„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

házépítési tudnivalókKiemelt cikkeinkTudnivalók

Mennyibe kerül egy családi ház és mit kell tudni az összehasonlításhoz

A címben szereplő kérdést naponta rengeteg ember felteszi ügyfélszolgálatunk számára, ezért egy kicsit részletesebb leírást készítettünk Önöknek!

Általában a kérdés így szokott elhangzani? Egy négyzetméter kulcsrakész családi házat mennyiért építünk fel.

Röviden leírjuk, hogy mitől függ egy családi ház építési költsége. Mi az ami befolyásolhatja azt és milyen irányban.

A kivitelezési költségek összehasonlítását akkor tudjuk korrektül elvégezni, ha azonos tervet, azonos műszaki tartalommal, valamint azonos technológiával vetünk össze. Egyéb esetben szubjektív lesz a kapott eredmény.
Az árban legtöbbször az innovatív újításokat is meg kel fizetni, de ezek gyorsan megtérülhetnek.

Minden felépített épület, legyen az irodaház, családi ház, vagy nyaralóház: három ára van, az egyik amit a kivitelezőnek fizetünk, a másik a karbantartásigényből eredő költség, a harmadik pedig amit a közműszolgáltatóknak a ház élettartama alatt különböző energiák költsége.

Ha 2018-ban 150-200 ezer forintos bruttó négyzetméteres áron hirdetnek egy újonnan épülő kulcsrakész készházat, az szinte biztos, hogy valótlanságot tartalmaz. Ha meg is építi valaki ebből az összegből, nem lehet rá majd használatbavételi engedélyt kapni a hatóságtól, mert garantáltan nem minősített a rendszer, így egy ilyen vétel ablakon kidobott pénz.

Az, hogy mennyibe kerül egy 100 nm-es családi ház, ugyanolyan kérdés, mint mennyibe került egy 5 méteres autó.
Az autóra vetítve a kérdést tudnunk kell a márkát, a motor teljesítményét, a motor fogyasztását, az extrákat a felszereltségben, mint a légzsákok száma, elektromos kiegészítők tárháza, valamint a biztonság és a kényelem is egy egészen fontos kérdés. Így elmondható, hogy egy 5 méteres autó, ha KIA akkor 10 millió, ha Maybach, akkor 100 millió forint bekerülési költséget jelent. Míg a 10 milliós autónál odafigyeltek a fogyasztásra, az utóbbinál kevésbé. De az utóbbinál a biztonság kategóriákkal másabb.

Visszatérve a családi ház kivitelezési költségéhez: Nagyon sok mindent meg kell vizsgálni ahhoz, hogy korrekt képet kapjunk egy-egy cég által épített vagy forgalmazott könnyűszerkezetes készházról és azok paramétereiről.

Mi is a legfontosabb egy családi ház építésekor napjainkban?

  • A legfontosabb az energiatakarékosság. Fontos, hogy egy ház fűtésköltsége havonta mennyibe kerül. Ha jó a szigetelés, akkor egy 100 nm-es ház fűtése havonta: 10,000 Forint, ha rossz a szigetelése, akár 60-80 ezer forint is lehet.
    Ha veszünk egy közepesen szigetelt családi házat, melynek 50 ezer a havi fűtésköltsége átlagban és egy jól szigetelt készházat, melynek maximum 15 ezer forint a havi fűtésköltsége, akkor évente
    6 hónap fűtési szezon mellett is  240, 000 Forint a két ház közötti különbség éves szinten. Ha azt mondjuk, hogy 100 évre tervezünk egy házat, akkor 24 millió forint a különbözet. Ez azt jelenti, hogy egy modern jó hőszigetelésű ház 100 év alatt majdnem annyi pénzt hagy a zsebünkben, mint amennyiből egy újat lehet építeni. Egy rosszul szigetelt ház 100 év alatt több mint egy ház árával fogyaszt el több energiát, mint az energiatakarékos társa.
  • Szintén fontos tényező, bár nem takarítunk meg pénzt vele direkt módon az az, hogy mennyire környezetbarát egy ház építés közben, valamint a lebontása után. “Egy modern könnyűszerkezetes készház és egy téglaház felépítéséhez, majd bontása utáni újrahasznosításához 117 szeres befektetett energiára van szükség. Ez egy teljesen friss uniós tanulmány eredménye. Nyugat-Európában a kormányzatok jelentős támogatást adnak azoknak a személyeknek, akik energiatakarékos könnyűszerkezetes készházat építtetnek, hiszen a környezetre gyakorolt negatív hatásuk elenyésző, egy téglaházhoz képest. Most kiderült, hogy nem csak az üzemeltetésben sokkal jobbak a készházak, hanem lényegesen kevesebb energiára van szükség az építéskor és a bontás utáni újrahasznosításkor is.”
  • Egészséges életér, mint az egyik legfontosabb tényező. Meg kell vizsgálni, hogy egy ház építése közben milyen anyagokat használtak fel. Milyen burkolatokkal vagyunk körülvéve. A könnyűszerkezetes építésnél nem viszünk be vizet az építésbe, így később nem alakulnak ki penészesedések. Nagyon sok hagyományos építésnél, főleg ott, ahol egy év alatt akarnak beköltözni, a falak nem száradnak ki. Mivel légzáró festékeket és vakolatot alkalmaznak, ezért a víz megtalálja az utat magának. Hőhidat okoz és melegágyat ad a penészesedésnek, mely az allergiás betegek legnagyobb ellensége.
  • Beépített anyagok minősége, garanciái. Ez egyben ha a kivitelezői fegyelem megfelelő jelenti az épület élettartamát is, valamint a karbantartási igényt is.
    Ha a frissen épült családi ház rendelkezik megfelelő minősítésekkel, akkor joggal várhatjuk el, hogy hosszú élettartamú lesz az épület, valamint csekély lesz a karbantartás igénye is.
    Nem szabad ismeretlen szigeteléseket, burkolatokat, ragasztókat, nyílászárókat, gépészeti elemeket alkalmazni. Minden egyes terméknek rendelkeznie kell megfelelősségi nyilatkozatokkal.
  • Az épületszerkezet legyen ellenálló az időjárás és a környezetnek. Nagy esőzések, szélviharok, földrengések. Egyre több szélsőséges nap lesz időjárás tekintetében. 20 éve nem volt tornádó, most van, mi lesz 20 év múlva???
  • Az épület legyen méretpontos, egyenes és függőleges ahol kell. Ezt nem minden technológia és nem minden kivitelező kiváltsága. De erről lehetne több oldalas regényeket írni, mikor egy hagyományos háznál a kőműves azt mondja, hogy majd eltakarja a vakolat. Csak a vakolat igen drága dolog, amit majd a Megrendelő fizet meg.
  • Tűzvédelem. Ezt nem is kell magyarázni, mindenki tudja mit jelent egy olyan ház, mely nem éghető anyagokból készül és minősítve, tesztelve is van. Az életünk munkája van benne, ami 15 perc alatt a nullával tud egyenlő lenni, ha a szerkezet nem ad időt arra, hogy jöjjön a segítség.
  • Fontos, hogy egy épületet lehessen később egyszerűen bővíteni.
  • Nagyon fontos, hogy mekkora a falvastagság, hiszen 15 cm eltérés egy 100 nm-es családi ház esetében egy egész plusz szobát képes adni egy könnyűszerkezetes ház esetében más házzal összehasonlítva. Ami a mai árakat figyelembe véve milliós nagyságrendet jelent.

Ezzel még nem értünk a végére a dolgoknak. A fenti felsorolás az, amit ha teljesít egy ház, akkor alkalmassá válik arra, hogy megnézzük a technológiát. Ha ezeket nem teljesíti, akkor manapság nem érdemes foglalkozni vele, mert azt érjük el, mintha vennének egy régi házat és azt kezdenének el felújítgatni.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Egy családi ház árképzésénél a következő dolgok erősen befolyásolják azt az úgynevezett négyzetméter árat:

  • Egy-egy családi ház között azonos műszaki tartalom és azonos méret ellenére is lehet 1-35% áreltérés, melyet az alaprajzi forma okoz. Egy 100 nm ház lehet 10×10 m-es, de lehet 20×5 méteres is, az elsőnek 40 méter a külső fala, az utóbbinak viszont 50 méter, ha az épület tagolt falakkal rendelkezik bonyolultabb alaprajzi formával, akkor a falak hossza egy ekkora háznál akár a 70 métert is elérhetik. Csak a falaknál elérhető alaprajzi különbségek miatt közel 100% különbség. Fontos tényező, hogy hány helyiség van egy házban, mert a helyiségek száma növeli a nyílászárók számát, növeli a beltéri ajtók számát és a belső falak mennyiségét is.
  • Ha egy ház kisebb, akkor a négyzetméter ár növekszik, ha a méret nagyobb, a négyzetméter ár csökken. Ezt  az okozza, hogy egy kis házban arányaiban több a fal, illetve több a nyílászáró is. Például egy 50 négyzetméteres házba is egy bejárati ajtó és egy erkélyajtó kell, meg egy 150 négyzetméteres családi házba is. Kazánból is csak egy kell mindkettő házba, de más négyzetméterre osztjuk az azonos kazán árát vissza.
  • A tető formáját részben meghatározza a falak geometriája is. Ebből kifolyólag egy 100 m2-es családi ház tetőfedése lehet 130 m2 cserép is, bonyolult tagolt tetőnél lehet akár 180 m2 is.
  • Az alapozási költség 100 m2-es családi ház esetében ha nincs szintkülönbség a telekben és cca: 25 cm a lábazati magasság 1,3 millió forintból kivitelezhető. Ha ez a ház hegyoldalban van, nagy szintkülönbségekkel, esetleg olyan országrészben, ahol a beton gyártási ára a Duna messzesége (kavicskitermelés)  miatt magasabb (akár 35% beton bekerülési különbség) akár 2,2 millió forintot is elérheti.
  • A belső burkolatok igen nagy jelentőséggel bírnak. Lehet 2000 forintért is burkolatot vásárolni és lehet 15 ezerért is, hogy ne említsünk most ennél akár többszörös árakat is.
    Korrekt munkát 8000 forint körüli burkolatokkal már szépen el lehet végezni. De 2000 forintért csak hulladékot lehet vásárolni. Fontos, hogy a burkolást a plafonig vagy csak 180 cm-ig kalkulálták-e, valamint a fürdők és a vizes helyiségek el vannak-e látva kenhető vízszigeteléssel, ami igen drága dolog. Ha nincs benne az árban, akkor jobb ha el sem kezdünk burkolni, mert garantált, hogy lepenészesedik minden, ha a víz a csempe mögé jut, onnan pedig szabad az út mindenfelé.
  • Ablakok 2 vagy 3 rétegű üveggel vannak szerelve, a profilok 3-4-5-6 kamrásak, illetve rendelkeznek-e az ablakok automata szellőzőrendszerrel. Hatalmas árkülönbségek lehetnek itt is, ha nem a megfelelőt építik és árazzák.
  • A gépészet a ház legtöbb pénzt termelő, vagy legtöbb pénzt pazarló tétele a szigetelés és a nyílászárók mellett.
    2018-ban csak kondenzációs kazánt szabad alkalmazni ha gázzal akarunk fűteni. Aki hagyományos gázkazánt akar ránk sózni, az a múlt embere, olyan mintha még lovakkal akarna közlekedni. Ami nem jelenti azt, hogy az rossz, hanem csak annyit, hogy már nem modern, és nem gazdaságos. Természetesen a legjobb, ha valamilyen megújuló geotermikus energiákat szeretnénk hasznosítani, de ezek bekerülési költsége sokkal magasabb, a megtérülés pedig akár több évtized is lehet. Mindenképpen számoljon mielőtt dönt.
  • Az épületben alkalmazott szigeteléseken is lehet megtakarítani egy árajánlatban és kivitelezésben. Nem mindegy, hogy üveggyapot szigetelést alkalmazunk, vagy modern minősítésekkel ellátott kőzetgyapot szigetelést.
    Az üveggyapot 250 Celsius fok esetében tönkremegy, a kőzetgyapot 1000 Celsiust is elvisel. Az utóbbival egy tűz elleni védelmet is kapunk. A kőzetgyapot nem esik össze 20 év múlva sem, az üveggyapotot fogjuk meg és döntsünk magunk, hogy az összeeshet-e. Nekünk erről van véleményünk. Persze a gyártó mást mond erről, mert mindenki a saját lovát dicséri, tartja a mondás. Mi már zárt cellás purhabot használunk 2018-ban. 
  • Nagyon fontos, hogy mennyi garanciát vállal a kivitelező a szerkezetre. Ha egy mosógépet veszünk ezt fontosnak tartjuk, pedig 100 ezer forint a tét! Autóra lehet 1 évet adnak, de van olyan amire 7 évet. Ön melyiket választaná???
    Aki azt mondja, hogy a jogszabály általi garanciát adja, az azt jelenti, hogy 1-5 év.
    A korrekt, ha a statikai szerkezetre, cserépfedésre, kéményre: 20-30 év garancia van, a vakolatra és a nyílászárókra 5-6 év. Persze ha valaki 100 év garanciát ad, az már gyanús lehet. Vagy valaki tud mondani a MÁV-on kívül 100 éves magyar céget, na de az is azért van életben, “mert lélegeztetőgépen van” és fizetik az adósságait állami szinten!

Természetesen a garancia és az élettartam nem egy dolgot jelentenek, de arányszámot adnak.
Egy autó 5 év garanciával 15-20 év múlva is üzemképes lesz, egy ház is 20 év garanciával 80-100 év múlva is lehet tökéletes. De az egy év, vagy az 5 év szerkezeti garancia kétségbeejtő.

 

Tagolt, közepesen összetett tetőszerkezetű családi ház
Egyszerű alaprajzi megoldás, nyeregtetővel.

Fő tételek, egy árajánlatban, melyek alapján össze lehet hasonlítani két költségvetést, persze azonosnak kell lenni a tételek műszaki tartalmának is.

  • alapozás, fogadószint, vagy komplett pince (szennyvízvezeték és vízvezeték aljzat alá történő beépítésével)
  • fal, tető, födém és tetőszerkezet, a külső burkolólemezek felszerelésével, valamint a tetőszerkezet fóliázása és lécezése
  • tetőfedés, bádogozás, ereszrendszer, ragalja faburkolatok elkészítése
  • külső nyílászárók beépítése
  • külső vakolatrendszer elkészítése
  • külső-belső falak, mennyezet hőszigetelése, párazárás, gipszkarton burkolat elkészítése
  • belső aljzat vízszigetelés, hőszigetelés, aljzatbeton (beton helyett szárazaljzat)
  • villanyszerelés
  • gépészeti szerelések (víz, gáz, villany)
  • szaniterek, szerelvények elkészítése
  • glettelés-festés
  • beltéri nyílászárók
  • hideg-meleg burkolás

Ha ezek közül valamelyik főtétel hiányzik, akkor a nem tudunk kulcsrakész házról beszélni.
Ha egy autót veszünk, ugye ott sem tudjuk hazavinni, ha nincs benne kormány, vagy szélvédő. Tehát az a kulcsrakész, ami beköltözhető azonnal, nekünk csak a bútort kell biztosítani és a közmű csatlakozási pontokat.

Ez a cikk azért íródott, hogy ha valaki kap egy ajánlatot tőlünk, vagy más kivitelezőtől, akkor össze tudja azt hasonlítani egymással. Persze, ez nem teljes körű leírás, még sok-sok érvet fel lehetne sorakoztatni, de ez jó alapot ad mindenkinek, aki nem szakember a témában.

Tehát a négyzetméter ár rossz fogalom, mert nem tudunk vele kifejezni semmit, csak abban az esetben, ha a fenti összes dolgot ismerjük.

Azért, hogy ez a cikk kerek legyen elmondjuk, hogy egy full extra szigeteléssel ellátott 100 négyzetméteres 2 szoba+nappalis, amerikai konyhás EnergyFriendHome családi ház, alapozással, 3 rétegű üvegezéssel, 6 kamrás ablakprofilokkal, Rockwool kőzetgyapot szigeteléssel, 8000 forintos burkolatokkal, kondenzációs gázkazánnal, sík területen, nyeregtetővel, cca: 45 méter külső és 25 méter belső fallal, Bramac vagy Mediterrán Danubia cseréppel, statikai és építész tervezéssel 2018. nyári árazás mellett cca: 33, 000, 000 Forintba kerül. Ami azt jelenti, hogy  330, 000 Forint a négyzetméter ár ebben az esetben. (5% ÁFÁVAL együtt)

Az áfa jelenleg Magyarországon 5% a 300 m² hasznos alapterület alatti családi házakra. Figyelem 2019. december 31.-től az ÁFA újra 27% lesz. Erről készített cikkünk: Brutális, legalább 25%-os lakás és családi ház áremelés jön a magyar piacon

Kattintson ide, töltse fel saját alaprajzát és mi ingyenesen elkészítjük a költségvetését.

Ha nem rendelkezik még saját tervekkel, akkor ide kattintva elérheti több típusterv családi házunk árajánlatát.

Ha tetszik Önnek az EnergyFriendHome építési rendszer és velünk szeretne építkezni, jelezze azt, Mi most INGYENESEN elkészítjük ÖNNEK az építészterveket az igényei maximális figyelembevételével, majd engedélyeztetjük a hatóságok előtt. Ezután akár két hónapon belül kulcsrakész állapotban átadjuk a kulcsokat és Önnek már csak a bútorszállítókat kell felhívnia és költözhet.
Telefonszámunk: 06-20/444-44-24. Ha levelet szeretne küldeni, azt ide kattintva teheti meg.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

6 hozzászólás

  1. Ismerősöm Keszthely mellet szeretne egy Apartmant építeni kb350-400milliós összegben.Érdekelne hogy Zala megyében van-e már referencia házuk?Válaszukat előre is köszönöm.

  2. 2 szobás 4 nm kb mennyi be kerül költség épitésre? ha tudsz segit nekem költségvetétésnek irattat. elöre köszönöm szépen

  3. Kérném szépen a segítségeteket, hogy egy 100-120 nm-es ház felépítése mennyibe kerülne összesen?
    Előre is köszönöm a válaszokat!!

    1. Kedves Zsolt!
      Kollégáim felveszik Önnel a kapcsolatot a kérdésének megválaszolása miatt.

      Tisztelettel:
      Kp Sales House Kft

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb