„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Családi ház építés 2017

Véget ért a 2016-os esztendő, mely a családi ház és lakásépítés fellendülésétől volt hangos, de nem lesz ez másként 2017-ben sem.

Szinte biztos, hogy a 2017-es év sokkal intenzívebb lesz a tavalyinál, nagy kérdés, hogy ezt a bővülést a házépítő cégek milyen módon tudják majd kiszolgálni.

A hatalmas kereslet bővülés felszínre hozta az építőipar legnagyobb problémáját, a szakember hiányt. Az elmúlt 6-8 évben százezerek vándoroltak külföldre jobb megélhetést remélve az építőipar különböző területein, ezzel gyakorlatilag a végletekig kimerült a magyar munkaerő piac. A jelenlegi és a korábbi kormányaink nagy bűne a magyar szakmunkásképzés lefejezése, mely soha nem látott szakemberhiányt generált. A piacon tevékenykedő kisvállalkozások 70-80%-a tőkehiányos, ezenkívül képzetlen betanított és segédmunkásokkal dolgozik, akiknek a keze által lehetetlen első osztályú munkát átadni, de az említett tőke hiánya a későbbi garancia érvényesítésének lehetőségét is kizárja.Családi-ház-építés-2017

Elmondható, hogy a komoly referenciákkal rendelkező építőipari cégek már 2016 2.-3. negyedévében lekötötték a 2017-es családi ház építési kapacitásaiknak a nagy részét. Azok az építtetők akik most kezdenek családi ház építésen gondolkodni, telket vásárolni és terveztetni, várhatóan már a 2017-es évben történő átadásra nagyon nehezen fognak kivitelező céget találni. Tehát, aki az idén költözni szeretne, annak nagyon gyorsan tervezőt és kivitelezőt kell keresnie. A legjobb választás, ha a kivitelezési és az építésztervezési feladatokkal ugyanazt a céget bízzuk meg, mert így egy kézben van minden feladat és felelősség és gyorsabb a folyamat is.

Fontos tudni, hogy 2016. júliusától sokkal összetettebb feladat lett az építész tervezési munka. Az igaz, hogy megszűnt az építési engedélyeztetési folyamat, de helyette kiviteli terveket kell produkálnia a statikusnak a víz és villamos tervezőnek, az építésztervezőnek, majd a kivitelezés elejétől a végéig a Felelős Műszaki Vezető jelenléte mellett az építésztervezőnek tervellenőri feladatokat kell ellátnia. Egyrészről a sokkal több tervezőt érintő munka lényegesen drágított az indulási költségeken, de ezzel együtt biztonságosabb és tervezhetőbbek lettek a kivitelezési munkák a szakszerű tervezésnek köszönhetően, mely akár pénzmegtakarítást is okozhat a kivitelezésben, hiszen pontosan lehet az elején kalkulálni az anyag- és munkadíjakat és nem jöhetnek váratlan kiadások, persze ha a tervtől nem térünk el. Mivel kiviteli terveket kell készíteni, a legtöbb statikus megköveteli a talajmechanikai vizsgálatok előzetes elvégzését is, mely szintén plusz kiadást jelent, de megvédi a kivitelezőt, az építtetőt és a statikus tervezőt  az előre nem látható talajadottságokból eredő problémáktól.

A 300 nm-nél kisebb nettó alapterületű családi házak esetében 2016. január 1-től a 27%-os korábbi áfa helyett 5%-os mértékű áfa terheli. A piac az árak csökkenését várta ettől a nagymértékű áfa csökkentéstől, de ez sajnos nem tudott bekövetkezni, melynek okaként a megnövekedett kereslet miatt kialakult szakmunkáshiányt lehet megnevezni, ugyanis a szakemberek több bért kérnek a munkájukért cserébe, hiszen látják a hiányt és felértékelődött a szakemberek bére. A másik ok, hogy az árcsökkenés elmaradt az áfacsökkentés hatására az az, hogy a magasépítési szektor a kisvállalkozások körében 5-6 éve veszteséges volt és a vállalkozók áremelésre kényszerültek. A korábbi bekezdésben részletezett tervezési-engedélyeztetési változtatás a több szakági tervező bevonása miatt szintén drágulást hozott a családi ház kivitelezési piacon. Persze az állam mindig úgy tevékenykedik, hogy amit az egyik kezével ad, azt a másik kezével elveszi. Tehát amit az áfa csökkentéssel veszített az állambácsi, azt különböző egyéb módokon szedi be a vállalkozóktól. Csak példaként megemlítenénk, hogy óriási mértékben drágította meg a kivitelezéseket az, hogy rengeteg helyen behajtási engedély kötelezettség van és rengeteg útszakaszon útdíjakat kell fizetni a teherautós szállítások után. A legtöbb önkormányzat nem fix díjat szab meg egy kivitelezésre, helyette napi, autónkénti behajtást fizettet meg a vállalkozóval. Az idén volt több olyan családi ház építkezésünk, ahol az útdíj és a behajtási engedély meghaladta a 350 ezer forintot egy kivitelezésen. A 2017-es év is tartogat meglepetéseket a kivitelezőknek és az építtetőknek, mivel februártól kötelező a biztosítás, melyet a szavatossági idő végéig fenn kell a vállalkozónak tartania. Persze komolyabb cégeknél ez már korábban is alapvállalás volt, de ez most már kötelező eleme az építési napló nyitásának és a kivitelezésnek.

A hatalmas szakemberhiány, a megemelkedett kereslet a gyártókat, szállító cégeket, kivitelezőket is áremelésre készteti, ezért a 2017-es évben várhatóan tovább nő az új családi ház építés költsége. Érdemes ezért minél gyorsabban elindítani a telekvásárlási folyamatot és a tervezést, valamint a kivitelező kiválasztását, az árgaranciás előszerződés megkötését.

A legfőbb kérdés pedig az, hogy mennyibe kerül egy négyzetméter családi ház kivitelezési költsége.
A kérdés alapvetően nem jó, mert nagymértékben az határozza meg a ház bekerülési költségét, hogy mekkora az épület mérete, milyen az épület tagoltsága, hőszigetelése, nyílászárói, gépészete, a felhasznált anyagok és a kivitelezés igényessége.

Használt, lepukkadt, régi gépészettel, rossz hőszigeteléssel rendelkező lakásokat a fővárosban 300 ezer forintos, tégla lakásokat 450 ezer forintos négyzetméter ártól lehet megvásárolni. Ezekben a lakásokban az alaprajz és a kivitelezési minőség nem megválasztható, olyan amilyennek anno megtervezték 30-40 éve és amilyen lett pár évtized használattól.
Lásd az alábbi grafikonokat. 

Ezzel szemben új prémium anyagokkal kivitelezett, kiemelten hőszigetelt, egyedi tervezésű családi házat 230-290 ezer forintos bruttó négyzetméter áron tudunk kivitelezni. Teljesen nulla energiával működő okosházat 310 ezer forint körüli bruttó négyzetméter áron kínálunk, melyben a telekválasztási tanácsadás, a tervezés, az összes kiviteli terv, a kulcsrakész kivitelezés és a használatbavételi ügyintézés is benne van. 

Azok, akik bedőlnek a 160-200 ezer forintos négyzetméter árnak, utólag ne legyen panaszuk, mert ennyi pénzből 2017-ben nem lehet első osztályú minőségű munkát végezni garanciavállalással. Persze lehet ennyiből is házat építeni, de garantáltan magas lesz a rezsi és nem lesznek benne igényes burkolatok, felületek, fajanszok, csaptelepek, valamint nyílászárók sem.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

családi-ház-építés-ár-

Egy budapesti használt téglalakás feléből Budapest 20 km-es környezetében nulla energiás, új családi házat lehet létrehozni úgy, hogy abban a telek ára is benne foglaltatik.

Budapesten 520 ezer forint körüli négyzetméter áron adják 2016 év végén a használt téglalakásokat. Az új építésű lakások négyzetméter költsége akár 1 millió forint is lehet.

Budapesten 350 ezer forint körüli négyzetméter áron adják 2017 év elején a használt panel lakásokat.

Vidéken természetesen ennél olcsóbb használt lakás árakkal lehet találkozni, de elmondható, hogy az ország legnagyobb részében 200 ezer forint alatt rossz minőségű, régi elvult panellakást lehet vásárolni.

 

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. Tisztelt Ceg!

    Dolgoznak Ausztriaban is (Becs ill. környeke)? Mennyivel növelne meg a költsegeket a Bp-töl a 240 km tavolsag? Az AFA különbsegröl (5% H helyett 20% A.-ban) mit kell tudni pontosan ill. hogyan fizetendö?
    Erdekelne egy kB. netto 90-100 m2 alapterületü modern stilusu lapostetös könnyüszerkezetü haz a harom minösegi osztaly közül a masodikban kivitelezve. Köszönöm.

    1. Kedves Ervin!
      Ausztriában cca. 1400 EURO/m2 áron vállalunk ház építést. Ez a kinti árszint alatt van cca. 25%-kal azonos műszaki tartalom mellett.
      Tisztelettel:
      Kp.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb