„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Droppa György válasza Farkas Béla levelére

Környezetvédelmi ZRT
Tisztelt Farkas Béla Úr!
Szokatlan módját választottam a válaszadásnak, mert hozzászólásának annyi elemével nem értek egyet, hogy válaszomat egy táblázatban adom meg.
Az Ön hozzászólását bekezdésenként, de ha szükség van rá, mondatonként idézem, a cellák mellé csatolva válaszaimat.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 
Farkas Béla levele Droppa György válasza
„Miért bűn, a vörös iszap tárolás Almásfüzitőn!?” – című írásával kapcsolatban engedjen meg néhány megjegyzést. Mivel az Ön elaborátumából is érződik a környezetért, a biztonságért való aggódás – tehát céljaink közösek – ezért fontosnak tartjuk néhány dologban pontosítani észrevételeit. Szokatlan módját választottam a válaszadásnak, mert hozzászólásának annyi elemével nem értek egyet, hogy válaszomat egy táblázatban adom meg. Az Ön hozzászólását bekezdésenként, de ha szükség van rá, mondatonként idézem, a cellák mellé csatolva válaszaimat.
Almásfüzitőn 1950-től a kilencvenes évekig folyt alumíniumtermelés. Nem alumíniumot, hanem timföldet gyártottak Almásfüzitőn.
A keletkezett vörös iszapot azóta is kezelni kell, rekultiválni az érintett területeket, tehát itt kell megoldani a problémát, máshová a vörös iszap gyakorlatilag elszállíthatatlan. Sajnos azok a médiában ismertetett találmányok, amikkel állítólag néhány év alatt, minden anyagot ki lehetne nyerni a vörös iszapból, legfeljebb ha laboratóriumi körülmények között működik, s még a legoptimistább számítások szerint is egy-két száz év alatt végezne a feladattal… Kár, hogy nem ismerik a legutolsó kutatásokat, melyek megoldást találtak a vörös iszap továbbfelhasználására…
Önöknek különösen érdemes lenne, illetve érdemes lett volna, ezeket megismerniük, hisz ilyen anyaggal dolgoznak.
A Duna közelsége:
A termelés 1950-től 1997-ig működött s ez alatt keletkezett a több mint 12 millió tonna zagy, Nem 1950-től működött a gyár. Az építést 1941-ben kezdték meg, és már a háború alatt is termelt. A tározótérben nem zagy van, hanem szilárd agyag. Ha zagy lenne, hogyan hajtanának rá nehézgépekkel.
aminek máshová szállítása gyakorlatilag lehetetlen. Nem lehetetlen, legfeljebb drága.
Így tehát a Duna közelsége olyan adottság, amellyel most már együtt kell élni. A Duna közelsége miatt kiemelten veszélyes hely a tározó, de a tározó alatt egy római erőd, és egy középkori templom is található. Ezért hiba volt a tározókat oda tervezni.
Ennek felelőssége az államé. Természetesen ebbe a kategóriába tartoznak a hatósági engedélyek kiadásai is.
A tevékenységünk célja épp az, hogy csökkentsük a már meglevő terhelést, illetve veszélyt. Más anyagok oda hordásával, a monodepónia megszüntetésével, nem csökkentik, hanem növelik a fizikai terhelést, növelik a veszélyt.
A Duna esetében a biztonságra a vízügyi igazgatóság által ellenőrzött gátrendszer gondoskodik. Ezek a gátak úgy lettek méretezve, hogy még az utóbbi évek legnagyobb – 2002-es – árvizekor sem ért el a víz a védőgátak aljáig sem. Ez az állítás, nem fedi a valóságot. Az ön értelmezésében nem minden töltés, ami a korábbi mocsár felett helyezkedik el?
Abban a hipotetikus esetben, ha itt a víz bejutásával kellene számolnunk, akkor Pozsonyban már méter magasan állna a víz… Ettől még a gát, vagyis az árvízvédelmi töltés átszakadhat, és a töltés leomolhat. Ez történt Kolontáron is, pedig ott résfalazták is a tározó töltését.
Így amikor az „évezred árvize” volt, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. még azt is megtehette, hogy a munkatársait és munkagépeit a környező, veszélyeztetett településekre küldte, hogy ott segítsenek a mentésben. Nem tudjuk, mekkora volt az évezred árvize, hisz ilyen méréseket alig több mint 100 év óta végzünk. Vízállásokat összehasonlítani, amúgy is csak a 19. század második felében történt szabályozási munkákat követő időszak adatai tekintetében érdemes.
A felhagyott zagytározók körüli gátak egyébként a Duna árvízvédelmi töltése mögött épültek, azaz több esetben a Dunától két, helyenként három, gát választja el ezt a területet. Ennek nyomát sem látjuk a Google Earth-ön (sem a valóságban), de szlovák partnerünk által átküldött részletes légi felvételeken is csak egy árvízvédelmi töltés látható.
Ami a talajvízszennyezés ügyét illeti, a mi feladatunk a műszakilag kezelhető kockázatok csökkentése, megszüntetése, együttműködve a hatóságokkal. Más idegen hulladékok oda hordása, nem csökkenti, hanem növeli a szennyeződést. Különböző veszélyes hulladékok elhelyezése a területen, pedig katasztrofálisan megnöveli a veszélyt.
Az almásfüzitői timföldgyár 50 éves tevékenysége során Nem 50, hanem a timföldgyár 69 éves tevékenysége során.
a talajvíz elszennyeződött a környéken. Érdekes, hogy vízbázist 10 éve szüntették meg, három évvel a gyár bezárását követően. Ezt a döntést, nyilvánvalóan a tározó, más veszélyes anyagok általi szennyezése miatt, hozták meg.
A rekultiváció óta viszont (épp annak következtében) jelentősen csökkent a szennyezettség. A légszennyezés igen, de talaj és a vízszennyezés nőtt. Jelentősen nőtt ezen felül az egész Duna medence környezeti kockázata.
Az utóbbi 20 évben – 15 mért komponens tekintetében – folyamatos volt a mérséklődés — egyes esetekben már közel ötven százalékkal. Ha tehát igaz lenne az, hogy bármilyen szennyeződés keletkezne a rekultivációval kapcsolatban, akkor az eljutna a talajvízig, El is jut. Ez a mérő kutakban is mérhető, de ezt Önök is tudhatják, mert a kutak jelentős részét épp Önök működtetik. Így tudják, hogy ez igaz. Ha a kutakat a Dunai oldalra telepítették volna, az adatok hitelesebbek lennének, jelentősebb szivárgásokat, és szennyezést bizonyítanának.
De és ez nem következhetett volna be. A zagytározók mesterséges talajjal való rekultivációja a tisztulási folyamatot segíti, káros hatása a talajvízre nincs. Sajnos van!!! Ezt bizonyítják az Önök mérései is.
A Környezetvédelmi Felügyelőség által ellenőrzött saját, 11 monitoring kutat működtetünk. A Vízügyi Igazgatóság ettől teljesen független ellenőrző-rendszert épített ki, az eredményeik szintén minket igazolnak. A monitoring kutakat a talajvíz áramlásának megfelelően választottuk ki, az illetékes hatóságok jóváhagyták a helyszíneket, kontrollálták a kivitelezést és vizsgálják folyamatosan az eredményeket. Téves tehát az az állítás, hogy ezek nem megfelelő helyen lennének elhelyezve. A talajvíznek kétféle áramlása van, az egyik Duna alacsony vízszintnél, a másik pedig, magas vízállás esetén. Ilyenkor, a VII kazetta melletti ér és mellékág folyásiránya, ill. az alatta lévő talajvízmozgás iránya változik. A talajvízmozgás fő iránya, hasonlóképen, a különböző kimosódott szennyezések folyásirányához, meghatározóan Duna folyó medre felé haladnak.
Olyan felügyelőséget említ, mely ilyen tevékenységet engedélyezett, továbbá olyan igazgatóságot, mely hozzájárult a mérő kutak ilyetén telepítéséhez. A kutak telepítési helyeinek kiválasztása tekintetében, az Ő felelősségük is vizsgálandó.
Érve, hogy nem lett volna szabad privatizálni a veszélyes hulladéktározókat, sem állja meg sajnos a helyét. Az alumíniumgyár állami tulajdonban volt, s közben csak gyűlt-gyűlt a zagytározókban az anyag. Egyrészt nem alumíniumgyár volt, másrészt Önök csak a vörös iszap tározókat privatizálták. Ha jól tudom, a rekultivációra, komoly állami támogatást kaptak. Olyan dolgot privatizálni nem szabad, mely törvényes működés esetén, csak veszteséges lehet. A magánszektor, nyereséges tevékenységben érdekelt, míg az állam – ha erre más mód nem nyílik – adóbevételeit költheti nyereséget nem hozó tevékenységekre is. Ebben az esetben, ez az állam kötelessége (lenne).
Ezzel valamit kezdeni kell. Hogy az állam lenne a „jó gazda” — az elméletben így lehet, a gyakorlatban azonban hosszú ideig az állam tulajdonában volt (a vállalaton
keresztül), előállította a szennyezést, majd pedig annak felszámolása érdekében semmit sem tett.
Az állam, vagyis az állam által megbízott vállalat ténylegesen szennyezett, mégis más veszélyes hulladékokat akkor sem helyeztek el a vörös iszaptározóban, mikor a környezetvédelmi tudat még nem állt túl magasan Magyarországon. Monodepóniát létesítettek, hogy egy későbbi kor, akkor még nem ismert technológiájának alkalmazásával, kivonhassák a vörös iszapból, az értékes fémeket. Mára ismerünk már, az egész anyag, vagyis a vörös iszap, feldolgozására technológiát. Ezt az eljárást még ipari méretekben nem alkalmazták, de ha ez a tevékenység elkezdődik, akkor minden vörös iszaptározónál alkalmazható lesz, kivéve, a további veszélyes hulladékokkal terhelt VII-es, vagyis a legnagyobb, kazettánál. Ezért az Önök ottani tevékenysége; nemhogy nem hasznos, hanem hihetetlenül káros.
Most pedig nemcsak, hogy nem kerül az elkerülhetetlen mentesítés pénzbe az államnak, hanem ehhez értő, szakcég végzi. Ma Magyarországon a „privatizáció” szóhoz számos negatív képzettársítás kapcsolódik. Ez az állítás, akkor lenne igaz, ha önzetlenül végeznék a rehabilitációt. Ezzel szemben, Önök pénzért helyeznek el veszélyes hulladékokat. Szakcégnek, pedig csak a megszerzett jogosítványuk, de nem a tevékenységük miatt hívhatják magukat, hisz Önök a legnagyobb szennyezők.
Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy jelen esetben a „privatizálni” kifejezés nem a legpontosabb, hiszen az állam által létrehozott szennyeződést számol fel az állam helyett, adófizetők pénze nélkül egy magáncég. Privatizáció az, mikor a korábbi állami tulajdonból magántulajdon lesz.
Ami a porzás-mentesítést illeti: ma már a felület 85 százalékában ezt megoldottuk. A fedőréteg újrahasznosított hulladékokból készülő komposzt, amely már nem hulladék, hanem mesterséges talaj. A magyar jogszabályok tételesen tiltják amúgy termőföld felhasználását hulladék lefedésére.
Hogy számoltunk-e a klímaváltozás következményeivel? Egyrészt hatvan éve a gyártás során valóban nem számoltak ezzel. Hogy ma mi nem számolnánk, az tévedés. Tisztában vagyunk a dunai árvizek változékonyabbá válásából következő feladatainkkal. Ugyancsak tisztában vagyunk a megváltozott csapadékok által előidézett helyzet kezelési módjával stb.
Ténylegesen kevesebb a por, mint korábban.
Nehezen értelmezhető az Ön írásában, hogy mikor kire is gondol?
Így pl. amikor azt írja, hogy „nem számoltak a határvíz kérdésével, és azzal, hogy a Duna nemzetközi víziút”. Ki nem számolt ezzel? Azok, akik ide telepítették a timföldgyárat egészen más környezetvédelmi tudással rendelkező korszakban, vagy mi, akik a már meglévő szennyeződést csökkentjük?
Igen, akik oda telepítették. Azok nem számoltak ezzel. Az nem az Önök bűne. Az Önöké az, hogy jelentősen tovább szennyezik a tározót, és végleg lehetetlenné tették azt, hogy ez a helyzet megváltozzon.
Ez pedig nem csak nekünk jelent jelentősen magasabb környezeti kockázatot, hanem a szomszédos Szlovákiának, és minden alvízi országnak.
Írásában a „Mi történt Almásfüzitőn, a VII- kazettánál”
részben számos súlyos tévedést találtunk, így engedje meg, hogy ezekre felhívjuk a figyelmét.
A hatóságok folyamatosan és igen szigorúan ellenőrzik, hogy milyen anyagot helyezünk el a területen. Erre igen kíváncsi vagyok. A dolog itt kezd igazán érdekes lenni…
Így nem került lerakásra galvániszap, olajsár, a Dorogi Veszélyes Hulladék-égetőmű salakja és pernyéje, sem pedig bőrgyári cserzőanyag. Ha nem helyeztek el ott ilyen hulladékot, akkor nincs is ott. Ha ellenben ez így van, akkor nyugodtan bemehetünk a területre, hogy néhány próbafúrással magunk is meggyőződjünk állításunk valóságtartalmáról.
A törvények ismeretének hiánya nem mentesíti az elkövetőket hatályuk alól. Itt nem csak az Önök, hanem beszállítóik felelőssége is megáll.
Igazán hálás lennék, ha megmondaná, hogy honnan származnak azok a téves információk, amikre ezt az állítást alapozta? A területen a fedőréteg előállításához csak az arra alkalmas anyagokat használtunk fel. Gyakorlatilag komposztot kellett előállítanunk, ugyanis a magyar jogszabályok tételesen tiltják a termőföld ilyen célú felhasználását. Például szerves anyagokat, szennyvíziszapot, élelmiszeripari gyártási melléktermékeket illetve olajtartalmú anyagokat, de mindenképpen csak biológiailag bontható anyagokat. Téves az, hogy bármiféle állati tetemet bármikor is leraktak volna ezen a területen. A bábolnaiaktól mosott tojáshéjat vettünk át, az Esca-tól pedig zsiradékot. Tisztelt Farkas Béla Úr! Remélem, megérti, hogy ezt most Önnel nem közlöm.
Engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy a tározót kb.
hatvan éve az akkori jogszabályoknak és a tudomány akkori állásának megfelelően alakították ki. Ezért az a kérdése, hogy a tározók építésekor használt fóliával mi történt, a válasz igen egyszerű: akkor még nem alkalmaztak ilyet, így azt ma aligha lehet bárkin is számon kérni.
Nem azt keresem, hogy mi lett a fóliával és a szigetelő agyagréteggel, hanem megállapítom, hogy a tározóknál alkalmazott elővigyázatosságot, melyet ma törvény is előír, nem alkalmazták. Nem Önök, hanem az önök elődjei. Önök, csak figyelmen kívül hagyják, ezeket az Önök által is ismert tényeket is. Ezért igenis, számon lehet kérni a hiányukat. Ha fólia sincs, meg agyagterítés sem történt, akkor ezek plusz érvek arra, hogy erre a területre tilos lett volna más veszélyes hulladékokat elhelyezni, még akkor is, ha a tározó nem monodepónia lett volna.
Szeretném arra is felhívni a figyelmét, hogy miközben Ön a veszélyes hulladékok lerakási árait vizsgálja, Almásfüzitő nem lerakó, hanem hulladék hasznosító — Tehát más hulladékok ott úgy hasznosulnak, hogy lerakásukért, elhelyezésükért, „hasznosításukért” már nem is kérnek pénzt? Vagy ezzel szemben, miután Önöknek legfeljebb az oda szállítás költségei, és a terítés jelentenek kiadást.
így annak árai jelentősen eltérnek az Ön által idézettől. Természetesen. Nem is az Önök árait tettem közszemlére. Nyilvánvaló, hogy az Önök árai sokkal vonzóbbak. Kezelési költségeik is elenyészőek, pl.: a lerakással vagy égetéssel szemben. Önöknek az az érdekük, hogy más tisztességesebb, és költségesebb megoldásoknak alá ajánljanak, és a beszállító cégeket költségmegtakarításra, ill. költségmegtakarítással összefüggő törvénysértésre ösztönözzék.
A technológia nem lerakás, hanem (ahogy korábban említettem) új, komposztált záró réteg kialakítása. Olyan rétegé, ami miközben megszünteti a veszélyes kiporzást, való igaz, például ha különböző olajszármazékokat öntenek a vörös iszapra, akkor annak porzása elenyészővé válik. Nem akadályozza ellenben meg, a talajvíz további szennyezését, mert a fizika törvényei ott a tározótérben is hatnak.
megakadályozza a talajvíz további szennyeződését, alkalmas akár energianövények termesztésére is. Nincs tudomásunk arról, hogy növények, akár energianövények megélnének vörös iszapon. Ha gyökerük e fedőrétegen átér, elpusztulnak.
A jelen felfokozott helyzetben, az általunk vitatott, és egymással ellentétes állításokat tartalmazó kijelentésekkel operáló leveleink is indokolják, hogy megnyugtató megoldásokat találjunk. Ezért, ennek eldöntésére, novemberben, a Duna Kör kiemelten közhasznú társadalmi szervezet elnöksége elé viszem a VII-es kazetta ügyét.
Farkas Béla
Tatai Környezetvédelmi zrt
Droppa György
Duna Kör


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

3 hozzászólás

  1. Csak ámulat és bámulat: két vitatkozót olvashatunk olyanról beszélni, amiről halvány gőzünk sincs, pedig érint bennünket is. Ha az igazság félúton van, akkor is nagy sz@rban vagyunk.. 🙁

  2. Visszajelzés: propeller

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb