„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építőipari lexikon

Richter skála

A Richter-skála a földrengés erősségének (nagyságának) mérése szolgáló logaritmikus alapú skála, elméletileg tetszőleges (pozitív vagy negatív) értéket felvehet.

A földrengések méretét, ún. magnitúdóját határozza meg. A skála 0 és 9 közötti számokkal írja le a rengés erejét. A skála tovább is folytatódik, mióta az 1930-as években használni kezdték, 9.5-ös magnitúdójú földrengés volt a legerősebb, amit besoroltak.
A földrengés magnitúdóját megkapjuk, ha a földrengés epicentrumától 100 km-re lévő szabvány szeizmográfon felvett szeizmogramban megmérjük a műszer által jelzett legnagyobb kitérést mikronban (10-6 m), s annak tízes alapú logaritmusát vesszük.

Egy 4-es magnitúdójú rengés tehát 1 cm-es kitéréseket eredményez az előbb említett szabvány szeizmográfon, míg a 3-as magnitúdójú rengés esetében a kitérés 1 mm. Ezek alapján kiszámítható, hogy a vizsgált kitérés egy feles magnitúdó esetén az alatta lévő egész magnitúdó gyök(10)-szerese, azaz durván 3,2-szeres. Mivel a rezgések magnitúdója közelítőleg egyenesen arányos a rengésben felszabaduló energia tízes alapú logaritmusával, a feles rengésekben durván 3,2-szer annyi energia szabadul fel, mint a Richter-skálán alattuk lévő legközelebbi egész magnitúdójú rengésben. A 8,0 magnitúdós földrengés során egymilliószor akkora energia szabadul fel, mint a 2,0-s erősségűnél. A skálán 0 erősségű rengés amplitúdója: 1 mikron.
A Richter-skála a hosszanti és kereszthullámok különbségeit nem veszi figyelembe, és sok egyszerűsítő feltevést tartalmaz (nem veszi figyelembe a közeg inhomogenitását, az obszervatóriumok altalajának eltéréseit és a mérőműszerek különbözőségét sem).

Bevezetése óta a legnagyobb erősségű földrengés a Richter-skála szerint 1960. május 22-én Chilében történt. A halottak száma 1655 fő volt, 3000 ember megsérült és 2 millióan váltak hajléktalanná. A kialakult szökőár hullám még a Húsvét-szigeteket és Hawaii-t is elérte. Az óceánon végigrobogó cunami Japánban és a Fülöp-szigeteken is károkat okozott.

Az eljárás kidolgozója Charles Francis Richter (1900. április 26. – 1985. szeptember 30.), amerikai szeizmológus az ohiói Hamiltonban született. Igazán híressé a Richter-skála kifejlesztése tette. Először 1935-ben használták a metódust.

Kisebb, mint 2,0 mikrorengés:
csak műszerekkel érzékelhető (bolygónkon naponta kb. 8.000 fordul elő)

2,0‑2,9 rendkívül gyenge:
a legtöbb ember még nem érzékeli (naponta átlagosan 1000 ekkora rengést regisztrálnak a műszerek)

3,0‑3,9 nagyon gyenge:
általában érzékelhető, károkat még nem okoz (A becslések szerint éves viszonylatban 45-50 ezerszer fordul elő)

4,0‑4,9 gyenge:
a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak ritkán keletkeznek (Pl. 1985. Berhida M4.9 – a Földön évente 6200 alkalommal regisztrálják)


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

5,0‑5,9 közepes:
a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is keletkezhetnek (évente 800 alkalommal átlagosan)

6,0‑6,9 erős:
erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50‑80 km távolságban is (Pl. Irán 2003. M6.6 – évente mintegy 120 alkalommal alakul ki)

7,0‑7,9 igen erős:
súlyos károk: házak és a hidak összeomlása, utak, vasúti sínek deformációja évente (Pl. Japán 1923. M7.9, Kína 2008. M7.9 – évente 15-20 alkalommal)

8,0‑8,9 nagyon erős
súlyos károk több száz kilométeres körzetben, többméteres lezökkenések, hegyomlások (Pl. 1556. Kína M8.0)

9,0‑9,9 rendkívüli erejű rengés:
rendkívüli pusztítás, megváltozik a táj, átlagosan 20 évente fordul elő (Pl. Szumátra 2005. M9.1)

nagyobb mint 10 globális katasztrófa:
eddig még nem tapasztalt rengés

8-as magnitúdót elérő, illetve meghaladó földmozgások a Földön évente átlagosan egyszer fordulnak elő.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb