„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

Lakberendezési inspiráció: gazdag színek és textúrák mesteri kombinációja

A terrakotta tégla, a sárgaréz és a padlizsán árnyalatú vakolat csak néhány jellemző, amelyet az YSG belsőépítészeti stúdió alkalmazott a Budge Over Dover névre keresztelt ház felújításában. Amikor ennyi különböző árnyalatot és textúrát kombinálnak egyetlen helyiségen belül, általában kihívás megtalálni az egyensúlyt, a YSG– nek azonban kétség kívül sikerült. A Sydney-től keletre fekvő tengerparti külvárosban található otthon tágas, 825 négyzetméteres alaprajza ellenére korábban apró, sötét szobák sorozatából állt.

Az YSG belsőépítészeti stúdiót 2020 elején hozták létre Yasmine Saleh Ghoniem, aki ezt megelőzően az Amber Road belsőépítészeti stúdiót vezette húga, Katy Svalbe tájépítész mellett.

Az YSG helyi stúdiót azzal bízták meg a tulajdonosok, hogy a földszinten “folyékonyabb” térérzetet teremtsen, és javítsa az otthon vizuális kapcsolatát a ház nagy kertjével. A belsőépítészeti stúdió azzal kezdte a munkálatokat, hogy a meglévő válaszfalak többségét ledöntötte, egy integrált nappali és étkező teret kialakítva. A felületeket padlizsán-és karamell árnyalatú Marmorino vakolattal látták el, ami diszkrét hátteret ad annak, amit a a stúdió “csiszolt és nyers felületek kölcsönhatásának” nevez.

A helyiség hátsó részén a konyha található, egy robosztus fekete fa szekrénnyel, tetején egy vaskos előkészítő pulttal. A konyhasziget alapja sárgarézből készült, míg a tetejét erezett márvány alkotja. A pultot bolyhos, krém árnyalatú gyapjúval kárpitozott bárszékek egészítik ki, felette egy túlméretezett fehér lámpabúrával.

A konyha közvetlenül a társalgóra néz, ahol a tervezők az ősz árnyalatait alkalmazták az otthonosság érzetének megteremtéséhez. A sarokban egy reggelizőhelyiséget is kialakítottak, amely testre szabott ülőgarnitúrája követi a fal ívét. Emellett egy hivatalosabb étkezőhelyiséget is kialakítottak, egy rézlábú étkezőasztallal, melyet csőkeretes, barnabőr székek vesznek körül.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az egész lakótér padlóját kézzel készített terrakotta burkolólapokkal burkolták, mely összhangban áll a kültéri terasszal. Az YSG célzottan ugyanazt a burkolólapot használta a terasz padlójához, hogy egyesítse a külteret a belső terekkel. A stúdió csökkentette a medence méretét, amely előtte egészen a hátsó ajtóig nyúlt, így több kültéri berendezésnek szabadított helyet.

A földszinten a tégla burkolt padlón túl található egy további ülősarok, az otthon eredeti travertin padlóburkolatával, ahol egy bézs színű kanapé áll egy erdő-zöld bársonyszőnyegen, egy szögletes gesztenyebarna fotellel kiegészítve.

Az emeleten folytatatódik a gazdag paletta, de a tervezők elmondása szerint “eltérő intenzitással”. Az emeleten minden helyiség eltérő esztétikai élményt nyúlt. A fő hálószoba sötét, moha- zöld falai a figyelmet az ablakokból nyíló lenyűgöző óceáni kilátásra irányítja. A másik hálószoba sötét rózsaszínű falakkal, pazar sárgaréz és természetes kő részletekkel lett ellátva. A gyerekszobában szlídebb, világosabb tónusokat alkalmaztak, égkék falakkal, és szeszélyes felhő alakú lámpákkal.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb