„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Megszűnik a szocpol és a lakástámogatási rendszer

Az alakuló új magyar állami vezetés elsődleges lépése a lakásépítés visszaszorítása, úgy, hogy a SZOCPOL-t megszünteti, valamint az állami lakástámogatást eltörli.

Ezzel 30 milliárd forint összeg marad az állami kasszában, mivel nem kell kifizetni a SZOCPOL-t és az egyéb kamattámogatást, de egyes elemzők szerint a SZOCPOL megszűnése az építőipar 30-40%-os visszaesésével számol. Akár több százezer munkahely is megszűnhet az építőipar ily módú leépítésével.

Pár hónappal ezelőtt a kormányszóvivő Daróczi Dávid azt állította, hogy saját rémálmaival viaskodik, aki azt állítja, hogy a kormány a SZOCPOL-t meg akarja szüntetni.

Aki házat szeretne építeni, és igénybe szeretné venni a SZOCPOLT, vagy a támogatott hitelt, akkor nagyon gyorsan kell döntenie és elkezdeni a tervezést, mert a kormány a korábbi ígéretei ellenére bejelentette, hogy 2009. július 1-től megszünteti a SZOCPOL-t és az állami kamattámogatásos hiteleket.
A rossz világgazdaság és az annál is rosszabbul működő magyar gazdaságban legjobban az építőipar szenvedett csorbát, de az építőipart az eddiginél is jobban meg fogják nyírbálni. Nem kell ehhez gazdasági szakembernek lenni, hogy az, ha kevesebb ház épül emberek ezrei kerülnek az utcára a munkahelyük elvesztése miatt, így nem lesz keresetük, majd a SZOCPOL-on megspórolt milliárdok többszörösét fizetheti ki a kormány segélyekre.

Tavaly mintegy 15 ezer kamattámogatott hitelt vettek fel, körülbelül 70 milliárd forint értékben. A GKI Gazdaságkutató Intézet lakáspiaci szakértőjének becslése szerint ez az átlagos támogatást figyelembe véve hozzávetőlegesen 6,5-7 milliárd forint állami kiadást jelent. Eltörlésével ennyit lehet megtakarítani, de a támogatások által kiváltott gazdasági tevékenység adó- és járulékvonzatait is figyelembe véve a nettó megtakarítás nagyjából három milliárd forintra tehető éves szinten.
A szocpolra és a félszocpolra mintegy 37 milliárdot költ az állam, aminek eltörlése – szintén a nettósítás után – 17-20 milliárdos kiadáscsökkentést jelent.
Évente körülbelül százezer ingatlan adás-vétel történik, s ennek mintegy egyharmadához kapcsolódik valamelyik kedvezmény.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Hozzátartozik az igazsághoz az a tény is, hogy a SZOCPOL összege 2004 óta semmit sem változott, miközben az építőipar folyamatosan drágult, ami már alapból körülbelül 40%-os SZOCPOL csökkentésnek felelt meg.
2009. július elsejéig még igényelhető a SZOCPOL, ha van lehetősége, akkor ne hagyja kárba veszni.

A szoc. pol. összege új lakásnál:

  • az első gyermek után 900 ezer forint,
  • a második gyermek után 1,5 millió forint,
  • a harmadik gyermek után 1,4 millió forint,
  • a negyedik gyermek után 800 ezer forint,
  • minden további gyermek esetében 200 ezer forint.

Kíváncsiak vagyunk, hogy Önnek mi a véleménye a megszűnő lakástámogatási rendszerről és a megszüntetni kívánt SZOCPOL-ról.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

12 hozzászólás

  1. Nem méltó a véleményem ehhez az oldalhoz, de sajnos nem tudnám szebb szavakkal megfogalmazni, így inkább nem is írom le…

  2. Nem is tudom, most mit csináljak. Az idén szerettünk volna építkezni, de így tervezhetetlenné vált ez az egész.
    Nem, hogy évekre, de már hetekre sem tervezhet az ember előre ebben az országban.
    Szeretném megkérdezni, hogy van-e reális esély arra, hogy a szoc-polt felvegyem a csládom után a júliusi megszűnéséig?
    Ha igen mi a teendőm?
    Várom gyors válaszukat. Köszönettel:
    Zoltán Istvánné

    1. Kedves Katika!
      A Horizont építési rendszer legfőbb pozitív tulajdonsága, hogy rendkívül gyorsan megépíthető, valamint kiemelkedő a hőszigetelési paraméterei, ezért energiatakarékos.
      Természetesen van lehetőség arra, hogy építési engedélyt szerezzen még a szocpol megszüntetésének határideje előtt.
      Ha még nincsennek tervei, akkor minél előbb írjon részünkre a kapcsolat rovatba. Kollégáink azonnal felveszik Önnel a kapcsolatot és elkészítik a teveket, valamint eljárnak az építési hatóság előtt az engedély megszerzése ügyében.

  3. Nem normális ez a magyar kormány. Nevetséges, hogy szétzuzza most a mezőgazdaság és az egészségügy után az építőipart is, mely egy ország fejlődését legjobban tükrözi.
    Na most az építőipar leépítésére tett próbálkozása egyenesen arányos lesz az ország lesüllyedésével a béka feneke alá.
    itt tényleg nem lehet tervezni mostmár egyetlen hónapra sem előre, mert a kormány hazudik. Én is olvastam a kormányszóvivő nyilatkozatait, hogy nem fogják a szocpolt megszüntetni, még ki is gúnyolta az ellenzéki képviselőt, aki azt állította, hogy megszünteti a kormány a szocpolt.
    De hát aki azt mondta, hogy hazudtunk éjjel és nappal, annak a csapatától mit is várhatunk.
    Nekem ez a véleményem.
    Maradok Tisztelettel:
    Kis Bálint, Hódmezővásárhelyről

    1. Kedves József!
      Ezt a ma publikálta a Bajnai. Sajnos szomorú tény, ha a magyar még itt maradt emberektől elveszi a lakáshoz való kormányzati segítséget. a szocialista kormányzat messze nem szociális gondolkodású. Ez nagyon szomorú tény. Magyarország lakásállománya már így is el van öregedve, ez most még tesz rá egy lapáttal.

  4. Azt mutassa meg valaki, hogy egy átlagos fiatal, akinek van munkája, keres jó esetben 130.000 nettót (mondom jó esetben) albérletben lakik, az hogyan és mikorra fog tudni önrészt összekuporgatni, ha mondjuk nincs családi hátszél. Jobb, ha lottót vesz.
    És mi lesz a lakáselőtakarékosságokkal, azzal a rengeteg családdal, akik például a Fundamenta égisze alatt gyűjtik a pénz leendő lakásukra, remélve az megígért állami támogatást és a szocpolt.
    Az biztos, hogy valamit tenni kell, de ha valaki hallgatta már Drábik János előadását vagy olvasta könyveit akkor tisztában van vele, hogy a megoldás meglenne csak az sok “vezetőnek” nem érdeke.
    Ez így egyszerűbb.
    És ezt is meg fogjuk enni.
    Lassan nem szülünk gyereket, és inkább meg sem öregszünk, mert ugye nyugdíjról se álmodjunk. Aztán lassan elfogy a magyarság….
    Vagy nagyon előre szaladtam?
    “Szép napot” mindenkinek!

    1. Úgy gondoljuk, hogy a lakáshoz jutás az alapvető jog egy társadalomban. De 130 ezer forintból, szülői segítség nélkül eddig is csak úgy volt lehetséges, hogy a szoc-pol volt a fiatalok önereje.
      Most elveszik az önerőt teljesen, mindenki boldoguljon ahogy tud.
      Mi egyben tudunk segíteni a Kedves leendő építtetőknek, az pedig az, hogy kedvező árú, alacsony rezsiköltséggel üzemeltethető energiatakarékos készházat építünk.

  5. Nagyon könnyű lenne sommás véleményt írni erről, de az a baj, hogy ezek a problémák – bármilyen fájóak is – csak a jéghegy csúcsa! Félelmetes ahogy ez a “szakértői” kurzus mindent pont fordítva csinál és dönti totális csődbe az országot! Ahol számolatlanul folyik el a pénz (had ne soroljam), azt hagyják, helyette a gazdaságból és az emberek zsebéből veszik ki a pénzt, totálisan ellehetetlenítve minden pozitív folyamatot, vagy annak csíráját.

    Ha most úgy érzi valaki, hogy rossz és fáj, az tényleg készüljön arra, hogy ennél sokszorosan rosszabb lesz, mert itt RENDSZERSZINTEN dugul be és omlik össze minden! Ha pedig valaki építkezésen gondolkozik, hát, szerintem minél előbb, mert mondom, szerintem ennél csak sokkal rosszabb lesz! Minél hamarabb kéne egy új, választásokkal legitimált kormány, akik végre nem elnyomorítani akarják a vállalkozásokat, akik fel akarják pörgetni a gazdaságot! De akkora már a sz@r, hogy tényleg nem tudom, mennyi idő alatt fognak tudni olyan változásokat hozni, amit az emberek is érezhetnek már!

    Ha meg akarjuk várni a fellendülést, addigra az építőipari vállalkozások 80%-a csődbe fog menni, utána tehát hiába jelenik meg a kereslet, nem lesz aki felépítse a házat, vagy csak piszok drágán és összecsapva, rossz minőségben, gyenge anyagokból!

    Szóval, én azt mondom: ha akar valaki valamit, azt akkor MINÉL HAMARABB!!! És ebben tényleg ideális megoldásnak tűnik ez a készház-rendszer… Gyors, kiszámítható, költséghatékony (rövid és hosszú távon egyaránt)!

    Jakab László, Székesfehérvár

  6. Idézet Cseh Országból

    A paszív házakra és a hőszigetelésre most írt ki a kormány egy újabb támogatást, 220.000 Cseh korona egy 100 négyzetméteres házra. Ez új információ, de hiteles.

    no comment

    1. Kedves Gyula!
      Magyarországon is vannak hasonló energetikai támogatások. NEP/2009, ami még igaz nem jelent meg, de előreláthatóan napokon belül elérhető lesz, igaz 1,5 Millió forint támogatási összeggel.

  7. Hát szép—! Sajnos ez van és el is kell fogadni. Az a lényeg hogy ők milliókat kapnak…..,és élnek mint hal a vízben,,,és a szegényemberek ezt nagyon,de nagyon megszívják….,Már külföldre kell menni élni szerintem,mert itt nem lehet. Én is épp az idén nyáron akartam építkezni….A hülyeségekre van . XXXXXXX összegü pénz!!!!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb