„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építőipari lexikon

Gyerek – meghatározása a törvény szerint

Az számít a törvény szerint gyermeknek, aki: vér szerinti, örökbefogadott, gyámság alá vett, átmeneti, vagy tartós nevelésbe vett gyermeke az igénylőnek vagy nem töltötte még be a 16. életévét, nappali tagozaton tanuló gyermek esetén a 25. életévét, vagy átmeneti, vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében, aki a gyermek- és ifjúságvédő intézettel kötött megállapodás alapján legalább egy éve él az igénylőnél, mint nevelőszülőnél, ha ez utóbbi vállalja, hogy az elhelyezés három éven belüli megszűnése esetén a kedvezményt visszafizeti, ha másik gyermek gondozására megállapodást nem köt, illetve a 16. életévét már betöltött gyermek is az igénylő eltartottjának minősül, ha testi vagy szellemi fogyatékossága (betegsége) miatt munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb