HírekKörnyezetvédelem, energiatakarékosság

NEP 2009 pályázat kiírásra került

Pár hete adtunk hírt arról, hogy a Minisztérium nem jelenteti meg a NEP 2009 pályázatát, mellyel 2009. március hónap óta tartozik a Magyar állampolgárok felé, de helyette klímabarát otthon és klímabarát intézmény néven ír ki energiamegtakarítást célzó pályázatot.

Azóta semmi hír sem a NEP 2009-ről, sem pedig a klímabarát otthonról, egészen a tegnapi napig. Érdekesség, hogy mégiscsak kiírásra került a NEP 2009, mely több témakörben került kihirdetésre.

A jó hír, hogy a várt 1,5 millió forintos támogatás a megújuló geotermikus energiák támogatására elérhetővé vált, sőt a beruházázás 65%-a akár hitel is lehet.

NEP-2009-1 – Nyílászárók cseréjét, illetve utólagos hőszigetelését támogató pályázat

NEP-2009-1 kódszámmal jelenik meg az 1994-ben vagy 1994 előtt épült lakások nyílászáró cserére, illetve utólagos hőszigetelésére vonatkozó pályázat, amelyre az iparosított technológiával épült lakások tulajdonosai egyénileg is pályázhatnak. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, lakásonként maximum 555 ezer forint.

A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét kedvezményes hitelből is fedezheti, amelynek mértéke nem haladhatja meg a beruházási összköltség 70%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 1,850 millió forint.
Lehetőség van arra is, hogy a pályázó a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 1,850 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében csak természetes személyek.

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el. Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

NEP-2009-1 adatlap
NEP-2009-1 felhívás
NEP-2009-1 útmutató

NEP-2009-2 – Fűtés és használati melegvíz-ellátás korszerűsítését támogató pályázat

NEP-2009-2 kódszámmal jelenik meg a fűtés (pl.: kazáncsere) és melegvíz-ellátás korszerűsítésére irányuló pályázat. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, lakásonként maximum 630 ezer forint.

A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét kedvezményes hitelből is fedezheti, amelynek mértéke nem haladhatja meg a beruházási összköltség 70%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 2,1 millió forint.
Lehetőség nyílik arra is, hogy a pályázó a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 2,1 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében természetes személyek, amennyiben az ingatlan egyedi fűtéssel és/vagy egyedi használati melegvíz-ellátással rendelkezik.

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el. Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

NEP-2009-2 adatlap
NEP-2009-2 felhívás
NEP-2009-2 útmutató

NEP-2009-3 – Lakóépületek utólagos hőszigetelését támogató pályázat

NEP-2009-3 kódszámmal jelenik meg az 1994-ben vagy 1994 előtt épült lakóépületek utólagos hőszigetelésére irányuló pályázat. A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb 30%-a, lakásonként maximum 630 ezer forint.

A pályázó az állami támogatás mellett jogosulttá válik kedvezményes hiteligénylésre, a hitel mértéke azonban nem haladhatja meg a beruházási összköltség 70%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 2,1 millió forint.
A pályázónak lehetősége van arra, hogy a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 2,1 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanokkal ebben a konstrukcióban nem lehet pályázni!

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el. Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

NEP-2009-3 adatlap
NEP-2009-3 felhívás
NEP-2009-3 útmutató

NEP-2009-4 – Megújuló energiafelhasználást ösztönző pályázat

NEP-2009-4 kódszámmal jelenik meg a megújuló energiahordozók felhasználását ösztönző pályázat (megújuló energiaforrásokkal előállított hő– vagy villamos–energia, biomassza, geotermikus energia, szélenergia, vízenergia, szerves hulladékok felhasználásának növelése, napkollektorok, napelemek, hőszivattyú telepítése). Legmagasabb ösztönzést a pályázati rendszer a megújuló energiahordozó beruházásokhoz biztosítja; itt lakásonként legfeljebb 1,47 millió forint adható, a maximális támogatási intenzitás 35%.

A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét kedvezményes hitelből is fedezheti, amelynek mértéke nem haladhatja meg a beruházási összköltség 65%-át. A hitel és a támogatás együttes összege lakásonként legfeljebb 4,2 millió forint.
Lehetőség van arra is, hogy a pályázó a beruházást teljes egészében hitelből finanszírozza, melynek maximális összege 4,2 millió forint lakásonként.

A pályázók köre:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében: természetes személyek, lakásszövetkezetek, társasházak. Iparosított technológiával épült ingatlanokkal ebben a konstrukcióban nem lehet pályázni!

Ugyanazon megvalósítási helyre azonos témában csak egy pályázat részesíthető támogatásban. Két, azonos beruházási címre benyújtott, azonos kódjelű pályázat közül csak a korábban beadott pályázat fogadható el. Több pályázatot is be lehet nyújtani, amennyiben azok különböző kódszámú pályázati felhívásra vonatkoznak.

NEP-2009-4 adatlap
NEP-2009-4 felhívás
NEP-2009-4 útmutató


Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Ajánlott tartalom

8 hozzászólás

  1. T.C.!

    A “https://kp.hu/nep-2009-palyazat-kiirasra-kerult” weboldalukon a pályázattal kapcsolatos letölthető anyagok egy része nem érhető el, ill. egy esetben másik pályázattal kapcsolatos anyag jelenik meg.
    2009.07.21.
    Tisztelettel:
    Varju József

  2. Érdekes, hogy eddig úgy volt, nem is lesz ilyen, ill. más néven, más támogatással, most meg megint visszahozták. A másikat is kidolgozták, szakértők stb… mennyi feleslegesen kidobott pénz és feleslegesen eltöltött idő, egy-egy ilyen megmozdulás.

  3. T. Cím!

    NEP-2009-2-Fűtés és melegvíz korszerűsítési támogatás él, és ha igen, akkor mikor, vagy meddig lehetet benyújtani pályázatot. Most aktuális nálunk a korszerűsítés és az utólagos hőszigetelés.
    Érdemes ebben gondolkodnunk? Igazából nagy-nagy segítség lenne, mert özvegyen nevelem 14 éve a három gyermekemet, és így jobban ki tudnánk használni a felvételre kerülő kölcsönt.

    Köszönettel Horváthné Anna

    1. Kedves Anna!
      Javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a társcégünkkel, akik pályázat készítésével foglalkoznak.
      Ők korrekt, naprakész információkkal tudnak Önnek szolgálni.
      Weboldaluk címe: http://www.tisztaenergiak.hu
      A NEP 2009 pályázat már 2009-ben vége lett, de léteznek más konstrukciók jelenleg is.
      Tisztelettel: Kp.hu ügyfélszolgálat

  4. T. Cím!
    NEP-2009-2-Fűtés és melegvíz korszerűsítési támogatás él, és ha igen, akkor mikor, vagy meddig lehetet benyújtani pályázatot. Most aktuális nálunk a korszerűsítés és az utólagos hőszigetelés.
    Érdemes ebben gondolkodnunk?
    Tisztelettel: Németh Péter

    1. Kedves Péter!
      Sajnos NEP 2009 már egy éve nincs. Hisz benne van a nevében is, hogy az 2009-es pályázat.
      Az idén ZBR pályázatnak hívták, nem volt NEP 2010 pályázat. De ez még az előző évinél is több támogatást nyújtott.
      Kérem szíveskedjen leírni részletesen számunkra, hogy mit szeretne létrehozni, vannak-e engedélyek, vagy csak terv szinten áll a dolog.
      Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a megfelelőtájékoztatást tudjuk Önnek adni.
      Várjuk szíves megkeresését az elérhetőségeinken.
      Tisztelettel:
      Kp.hu ügyfélszolgálata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb