Házi szerek penész ellen
A penész mindig kellemetlen vendégnek számít otthonunkban. Magas páratartalom mellett könnyen érkezik, végleg megszabadulni tőle viszont nagyon nehéz.
A penész megjelenése nem csak esztétikai kérdés, hanem egészségügyi kockázatokat is rejt magában. A kereskedelemben kapható szerek mellett vagy helyett érdemes megpróbálkozni házilag elkészíthető csodaszerekkel.
Természetes gombaölőszer a teafaolaj, illóolaj formájában ma már mindenhol lehet kapni. Úgy készíthetünk belőle hatékony fegyvert, ha egy evőkanálnyit elkeverünk két dl vízben és bepermetezzük a fürdőszoba és konyha kérdéses felületeit. Érdemes pár napig a felületen hagyni, majd a penészt nedves ruhával vagy porszívóval eltávolítani.
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el
A jól bevált és széleskörűen használt ecetet is kilehet próbálni penészfoltok eltüntetésére, nedves ruhára vagy vízzel felhígítva vízzel – flakonból spriccelve egyaránt használható. A penész sajnos nem csak a fürdőszobában, hanem könyveken, pincében, tárolókban, sőt bútorokon is megjelenhet, ilyenkor pedig bórax-al próbálhatjuk eltávolítani. Szövet, textil esetén 2 pohár forró vízbe rakjunk, fél pohárnyi bórax-ot. Nagyobb falfelület esetén pedig 1 liter vízhez 2 dl bóraxot keverhetünk és ezt kell kipermetezni. A szódabikarbóna az ecethez hasonlóan multifunkcionális szer, így penész ellen vízzel keverve alkalmazhatjuk.
forrás:online, life.hu
ÁRAJÁNLAT SAJÁT TERVRE TÍPUSTERVEK ÉS ÁRAK
Építtesse velünk kiemelten energiatakarékos új családi házát!.
Referencia képeink Referencia videóink Így épül fel egy energiatakarékos családiház
ENERGYFRIENDHOME KÉSZHÁZAINK BEMUTATÁSA MŰSZAKI TARTALOM
KÉSZHÁZAINK ELŐNYEI SZERKEZETKÉSZ HÁZÉPÍTÉS CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el