„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Több tízezer család álma eshet kútba, mert a kormány nem tervezi a szocpolt már

Sajnos egyenlőre az építőiparban az új építkezések 5%-os áfája, vagy a családtámogatási rendszer építőipari legfontosabb eleme a szocpol nem is szerepel már a kormány megvalósítandó tervei között. Legalábbis nem beszélnek róla.

Rengeteg magyar család bízott abban, hogy visszahozza az új kormány a szocpolt, hiszen a családok 70%-ának ez volt az őnereje az építkezéseknél, vagy a lakásvásárlásoknál.

Sajnos megint egy pici bűnözői csoport miatt büntetik meg a becsületes magyar embereket. A szocpolt régebben pár bűnözői csoport használta fel arra, hogy idegen emberekkel építtetett lakást, ahol a szocpolt felhasználva a készrejelentés után az épületet például elbontotta és újra ebből az anyagból egy szocpolos házat épített. Sok esetben az épületek használt, hulladékokból épültek.

Ennek hatására az MSZP kormány két éve megszüntette a szocpolt, mert sok volt a visszaélés, majd jött a gazdasági válság, és új elemként megszüntették a jelzáloghitelezés devizás formáját is és megszigorították úgy a hitelfelvételt, hogy már szinte csak az kap hitelt, akinek nincs is rá szüksége.

A Fidesz kormány hatalmas nagy zöld energiatakarékos otthonairól meg most szó sincs jelenleg (sajnos), pedig nagyon bízik benne a magyar nép.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Szép dolog az adócsökkentés, de ha minden hónapban megtakarít egy család 20-30 ezer forintot, akkor évente nem lesz több mint 360 ezer forintja, ez azt jelenti, ha még bankba is berakja, hogy 10 év alatt lesz az adócsökkentésből önereje egy lakás vagy családi ház vásárlásához.

Tehát az adócsökkentésből nem lesz lakás és nem lesz újonnan épített családi ház sem.
Az otthonteremtéstől elbúcsúzó, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba immár klíma- és energiaügyi államtitkárként tartó Bencsik János elmondta, az otthonteremtéshez csatlakozó nemzeti épület-korszerűsítési programban az NFM keretein belül létrehozandó alapból már jövőre vissza nem térítendő támogatásra nyújthatnak be pályázatot az építtetők, ha az épületek energiahatékonysága megfelel az uniós direktíváknak. Mivel a lakhatáson túl az energiaszegénység és az energiafüggés csökkentése, valamint a nemzetközi kötelezettségek teljesítése is cél, csak a gazdaságilag megtérülő beruházásokat kívánják az Új Széchenyi terven keresztül támogatni – hangsúlyozta. A vitairatban szereplő bérlakásprogrammal kapcsolatban az államtitkár megjegyezte, mintaprojektet indítanak a következő évben annak érdekében, hogy kiderüljön, hogyan működhet a modell.

A következő két-három évre lélegeztetőgépre kapcsolják az építésgazdaságot és a lakáspiacot, ezalatt megteremthetők a fellendülés feltételei és elvégezhető a rendszer finomhangolása – mondta a lapnak az államtitkár, aki arra számít, hogy a lakás-takarékpénztári rendszer változtatása már jövőre tízmilliárdos nagyságú, fix kamatozású pótlólagos hitellel támogathatja meg a vásárlásokat.

A lélegeztetőgépre kapcsolt építőipar, nem tűnik valami hatásos nagy durranásnak a legjobb indulattal sem.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

5 hozzászólás

  1. A véleményem az, hogy az építőipart kellene egy kicsit fellendíteni, ahhoz, hogy a gazdaság egy kicsit magához térjen. Nekünk is van 3 gyermekünk alig 40 négyzetméteren lakunk, és szenvedünk 2 éve az építkezéssel. Reménykedtünk, hogy ez a kormány újra visszahozza a szocpolt, de sajnos nem, így jelenleg áll az építkezés. Jelenleg nem úgy látom, hogy mi nagycsaládosok olyan nagyon jól jártunk volna. Elvileg azt mondták, hogy több gyermeket nevelők több terhet is cipelnek, így őket kell támogatni, ők nevelik a jövő nemzedékét. 8 éve vártam ezt a váltást, de jelenleg nem látom, hogy jobb lenne a helyzet. Persze és van megtakarításunk is amivel sokat nem érek, mert alapjaiban azzal sem kezdtek semmit. Na mindegy jelenleg elég pesszimista vagyok, de ha valaki tud valamit ezzel kapcsolatban (építkezés, szocpol) azt szívesen fogadom.

  2. Szia Iko!
    Sajnos mi is elkövettük ezt a hibát, hogy eddig vártunk. Nem építettünk évekkel ezelőtt, mert a Fidesz mindvégig azt hangoztatta, hogy lesz szocpol, mert meg kell becsülni a magyar embert aki több családot vállal. Még a szocik idejében legalább jogosult voltam majdnem 5 millió szocpolra, plusz lakáshitelre. Nem vettem fel, mert a Fidesz majd felelemeli hallottuk.
    Hát úgy felemelte, hogy nem is beszél hatalomra kerülése óta erről.
    Nem volt más választásunk, mint a Fideszre szavaszni. Semmiben sem váltotta be az igéreteit.
    Jó lenne tudni, hogy most mit tegyek.
    Lehet Gyurcsányra kell hallgatni. “el lehet menni innen kérem, el lehet menni”
    A nagycsaládosoknak ez marad. Angliában egy ekkora család mint az enyém havi ezer eurót kap, ott van szociális háló. Az ha jól számolok 270 ezer forint. Itthon kapok 90 ezret a 4 gyermek után.
    Abból nem építkezünk.
    Marad az albérlet, mert a 90 ezer az elég egy 50 nm-es panel rezsivel együttes bérleti költségére.
    Amit ketten keresünk, abból meg nem halunk éhen.
    Családi házunk kérdését ez a kormány sem fogja megoldani, ez már sajnos körvonalalazódott az elmúlt félévében.
    Kitartást mindenkinek.
    Éva

  3. Azt azért nem mondanám, hogy Gyurcsánynak igaza lenne. Az én véleményem, hogy ő az aki elmehetne külföldre, mert ő nem szereti a Magyarokat, legalábbis nem a mi érdekeinket képviselte. Jobban mondva, hogy a mi javunkat akrta mindig csak mi azt nem adtuk. Azt is megértem, hogy jelenleg az Álamadóság 80% és 4 év alatt is csak 70%-ra lehet letornázni, csak addig nem tudom, hogy a sok gyermekes családokkal mi lesz (azokra gondolok akik komoly hiteleket fizetnek, és szeretnének építkezni, ,mert kinőtték a házukat). Amúgy az én sógornőmék is Svájcban élnek, és rájöttem fölösleges a külföldi béreket, költségeket összehasonlítani, mert a számlák és az élelmiszer sem ugyanannyiba kerül mint nálunk. Náluk például a húsnak a kg-ja 10000 forint átszámítva. Viszont bármikor el tudnak menni nyaralni/telelni a gyerekekkel. Az egyetlen dolog amivel ha már hasonlítjuk akkor érdemes összehasonlítani az pedig a nyaralás, mert azért külföldön az emberek egy évben nem egyszer mennek el nyaralni, hanem többször (míg nálunk jó ha egyszer el tudsz menni nagycsaládosként). Viszont soha nem is gondolnám, hogy elköltöznék innen, szeretek itt élni, és én Magyar vagyok miért akarjak más keresztet, külföldön sincs kolbászból a kerítés, ott is megvannak a nehézségek. Nem beszélve arról, hogy egymáshoz a z emberek ridegek, valahogy a vendég szeretet sem olyan ott mint nálunk, ez vonatkozik arra is aki már egy ideje kint él.

    Reményt kívánok mindenkinek abban, hogy lessz jobb is. Gondoljunk ilyenkor az Etióp gyermekekre akiknek még annyi lehetőségük sincs mint a mi gyermekeinknek. Csak összehasonlítás kérdése az egész, látni kell a nálunk szegényebb országok sorsát és akkor már jobbnak látjuk a helyzetünket!

  4. Szerintem is elmehet a Gyurcsány külföldre.
    De tény, hogy az Orbán kormány sem tart be semmit amit megígért a népnek.
    4 gyerekre kapunk 65 ezer családi pótlékot. Na ebből aztán meg lehet élni.
    Szocpol megszünt, hitel nincs. Így, hogy építsen a Magyar???
    Jó lenne már, ha egy kormány betartaná amit ígért.
    Jól tudta orbán is, hogy mire vállalkozott, mikor a stafétát átvette.
    azért vete át, mert tudta, hogy baj van.
    Most, hogy mondhatja azt, hogy nincs pénz.
    Tudta mindenki, hogy a kassza üres.
    Nem most derült ki.

  5. Üdv!Csak annyit szeretnék kérdezni bárkitől hogy ezt a szocpol ügyet senki nem kérte még hivatalosan számon a fidesztől?Vagy azok az emberek akik elméletileg a mi érdekeinket képviselnék miért tűrik szó nélkül hogy a kormány hamis igérettel jutott hatalomra és átverete a szegény nagycsaládosokat?köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb