„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Építészeti inspiráció: minimalista ház, egymásra pakolt, előregyártott beton átereszekből

A japán Nendo stúdió egy archívumot hozott létre termékeinek és bútorainak elhelyezésére, előregyártott “beton csatornákból” Japán középső részén, Miyota városában. A Culvert Guesthouse névre keresztelt archívum és vendégház négy egymásra rakott alagútszerű formából épült.

A stúdió saját archívumának tervezte a jellegzetes formájú épületet, amely Nagano prefektúra Miyota városának szélén, sűrű erdőben található. Hosszúkás betonformái előregyártott beton átereszekből (vízelvezető csövekből) épültek, amelyeket általában közművek, például víz- és áramellátás föld alatti lezárására használnak.

A fő archívumteret egy 40 méter hosszú alagútban helyezték el, amelynek mindkét végén üvegablakok vannak. Ezzel a térrel párhuzamosan egy másik alagútszerű forma tartalmazza a vendégház konyháját és mosdóit, a köztük lévő fedett terület pedig ülő/pihenőhelyként funkcionál. Erre a két alagútszerű térre egymásra helyezve további két hosszúkás elem tartalmaz egy hálószobát, egy második archívumot, valamint egy dolgozószobát.

Az összes betonelemet fehérre festették, hogy az archívum és a vendégház minimalista megjelenést kapjon. Mivel az épület előregyártott betonelemekből épült, minden belső tér 2 x 2,3 méteres. A belső terek is nagyrészt fehérek, és minimális mennyiségű beépített bútort tartalmaznak. Az archívum építéséhez összesen 63 betonelemet használtak fel, amelyek egyenként mintegy 12 tonnát nyomnak.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“A tér kevésbé építészeti jellegű, inkább egy olyan projekt, amely az építőmérnöki koncepciókat terméktervezési részletekkel ötvözi” – mondta a stúdió.

A fő archívumépület mellett egy ötödik betoncső került elhelyezésre, mely további raktárhelyiségeket biztosít, és a A 2005-ben Oki Sato vezető tervező által alapított multidiszciplináris Nendo Studio úgy tervezi, hogy a jövőben bővíti a nem szokványos létesítményt.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb