„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Amikor a vidéki építészet kortárs tervező kezébe kerül

A Le Pré aux Pierres a Párizs melletti les Yvelines területén található. A projekt 3 parasztház átalakítását, felújítását és kibővítését foglalta magává egy kortárs művészeti gyűjtő számára David Apheceix építész és Vincent Le Bourdon tervező által.

A zöld birtok összesen 25 hektár, de a meglévő épületek eddig csupán egy kis központi udvarra nyújtottak kilátást. Az új otthonná és műhellyé alakítás során a tervezőpáros derékszögbe helyezte az épületrészeket, mellyel arra törekedtek, hogy megnyissák őket a környező táj és egymás felé, így azok a távolságuk ellenére folytonos vizuális kapcsolatban állnak egymással. Ehhez a meglévő épületeket kibővítették és új homlokzatokat, tereket és építészeti elemeket hoztak létre.

Az eredeti népi anyagokat, a kőt, a tölgyfát és a terrakotta cserepeket megtartották a projekt során, tisztelegve az épület történelme és kora előtt, ugyanakkor mindezt egy nagyon kortárs megközelítésből tették. A folytonos bézs színű betonpadló amely a belső terekből a kültérre is kiterjed, összeköti az egyes épületrészeket, és az erdő széli otthont a természettel. A tájépítész Damien Roger volt a projektben.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb