„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Készházak és könnyűszerkezetes házak építésének létjogosultsága.

A hazai és a nemzetközi adatokat figyelembe véve míg hazánkban 2000-ben összesen 395 szerelt ház készült el, addig 2008-ban már 2200, ebből MAKÉSZ-tag által mintegy 900. Ausztriában pedig, ahol nagy hagyománya van a készház építésnek, minden harmadik új családi ház készház.

Ahogy az építési technológia fejlődött, valamint az energiaárak növekedtek, egyre takarékosabban üzemelő házakra volt szükség, úgy váltotta fel a hagyományos építést a könnyűszerkezetes építés Európa számos fejlett országában.

Napjaink felgyorsult világában senkinek nem mindegy, hogy mennyi idő alatt épül fel az otthona, vagy irodája, valamint az is fontos szerepet kap, hogy a későbbiekben mekkora költséggel üzemeltethető. Ezek a fő szempontok, hogy egyre inkább teret hódított a könnyűszerkezetes építési mód.

Egy korszerűen, a könnyűszerkezetes házzal azonos paraméterekkel felépített hagyományos háznál egy könnyűszerkezetes készház lényegesen olcsóbb. A készház nettó mérete lényegesen nagyobb, mivel a 1/5 -öd falvastagsággal elérik a tégla hőszigetelését.

A jelenlegi energiaínséges időben, amikor az épületek üzemeltetési költsége jelentősen nő, a szerelt készházak, könyűszerkezetes házak hőveszteségét tekintve rendkívül jó műszaki adottságokkal rendelkeznek. A méretezésnek nemcsak a téli körülmények közötti megfelelés a feladata, hanem az is, hogy ugyanazon falszerkezet nagy melegben is képes legyen a belső teret megvédeni.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A hazánkban forgalomba kerülő és ÉME-engedéllyel rendelkező épületek e kritériumoknak is maradéktalanul eleget tesznek.

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb