Egykori börtöncellákból “nyugodt” vendégszobák lettek a berlini Wilmina Hotelben

Egy régi, lepusztult, elhagyatott börtönbe lépve kevesen gondolnák azt, hogy “szívesen tölteném itt az éjszakát”. Pedig a Grüntuck Ernst építészek pontosan ezt gondolták, amikor először látogattak el a berlini Wilmina Hotelbe, egy 1896-ban Augsburger barokk és Willhelminus stílusban épült, lenyűgöző komplexumba. A város egyik fő tengelye, a Kantstrasse mentén elhelyezkedő, az utcára néző homlokzat olyan nagyszerűnek tűnik, hogy nem feltétlenül sejtenénk a mögötte rejtőző, vörös téglából épült, rácsos ablakú börtönépületeket.

“Az első pillanattól kezdve, amikor beléptünk, olyan volt, mint egy elvarázsolt hely, amelyet évtizedekig hátrahagytak, és benőtte a növényzet” – mondja Almut Grüntuch-Ernst, az építészpáros egyik fele. “Belépsz, és megcsap ez az elfeledett érzés. Bent vagy ebben a romantikus, kastélyszerű építményben, amelyet akkor emeltek, amikor még nem voltak más épületek körülötte, és csak madárcsicsergést hallasz.”

Az egykori Charlottenburgi Női Börtön átalakítása egy luxus szállodává, nem kis vállalkozás volt. A falak, mint ahogyan sejthető volt, hihetetlenül vastagok, és az építészeknek át kellett vágniuk őket, hogy megnöveljék az ablakokat és új ajtókat alakítsanak ki. A vendégszobák sem korlátozódhattak a börtöncellák kivitelezhetetlenül apró méretére, így a cellákat összevonták, hogy kényelmes, saját fürdőszobával ellátott tereket alakítsanak ki. “Az épület konfigurációjának és térkoncepciójának megfordításáról van szó, egy antiszociális helyből egy nagyon is szociális hely lett” – mondta Almut.

Az építészek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy elkerüljék a kizsákmányolás érzetét. Gondosan mérlegelték, hogyan lehet érzékenyen befejezni az átalakítást, meghatározva, hogy a múltból mely elemeket kell és melyeket nem szabad láthatóan hagyni. Ennek a börtönnek a története különösen összetett, mivel a második világháború alatt német ellenállókat és náciellenes aktivistákat tartottak itt fogva. A háború után egy ideig közigazgatási hivatal volt, majd fiatalkorúak fogdája, amely 1985-ben bezárt. Ezt követően az épületet raktárként és több filmes produkció (köztük az Oscar-díjas “The Reader” Kate Winslet és Ralph Fiennes főszereplésével) díszleteként használták, mielőtt végül a Wilmina épületévé alakították át.

Az építészek a szálloda lobbijához a homlokzatra néző bírósági épületet használták fel, a Wilmina étterem számára pedig új bővítményt építettek, amely összeköti az egykori bírósági épületet a börtön U alakú cellablokkjával. Az étterem az építkezés során visszanyert téglákból áll. A 44 vendégszoba a tömb öt szintjén helyezkedik el, egy átrium körüli keskeny galériákon elrendezve. Az ablakokon és az eredeti cellaajtón még mindig rácsok vannak, de a szobák minimalista, többnyire fehér bútorokkal vannak berendezve, így a légies érzés minden más, csak nem klausztrofób.

A legfelső szinten egy penthouse lakosztály található, a tetőn pedig terasz, könyvtár, bár, spa és edzőterem. Ma a nagy üvegezett nyílásokon és a buja udvari kertekben izzó, meleg borostyánszínű fényekkel meglepően barátságos az egykori börtön, és arra inti a vendégeket, hogy nyitott lélekkel lépjenek be.

“A Wilmina a felfedezések, a meglepő vizuális kapcsolatok, a kétértelmű térrétegek és a múlt nyomai helyszíne” – mondják az építészek. “A Wilmina egyben a természetes nyugalom, a pihenés és a kényelem helye is – egy oázis a város közepén.”

Forrás: www.dornob.com