Művészeti értékű pincészet egy ciprusi szakadék felett

Ciprus szigetén a borkészítésnek régi hagyománya van. Ez több mint 5000 évre nyúlik vissza, amikor a szigeten megjelentek az első települések. Azóta sok minden változott, de a bor továbbra is jelentős állandóságot jelent. A hagyomány egyik legújabb szóvivője a Kalopanayiotis nevű távoli hegyi falu fölött, egy hegyfok tetején található. A Lampadistis pincészet egy szándékosan “nehéz tárgyként” tűnik fel, amely a kitett helyen kapott helyet. Az Eraclis Papachristou építésziroda által tervezett épület egyszerre egyszerű, ünnepélyes és hangsúlyos.

A Lampadistis borpárló üzem annak illusztrálására szolgál, hogy egy erős koncepció hogyan vezet alapos megoldáshoz. A hegyi falu lejtőin több templom áll, amelyek nagyon is követik a meredek, cseréptetős tetők hagyományát. A téma variációját nyújtják a Keresztelő Szent János kolostor templomai, amelyeket ebben az esetben Lambadistis néven emlegetnek. Ez nem egy templom, hanem három egymás után, három figyelemre méltó hengerrel, amelyek kiállnak a durva, kőből épült falakból.

Az ezek feletti cseréptető az egymásnak feszülő geometriák következtében mintha lebegne a templomok főalakja fölött. Ez volt az egyik olyan hely, amelyet az építész először felkeresett, amikor a helyszínre ment, tudván, hogy a tervezett borászat a konkrét templomegyüttes nevét és referenciáját fogja felhasználni. Így a három henger a bortermelés három fázisa lett, a fölöttük lévő térfogat pedig úgy lett elhelyezve, hogy látszólagos súlya ellenére a középkori eredetihez hasonlóan lebegjen.

Ez a sajátos nyelvezet része, amely lehetővé teszi, hogy az épület elhelyezze magát a kontextusában. Ezt nemcsak a geometria, hanem a lépték révén is teszi, magabiztosan támaszkodik a hegyoldal zord kiugró ormára. Az alatta pihenő gép, az ipari nyelvezetet tömör, vastag, textúrázott falak burkolják. Az ipar finoman kidolgozott részleteit, csillogó felületeit valami rendkívül masszív tartja. Egy betonból készült exoskeleton.

Ezzel szemben a belső tér sokkal melegebb és bonyolultabb. A masszív mennyezet, amelyet erős geometriák határoznak meg, amelyek a három központi dob körül forognak (ahol a bortermelés fázisai vannak elhelyezve), újrahasznosított fából készült, a szigetet néhány évvel ezelőtt sújtó hatalmas erdőtűzből származó fából.

A lépték tekintetében hasonló módon, a főszint nagy részét meghatározó, kidolgozott, de egyszerű korlát és árnyékoló réteg a lenti faluban hagyományosan alkalmazott kőművesmunkákból származik. A gránitkövek között használt cserép ékeket újra feltalálták. Nyitott geometriájuk lehetővé teszi egy olyan szövevényes minta kialakítását, amely egy nyitott fémkeretbe van foglalva. Mindezeket az elemeket összehangolták, tulajdonképpen egy lineáris út mentén, amely a hegyoldalból a folyamat szívébe vezet. Az első fennsík egy hídra szűkül, amely kényelmetlenül lóg a jelentős szakadék fölött, majd élesen elfordul, hogy az épületben találja magát.

A mennyezet súlyát szögletes oszlopok és három üveghenger fokozza, olyan fényelemek, amelyek látszólag képtelenek lennének megbirkózni a fenti súllyal. A főszint sötét és tükröződő kiterjedését aztán a hordók kútjai szúrják át, amelyekben a bor elkészítése, érlelése és fogyasztása történik. Az ember lenéz az impozáns, ipari gépekre, és a lépték, az arányok, mindennek megváltoznak. Ami szilárd és biztos volt, az most él és zúg, legalábbis a kép ezt sugallja. A váratlan lecsúszás erre a szintre modern varázslattal tölti fel az élményt.

Forrás: www.dezeen.com