„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Elképzelhető, ha tovább szabályozzák a hitelfeltételeket, megszűnik teljesen a lakáshitelezés Magyarországon

Ezt a szomorú kijelentést Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke nyilatkozta múlt héten a Pénztárkonferencián.

A bankszövetség elnöke szerint a GDP egy százalékos növekedési pályájához a hitelállomány három százalékos bővülésére lenne szükség. Az árfolyamszűrt adatok szerint azonban már most is hitelszűkülés érzékelhető az országban. A kilátások hosszabb távon aggasztóak: az új banki szabályozási rendszer (Bázel III.) miatt a magyar pénzintézeteknek ugyanis 500-700 milliárd eurós pótlólagos tőkeszükségletet kell véghezvinniük, ami 0,5 százalékos GDP- csökkenést eredményez.

Erdei úgy látja, hogy emiatt tartósan elhúzódó stagnálás jöhet. Mivel az uniós tőkeelőírások erős nyomást gyakorolnak a magyar bankokra is, így egyre kevesebb hitelkihelyezés lesz. Magyarországot mindez – derült ki az elnök szavaiból – még kedvezőtlenebbül érinti, hiszen a felzárkózó gazdaságok logikusan jobban külső finanszírozásra utaltak, itt a betétekkel kevésbé lehet fedezni a hitelkihelyezést. Emellett a magyar bankokat az újabb és újabb szabályozások is igen kedvezőtlenül érintik. Ha elmegy a kedve a bankoknak a jelzáloghitelezéstől, amihez már nagyon közel állnak, akkor meglátjuk hány új lakás épül ebben az országban – állította Erdei. Mint kijelentette: még egy kis szabályozás a jelzálogpiacon és nem lesz lakáshitelezés.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb