Hírek

Szocpol támogatási tervek

Tőkejuttatási céllal visszahozná a lakástámogatási rendszerbe a megszüntetett szocpolt, kiterjesztené az előtakarékosságot, és évi 5-10 ezer lakásos bérlakásépítési programot indítana az az otthonteremtési koncepció, amelyet szerkesztőként a Társaság a Lakásépítésért Egyesület jegyez.

A Construma építőipari szakkiállításon csütörtökön bemutatásra kerülő tanulmány a kormány figyelmébe ajánlja javaslatait. Egy évtizeddel ezelőtt egy hasonló tanulmány alapozta meg a Fidesz lakáspolitikáját.

Az Otthonteremtési Program címet viselő anyag abból indul ki, hogy a jelenlegi évi 140 milliárd forintos lakástámogatás helyett a bruttó hazai termék 1,5 százalékát – 375 milliárd forintot – elérő állami szerepvállalás szükséges. Miután a jelenlegi támogatás gyakorlatilag a forinthitelek kamattámogatása, a kamatláb csökkenésével – illetve az euró bevezetésével – ez az összeg felszabadul. A másik alapelv az előrelátás: a tervezett forráshoz biztos, hogy hozzájut a lakásszektor.

Az új lakás építéséhez, illetve vásárlásához egy gyerek után 1 millió, kettő után 2,5 millió forint szocpol kedvezményt javasol a tanulmány.

Múlt év közepéig – a megszüntetéséig – 900 ezer, illetve 2,4 millió forint volt ez a támogatás.

Csak a telekkel együtt 12-45 millió forintba kerülő lakások után járna a szocpol – amelyet meg is lehetne előlegezni – és az állam rögzítené a minimum és maximum négyzetméterárat.

Aki maga épít, annak a költségek 70 százalékáról számlát kell adnia.

Az adott évi költségvetés tartalmazná az éves szocpol keretet, amelyből támogatáshoz a jelentkezés sorrendjében lehetne jutni. Évi 20 ezer lakás ilyen támogatása – 2,5 milliós egyéni szocpolt feltételezve – 50 milliárd forintba kerülne.

Használt lakásoknál a félszocpolt hozná vissza a program. Kamattámogatás a fővárosban 45 millió, vidéken 30 millió forint vételárig, illetve építési költségig járna új lakásra felvett hitel után. Használt lakásnál 35, illetve 25 millió forint lenne a határ. Korszerűsítésnél a hitelt maximálná a tanulmány, mégpedig 5 millió forintban. Alapesetben a vételár – építési költség – fele lehetne a hitel, két vagy több gyermeknél 60 százalék, a közszféra alkalmazottainál pedig 70 százalék lenne a limit.

Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

A hitelezést az MFB és az FHB végezné a lakás-takarékpénztárakon keresztül, de bekapcsolódhatnának a kereskedelmi bankok is. A támogatott hitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat lenne, amely felett 2-3 százalék kezelési költséget fizetne az állam. A kedvező kondíciók érdekében az állam garanciát vállalna a lakáshitelek visszafizetésére.

Az elképzelés szerint lakásépítő cégek is kaphatnának kamattámogatást, de ennek feltételt szabnának. Ezek: 30 százalékos önerő, 20 százalékos előértékesítés, és előírt referenciák. A projektcégeket kizárnák az ilyen építésekből.

Adó – szja – jóváírás az építést, vásárlást követő első öt évben járna, mégpedig a törlesztőrészletben lévő kamat-részt lehetne leírni. Például egy 45 milliós, 70 százalék önerővel vásárolt lakásnál 7 százalékos kamat mellett 2,2 millió forint lenne a jóváírás éves maximuma. Az adókedvezmény csak akkor járna, ha az építési költség egészét számlával igazolja az építtető.

A koncepció – az uniós szabályokkal összhangban – 5 százalékos áfát javasol az építőanyagokra. Illetéket 25 milliós vételárig nem kellene fizetni.

A bérlakásépítés egy 1.000 lakásos pilot-projekttel indulna, de cél az évi 5-10 ezer lakás. Alapvetően két modell közül kellene választani. Az egyik a hitelből felépülő bérlakások hitelkamatait támogatná. Ennél ezer lakás felépítése – 20 éves futamidő alatt – 11 milliárd forintjába kerülne az államnak. A tőketámogatásos modellnél évi 5 ezer lakást 40 milliárdos támogatással lehetne felépíteni. Ha uniós pénz adná a tőke felét, akkor támogatás nélkül működne ez a rendszer.

A program számol azzal is, hogy a magántulajdonú lakások egy része bérlakássá válik. Erre kerülhet sor akkor, ha a panelből másik lakásba távozottaktól az önkormányzat veszi meg a lakást, és azt bérbe adja, vagy ha a hitelt törleszteni nem tudók lakásaival történik ugyanez. Az idősek apartman házakba költözhetnek, amelyek bérét a saját lakásuk bérbe adásából teremthetik elő.

A program erőteljesen ösztönözné az előtakarékosságot a lakás-takarékpénztárakon keresztül.

Forrás: Világgazdaság online


Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. Mikor állítják vissza a félszocpolt? Mi használt lakást szeretnénk vásárolni és igénybe vennénk ezt a támogatást is. De nem találok róla semmi bővebb információt.
    Előre is köszönöm válaszukat : Balogh Barbara

    1. Kedves Barbara!
      Ezt mi is szeretnénk tudni.
      De mióta az új kormány átvette a hatalmat, nem tudni erről semmit.
      Mi is nagyon reméljük, hogy a kampányigéretek megvalósulnak hamarosan.
      Tisztelettel:
      Kp.hu ügyfélszolgálat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb