„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építőipari lexikon

Passzív ház

Köznyelven azokat a házakat nevezzük passzív háznak, melynek a fűtéséhez nem szükséges kazánt, vagy bármely fűtőtestet alkalmazni.
A lakásban megtermelődött hőt nem engedjük ki a szabadba. Hőtermelő egység az emberek, akik az épületben tartózkodnak, de a villamos energia fogyasztó berendezések is.

Azt az épületet nevezzük passzívháznak, melynek energiafelhasználása nem haladja meg a 15KWh/m2/évet.
Kifejezhetjük ezt számok nélkül is: egy olyan épület, amelynek alacsony fűtési igény miatt nincs szüksége hagyományos fűtési rendszerre.

A felhasznált építőanyagokkal szemben komoly elvárások vannak.
Az elkészült passzívház energiáját több úton nyerheti. Ilyenek az ember által leadott hő, az elektromos készülékek által leadott hő, a jól tájolt és méretezett ablakokon bejutó hő, illetve a Föld saját energiája.
Ezek mellett pedig szükség van még egy levegőztető-berendezésre, amivel a friss levegő utánpótlását tudjuk biztosítani.

A Föld energiájának kinyeréséhez egy úgynevezett földkollektorra van szükségünk. Ezen a földkollektoron keresztül szívja be a szellőztetőrendszer a friss levegőt. A működéséhez tudnunk kell, hogy a talajban 1-1,5 méter mélységben évszaktól és napszaktól függetlenül állandó 6-9 Celsius van.

szakmai nyelven: “A passzívház egy olyan épület, melyben a termikus komfortérzet (ISO 7730) egyedül azon friss levegő-térfogatáram utánfűtésével vagy utánhűtésével biztosítható, mely a kielégítő levegőminőség eléréséhez (DIN 1946) szükséges – további egyéb levegő felhasználása nélkül.”

A Passzív ház előnyei:

A passzív házak 25 és 40 cm közötti szigetelésvastagsággal, valamint háromrétegű, hővédő üvegezéssel ellátott ablakokkal készülnek, így a meleg bent marad a házban. A friss levegőről egy hővisszanyerővel ellátott légkomfort szellőztető berendezés gondoskodik. A házból kifújt levegő érezhető melegének 3/4-ét a hőcserélő átadja a befújt levegőnek. Így például 0 °C-os külső hőmérséklet mellett a hideg friss levegőt a lakásból elszívott 20 °C-os meleg levegő legalább 13-16 °C-osra előmelegíti. Nem csak az allergiában vagy asztmában szenvedők értékelik nagyra a passzívház pollenmentes és porszegény levegőjét.

A passzívház az ablakokon keresztül beérkező napsugárzásból és a bent tartózkodó személyek, illetve háztartási készülékek hőleadásából tesz szert hőnyerésre. Nyáron az épület árnyékolása akadályozza meg a helyiségek túlmelegedését. A hideg téli hónapokban a légkomfort szellőztetésen keresztül a befújt levegő további felmelegítésre kerül, így egy külön fűtési rendszer feleslegessé válik.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A darmstadt-kranichsteini első német passzívházban történt többéves mérések bizonyítják, hogy még a múltszázad egyik leghidegebb telén, 1996-97-ben, amikor a napi középhőmérséklet -14 °C volt, a négylakásos társasházban olyan csekély fűtési teljesítményre volt csak szükség, hogy egy 20 m²-es szobát két darab 75-wattos izzó ki tudott fűteni. Ez idő alatt a társasházban a levegő hőmérséklete egész nap 20 °C fölött maradt.

A penészképződés is ki van zárva – a nagyfokú hőszigetelés és folyamatos légcsere miatt az épületszerkezet nedvesedése, a kondenzvíz kiválása nem jön létre, még az üvegfelületek szélénél sem.

A befektetett plussz anyagi ráfordítás 8-10 év alatt megtérül, de addig sem és azután sem szennyezi a környezetét csak minimális mértékben.

A Passzív ház hátrányai:

Az épület a minőségi anyagok beépítésével lényegesen magasabb bekerülési költségű, mint egy jól hőszigetelt ház.
Nem lehetséges az épület nyílászáróinak nyitva tartása, mint ahogy megszoktuk.

Hogyan lesz egy passzív ház minősített passzív ház?

A német darmstadti Passzívház Intézet által kiállított „Vizsgált Minőségű Passzívház” (Qualitätsgeprüftes Passivhaus) minősítés igazolásával.
(A minősítés menete: profi passzíváz szakértők átvizsgálják a terveket, különös tekintettel az energetikai számításra (PHPP-számítás) és a csomópontokra, és vagy igazolják a passzívház szint elérését, vagy pedig rámutatnak a hiányosságokra.
Az épület elkészülte után még be kell küldeni pár kontrolldokumentumot. Csak az a ház kapja meg a minősítést, amely betartja a passzívház-kritériumokat.)



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb