakt fénycső ellenzői azzal érvelnek, hogy előállításához több energia szükséges, belseje pedig mérgező higanyt rejt. A legtöbb kritika azonban az általuk sugárzott fény minősége miatt éri őket.

A lámpáknak ezenkívül egy percig is eltarthat, míg maximális fényerejüket elérik, míg a hagyományos izzó szinte azonnal teljes fénnyel világít.Az energiatakarékos változat döntő újítása az izzóba épített elektromos előkapcsoló volt, amely a bekapcsolásnál magasabb feszültséget generál.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb