Építészet az idősebb generáció számára

Az öregedés azt jelenti, hogy megtanulunk függőséggel – fizikai, szociális vagy térbeli – együtt élni, és ebben a hosszú, években sem mérhető folyamatban egyre inkább megértjük, hogy az öregedés szorosan összefügg a genetikával, az életmóddal, a lakóhely és a társadalmi-gazdasági csoporttal. Ezért ez a nagyon változatos folyamat egyénenként eltérő, a különböző érdeklődési köröknek, valamint az életmódbeli képességeknek és preferenciáknak megfelelően.

Az általánosításokat elkerülve azonban a népesség öregedésével kapcsolatos aggodalmak napirendre kerültek a különböző tudományágakban, így az építészetben is. Az ENSZ előrejelzései szerint 2050-ben a lakosság közel egyharmada (32,5%) 65 éves vagy annál idősebb lesz. Brazíliában a Brazil Földrajzi és Statisztikai Intézet (IBGE) előrejelzése szerint 2031-ben az idősek száma meghaladja majd a gyermekek és a fiatalokét. Brazília 2050-re a világ hatodik leghosszabb ideig élő országa lesz.

Ebben az értelemben az építészet adaptációja fontos eszköze ennek a növekvő felhasználói profilnak a befogadására. Számos tanulmány és beavatkozás született különböző megközelítéseken keresztül, nemcsak térbeli, de társadalmi természetűek is. A mindennapi tevékenységeket megkönnyítő eszközök koncepciója során univerzális tervezési stratégiák jöttek létre, melyek lehetővé teszik a hozzáférhetőséget és a kényelmet az elmozdulások során, valamint a természeti elemekkel – szél, napfény, növényzet – való szorosabb kapcsolatot.

E tényezők mellett azonban szubjektív szempontokat is figyelembe vesznek, például az integrációval, a védelemmel és a függetlenséggel kapcsolatosakat, mindig a társadalmi kapcsolatok erősítésére törekedve. Az építészet szerepe e közönség befogadásában olyan tereken keresztül határozható meg, amelyek növelik az aktív öregedés lehetőségeit az életminőség, a függetlenség és a szociabilitás mellett, vagyis olyan környezeteken keresztül, amelyek integrálják őket egymás között és a társadalommal, távol a szegregációtól és a megbélyegzéstől.

Ezt az összefüggést figyelembe véve az építészetben két cselekvési irányvonal látható: a meglévő épületek átalakítása és új, különleges tulajdonságokkal rendelkező projektek tervezése.

A meglévő épületek átalakítását közvetlenül a lakók elöregedése motiválja. Érdekes példa erre a hollandiai Rotterdam Ommoord lakónegyedének lakóházai. Építésének 30 éve (1968) után az épületek már nem feleltek meg a szükséges szabványoknak, mivel a lakónépesség jelentős demográfiai változáson ment keresztül. Ennek eredményeképpen 1999-ben Hans van der Heijden építész kapott megbízást az épületek műszaki teljesítményének korszerűsítésére, valamint a különböző lakóprofiloknak megfelelő építészeti megoldás megtalálására. A lakók bevonásával zajló, 9 évig tartó közös tervezési folyamat során különböző stratégiákat dolgoztak ki az épület térszervezésének újragondolására, valamint a lakások társadalmi csoportok szerinti újraelosztására és szekcionálására.

Ennek eredményeként a fejlesztés egy részét az idős lakók számára tartották fenn. A földszint és a garázsok például egészségügyi létesítményekké váltak, más, kertre néző lakások és egy közösségi központ is helyet kapott. Több lépcsőt és liftet építettek be, hogy javítsák a felsőbb lakások megközelíthetőségét, és lerövidítsék a közlekedőfolyosók hosszát.

Hasonló kezdeményezésre került sor a spanyolországi San Andrés del Rabanedo városában. Oscar Miguel Ares Álvarez építész – aki ennek az érdekes idősek lakhatási projektjének is a szerzője – irányításával a La Pinilla negyedet felújítják, hogy lakói, akiknek 30%-a 75 év feletti, előrehaladott koruk ellenére is otthonukban, szomszédságukban és családi környezetükben maradhassanak.

Itt mintegy 500 ház felújításáról van szó, a regionális kormány támogatásával, az idős lakosság alkalmazkodása és elhelyezése érdekében. A döntés alapja az az elképzelés, hogy egészséges öregedést kínáljanak a lakosoknak, csökkentve a gazdasági és szociális költségeket, amelyek az igényeikhez igazított otthonok létrehozását vonják maguk után. Az építész számára az idősek otthonának tagoltnak kell lennie, sok fénnyel és a történelmük részét képező tárgyak tárolására alkalmas térrel, és mindenekelőtt az érzékszerveken keresztül hozzáférhetőnek kell lennie. Álvarez elmagyarázta, hogy az idősek nemcsak mozgásszervi, hanem érzékszervi nehézségekkel is küzdenek, és az építészet a színek, a fény és a textúra révén ösztönözheti őket, segítve őket abban, hogy nagyobb önállóságra tegyenek szert.

Az átalakítások mellett azonban új fejlesztések is épülnek a 60+ felhasználók feltételezései alapján. Ezek közé tartoznak a szolgálati lakások, a közösségi lakások és a társasházak, mint néhány olyan formula, amelyek túlmutatnak az idősotthon hagyományos koncepcióján, eltávolodva az intézményi elhelyezés lehetőségétől. Az Aging in Place néven ismert fogalom magában foglalja a fent említett tipológiákat, és általánosságban véve lehetővé teszi, hogy a lakások olyan technológiákat építsenek be, amelyek megkönnyítik a mindennapi életet, improvizáció vagy adaptáció nélkül, és anélkül is, hogy steril klinikának tűnnének.

Magán a vállalkozáson belül a szomszédok és általában a közösség közötti szocializációt ösztönző terek mellett a sürgősségi és intenzív ellátást nyújtó szolgáltató cégek is működnek. A Curitibában található BIOOS projekt, amelyet a Ricardo Amaral Arquitetos Associados fejlesztett ki a Laguna építőipari vállalat számára, érdekes példája ennek az új formátumnak, mivel kizárólag idősek (60+) számára kialakított lakásokat, orvosi rendelők számára kialakított tereket és egy alagsorban üzleteket és szolgáltatásokat tartalmaz, amelyek ezt a közönséget célozzák meg.

Még mindig vannak olyanok, akik a városi káosztól távol eső öregkort választják, mint a JIKKA projekt, amely Japánban épült, és az ügyfelek – két hatvan év körüli nő – végső lakhelyéül szolgál, szociális munkással és szakáccsal, valamint primitív faházként kialakított terekkel.

Ezen a vonalon, a közös lakhatás koncepcióját továbbfejlesztve, Matthias Hollwich német építész, a Pennsylvaniai Egyetem professzora New Aging című könyvében: Live Smarter Now to Live Better Forever című könyvében bemutatta a ‘flex living’ ötletét, olyan lakásokat, amelyek két bejárati ajtóval rendelkeznek, két hálószobával, amelyeket rugalmas tér köt össze. Ezzel a tipológiával Hollwich arra törekszik, hogy különböző elrendezéseket kínáljon, például két barát együttélését vagy egy lakó és egy gondozóét.

Az építészet megértése az “új idősek” szemszögéből kihívást jelentett, mivel ez a változás paradigmaváltásra utal. Számos tanulmány rámutat arra, hogy az egészséges öregedés azzal az elképzeléssel függ össze, hogy az emberek olyan körülmények között öregedhessenek, mint amilyeneket egész életük során tapasztaltak, és úgy tűnik, hogy az építészetnek ezt az utat kell követnie, akár meglévő épületek átalakításával, akár újak építésével.

Forrás: www.archdaily.com