400 ezer forintos és 900 ezer forintos családi házépítés négyzetméter ár különbség okai
Családi ház építéssel kapcsolatos kérdések
Családiházépítés árajánlatkérés
Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi árlapot, valamint feltölteni az alaprajzot és a rendelkezésre álló terveket.
Amennyiben rendelkezik talajmechanikai vizsgálattal vagy geodéziai felméréssel, kérjük, azt is csatolja.
Az árajánlat készítése minden kötelezettségtől mentes, és természetesen ingyenes. A Kp Sales House Kft. munkatársa 1 héten belül elkészíti a személyre szabott ajánlatot családi házára, majd e-mailben és telefonon is felveszi Önnel a kapcsolatot.
Munkatársaink acélszerkezetes, faszerkezetes, valamint STEICO rétegragasztott szerkezetű ökoházra is árajánlatot készítenek, amelyhez egy körülbelül 100 oldalas részletes műszaki tartalmat is biztosítunk.
Ha Ön nem rendelkezik saját tervekkel, 10 fős professzionális építészmérnök tervezőcsapatunk áll rendelkezésére. Amennyiben velünk építtet, a piaci árnál akár 40%-kal kedvezőbb tervezési díjat biztosítunk. Tervezőink minden esetben figyelembe veszik az Ön igényeit, felkészülnek a helyi építési szabályokból, betartják a TÉKA rendeleteit, és ennek alapján készítik el a terveket. Az összes engedélyezéssel kapcsolatos feladatot átvállaljuk, így Önnek ezzel nem kell foglalkoznia.
A Kp Sales House Kft. szakemberei immár 27 éve építenek kiemelten energiatakarékos készházakat. Vállalkozásunk a legmagasabb pénzügyi AAA GOLD minősítéssel rendelkezik, valamint tagja a MAKÉSZ-nek és az ÉVOSZ-nak, továbbá büszkék vagyunk a MAKÉSZ védjegyre is, amely garantálja a minőséget és a megbízhatóságot és hazánkban jelenleg 12 készházas cég rendelkezik ezzel a dokumentummal.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatotKészház vagy téglaház, esetleg könnyűszerkezetes ház?
A készház azt jelenti, hogy a ház fő szerkezeti elemei – falak, födémek és tetőszerkezetek – előre üzemi körülmények között készülnek el, majd a helyszínen kerülnek összeépítésre. Ez gyors, precíz és ellenőrzött minőségű kivitelezést biztosít.
A könnyűszerkezetes ház kifejezés eredetileg az épület tömegére utalt, manapság leggyakrabban a SIP paneles házakra értik. A legtöbb SIP panel két réteg OSB lap közé ragasztott polisztirolból áll, belül gipszkarton borítással, kívül pedig további polisztirol szigeteléssel. Ez valóban könnyű szerkezet, amely jó hőszigetelő, de nincs számottevő hőtároló kapacitása, statikai stabilitása gyengébb és a hangszigetelése sem elegendő.
Ezzel szemben a PuzzleHome készházak tömege legalább 2–3-szor nagyobb, mint egy SIP paneles házé és közel azonos a modern falazóblokkokból épített házak tömegével. A hőtároló képességet nem önmagában a súly, hanem a tömeg és a fajsúly szorzata határozza meg. Ezért egy könnyített, lyukacsos falazat jóval gyengébben teljesít, míg a természetes, tömör szerkezet kiváló hőtárolást biztosít.
A modern falazóblokkoknál a hőszigetelés javítása érdekében a tömörséget feláldozták, így gyakran már egyszintes házaknál is beton pilléreket kell alkalmazni, amelyek jelentős hőhidakat okoznak, drasztikusan csökkentve a hőszigetelést.
A PuzzleHome készházak – legyen szó STEICO ragasztott faszerkezetről, acélszerkezetről vagy kenderházról – a mai hőtechnikai előírásokat 100%-ban túlteljesítik. Hőtároló tömeg tekintetében a Német Készház Szövetség 10–12 órás ajánlását 50%-kal meghaladjuk, köszönhetően a természetes, nehéz szigetelőanyagoknak, amelyek egészségesek, kiváló hőtároló képességgel rendelkeznek, és kiemelkedő hangszigetelést is biztosítanak.
Alapozásnál a talajcsavaros, fenntartható alap és hőszigetelt födémpanel hőhídmentes, környezetkímélő megoldást kínál: nem kell a humuszt elhordani, és nem szükséges tonnányi betont a telekre szállítani.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatotKülön előny, hogy a PuzzleHome készházak megfelelő telek és daruzhatóság esetén akár moduláris módon is kiszállíthatók. Ilyenkor a falakat, a födémet és a tetőt egységekként szállítjuk: például egy 100 m²-es ház akár 4 modulban, két kamionnal a helyszínre vihető, ahol egy héten belül kulcsrakész állapotban átadható. Ehhez azonban elengedhetetlen a felsővezeték-mentes kert és udvar, valamint olyan telek, amely kamionnal és daruval is biztonságosan megközelíthető.
Rendszerünkben nincsen kőzetgyapot, polisztirol, PUR-hab, PIR-hab és semmilyen káros festék vagy vakolat. Diszperziós festék helyett belül hazai vályogfestéket és mészfestéket használunk, kívül pedig mészvakolatot, amely antibakteriális és légáteresztő.
Nemcsak az számít, hogy mit eszik és iszik, hanem az is, hogy milyen levegőt lélegez be otthonában és milyen anyagok veszik körül nap, mint nap. A természetes anyagokból épített PuzzleHome készházakkal megelőzhető a beteg épület szindróma, amelyet a WHO már az 1980-as évek óta nyilvántart és amely számos betegség forrása lehet.
Jöjjön el cégünk készház gyárába Tökölre és nézze meg a technológiáinkat és tapasztalja meg a különbséget a készház és a könnyűszerkezetes ház között! Keresse kollégáinkat az elérhetőségeinken!
Látogasson el a készház gyárunkba Tökölre
Látogasson el tököli készház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a modern családi ház gyártás és készház építés legkorszerűbb folyamatait.
Bemutatjuk Önnek az acélszerkezetes és favázas CNC-vezérelt fal- és tetőalkatrész-gyártást, valamint a 6 injektorfejes automata szigetelésbefújó géppel végzett hőszigetelés-befújást.
Megtekintheti természetes kender, farost és cellulóz szigeteléseinket, továbbá a Naturheld és STEICO táblás szigeteléseket, amelyekből raktárkészletről, vagy rövid határidővel házhoz szállítással szolgáljuk ki ügyfeleinket akkor is, ha nem velünk építkeznek.

Bemutatótermünkben élőben láthatja a formaldehidmentes falburkolatokat, valamint a Thermowood hőkezelt fal- és padlóburkolatokat. Emellett a készház bemutatóteremben kiállítottuk a Németh-fa prémium nyílászáróit is – ablakokat, bejárati és beltéri ajtókat –, amelyeket meg is rendelhet kiszállítással és szakszerű beépítéssel együtt.
Külön figyelmet érdemel a Biokay természetes mész- és magyar vályogvakolatok bemutató helyisége. Megismerheti a fürdőszobai vályogvakolatokat, dekoratív vályog- és mészvakolatokat, valamint nappali díszítő megoldásokat és szakértő kollégáinktól részletes tájékoztatást kaphat a meszes- és vályog alapú rendszerek egészségi, esztétikai és tartóssági előnyeiről.
Szakértő ügyfélreferenseink minden kérdésére választ adnak: a telekválasztástól kezdve a tervezésen át, egészen a családi ház gyártásáig és építéséig, beleértve a felhasznált technológiákat és anyagokat is, mely Önnek teljesen kötelezettségmentes és ingyenes.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatot⚠️ Amennyiben szeretne ellátogatni hozzánk, kérjük, előzetesen jelentkezzen be telefonon vagy e-mailben. Így kizárólag Önnel foglalkozunk, bejelentkezés nélkül azonban előfordulhat, hogy 1–2 órát is várakoznia kell.
Hitelességünket erősíti, hogy vállalkozásunk az ÉVOSZ és a MAKÉSZ tagja, továbbá büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája. Pénzügyi stabilitásunkat a világ legnagyobb cégminősítője, a Dun & Bradstreet igazolta, amikor cégünket a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítéssel értékelte. Ezt a szintet Magyarországon a vállalkozások mindössze 1,4%-a éri el, az építőiparban pedig ez az arány 1% alatti – így Ön biztos lehet abban, hogy családi házát megbízható, stabil partner építi.
Miért az acélszerkezetes készházat válasszam?
Az acélszerkezetes prémium készházainkat PuzzleHome acélszerkezetes családiház néven gyártjuk és forgalmazzuk.

- A mi acélszerkezetes készházaink kiemelkednek a méretpontosságukkal, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést, gyakorlatilag 2-3 mm pontossággal dolgozunk egy 10 méteres hosszúságú épületszerkezet esetében.
- Az acélszerkezetünk a gépjárműiparban használt, tűzihorganyzott szerkezeti acélból készül, amely korlátlanul újrahasznosítható, így hulladék nem keletkezik.
- Ez a szerkezet méretpontos, vetemedésmentes és a fával szemben nagy előnye, hogy nincs kártevője, ezért nem igényel semmilyen vegyszeres kezelést a védelemhez.
- Cégünk egyedülálló módon az acélszerkezetes készházakhoz sem polisztirol szigetelést használ, hanem farost szigeteléssel oldjuk meg a külső- és belső hőszigetelést, beleértve a födém szigetelését is.
- A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
- Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
- A STEICO farost alapú szigetelő anyagokat a Német Épületbiológiai Intézet ajánlja, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes eredetű.
- A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
- Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
- Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
- A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
- A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
- A ház 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
- A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
- A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
- A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
- Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
- Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
- A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat garantálja a maximális pontosságot az elemek gyártásától a helyszíni szerelésig.
- Alapesetben VEKA vagy Salamander 5 rétegű műanyag profilból készült nyílászárókat építünk be, amelyek 3 rétegű, argon gázzal töltött üvegezéssel biztosítják a kiváló hő- és hangszigetelést.
- Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.
- Ezért acélszerkezetes készházaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek, fenntarthatóak, és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.
👉 Két hátrányt azonban fontos megemlíteni a favázas STEICO BIO rendszerhez képest:
- Az üzemi előreszerelés nehézkesebb, ezért az acélszerkezetes falakat általában csak egyoldali palánkolással szállítjuk, a második oldali palánkolást a helyszínen helyezzük fel.
- A szerkezet mérhetően minimálisan hőhidasabb, így azonos szigetelés mellett kb. 10%-kal magasabb a hőveszteség az épületben.
Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken, és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.
Látogasson el tököli családi ház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a készház-gyártás és építés folyamatát!
Egy kötetlen, körülbelül kétórás bemutató során minden kötelezettség nélkül betekintést nyerhet a modern családi ház építés teljes menetére: a telekválasztás és tervezés lépéseitől kezdve, a gyártási és kivitelezési folyamatokon át egészen a használatbavételig, sőt még az üzemeltetéssel kapcsolatos tudnivalókat is megosztjuk Önnel.
Ez a lehetőség ideális mindazoknak, akik megbízható, energiatakarékos és fenntartható készházban gondolkodnak, és szeretnék testközelből megismerni, hogyan építjük fel álmaik családi házát.
Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.
Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatotMiért a Steico BIO családiház építést válasszam?
- A Steico BIO építési rendszer kiemelkedik a méretpontosságával, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést.
- A masszív, nehéz szerkezet és a természetes anyagok – mint a kender, farost és cellulóz – hatalmas hőtároló tömeget biztosítanak.
- A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
- Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
- A STEICO anyagok a Német Épületbiológiai Intézet által ajánlott szerkezetek, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes anyagokból készül.
- A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
- Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
- Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
- A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
- A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
- A szerkezet 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
- A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
- Az anyagok természetes eredetűek, így környezetbarát és fenntartható építési megoldást kínálnak.
- A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
- A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
- Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
- Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
- A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat a szerkezet szerelésétől a hőszigetelés befújásáig garantálja a maximális pontosságot.
- A házakhoz ultra prémium, Németh-Fa nyílászárókat építünk be, amelyek kiemelkedő minőséget és esztétikát nyújtanak.
- A szerkezet lehetővé teszi, hogy később akár 3000 mm-es nyílások is szabadon kialakíthatóak legyenek, így a terek rugalmasan alakíthatók.
- Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.
Tehát a Steico BIO családi házaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek és fenntarthatóak és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.
Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.
Látogasson el tököli családi ház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a készház-gyártás és építés folyamatát!
Egy kötetlen, körülbelül kétórás bemutató során minden kötelezettség nélkül betekintést nyerhet a modern családi ház építés teljes menetére: a telekválasztás és tervezés lépéseitől kezdve, a gyártási és kivitelezési folyamatokon át egészen a használatbavételig, sőt még az üzemeltetéssel kapcsolatos tudnivalókat is megosztjuk Önnel.
Ez a lehetőség ideális mindazoknak, akik megbízható, energiatakarékos és fenntartható készházban gondolkodnak, és szeretnék testközelből megismerni, hogyan építjük fel álmaik családi házát.
Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.
Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatotÜgyfélreferenseink elérhetősége
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
Családi ház építés költsége
Erre a kérdésre nincs egyetlen, mindenre érvényes válasz.
Az ár számos tényezőtől függ:
- milyen szerkezetből épül a ház,
- milyen hőszigetelést, gépészetet és nyílászárókat választunk,
- milyen burkolatok és beltéri ajtók kerülnek beépítésre,
- lesz-e redőny vagy más árnyékolás,
- milyen alapozási megoldást alkalmazunk: talajcsavar és födémpanel fenntartható módon, vagy hagyományos sávalap / lemezalap,
- milyen a telek adottsága: milyen a talaj és hol található a talajvíz, sík vagy lejtős a terep, daruzható-e a helyszín, van-e felsővezeték, illetve aszfaltos vagy földút vezet-e oda, agyagos, kavicsos, talajvizes a terület,
- milyen funkcióra készül az épület: családi házként vagy nyaralóként,
- milyen készültségi fokban szeretné a házat megrendelni?
Milyen készültségi fokban kéri a megrendelő a családi ház építést?
- Vázszerkezet: falak és tetőszerkezet felállítása (acél, STEICO vagy hossztoldott fenyő).
- Külső kulcsrakész: kívül teljesen kész, ablakokkal, vakolattal, párkányokkal, fedéssel és szigeteléssel.
- Félkész / emelt szintű félkész: belül szigetelések, kartonozások elkészülnek, de még nincs burkolás, gépészet, villanyszerelés.
- Kulcsrakész: teljesen befejezett, költözhető ház.
Mi többféle családiház építési technológiát kínálunk:
Egy fontos dolog van, hogy a felépülő ház nem tartalmazhat káros anyagot az egészségünkre, tehát kenderből, fából, acélszerkezetből építünk vázszerkezetet, farost szigeteléssel, kender szigetelésekkel hőszigeteltünk, mészfestékekkel és vályogfestékekkel festünk!
- 🏡 STEICO rétegragasztott bio ház
- 🏡 Acélszerkezetes ökologikus ház
- 🏡 Pajtaház
- 🏡 A-Frame ház
- 🏡 Kenderház
Éppen ezért minden projekt egyedi, és az ár is csak személyre szabottan határozható meg. Aki fejből egy pillanat alatt négyzetméter árakat tud adni, azt a céget felejtse el.
Tájékoztató árak 2025. szeptemberi szerződéskötés esetén:
- Vázszerkezet: 100.000 Ft/m² alatt elérhető, CNC-s gyártással, gyártmánytervezéssel, helyszínre szállítással, daruzással és szereléssel együtt.
- Kulcsrakész családi ház: 650–750.000 Ft/m², hőszivattyúval, 35 cm hőszigeteléssel (fal, padló, mennyezet), prémium ablakokkal, 12.000 Ft-os burkolatokkal, nagy toló-erkélyajtóval és hővisszanyerős szellőztető rendszerrel, 150 ezer forintos beltéri ajtókkal, 450 ezer forintos bejárati ajtóval kalkulálva
- Külső kulcsrakész és félkész állapot: egyedi árazással készül.
Természetesen, ha a ház nagy része üvegből készül, zsaluziák kerülnek beépítésre és 20-30 ezer forintos burkolatok készülnek, akkor az árak is változnak.
👉 Fontos tudni, hogy a 400.000 Ft/m² árak a családi házépítésben 4 évvel ezelőtt voltak reálisak. Aki ma 400–500 ezer Ft-ért kínál házat, az vagy nem lesz energiatakarékos, vagy nem felel meg a követelményeknek, rosszabb esetben sosem készül el.
Minden házat a telek adottságai, a talajmechanika, a terv összetettsége és a megközelíthetőség alapján árazzuk egyedileg. Az árajánlat készítés nálunk ingyenes és kötelezettségmentes.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatot🏡 A bemutatótermünkben megtekinthető a gyártás és szerelés folyamata. Ügyfélreferenseink minden információt megadnak a telekválasztástól kezdve a tervezésen, hatósági egyeztetésen és hitelezésen át egészen a kulcsrakész átadásig.
Ha Önnek fontos, hogy egy egészséges, energiatakarékos és fenntartható háza legyen egy minősített, védjegyes vállalkozástól, keresse kollégáinkat időpont-egyeztetés miatt és jöjjön el egy ingyenes családi házépítési tanácsadásra.
Mi okozza a családi házak közötti hatalmas négyzetméterre vetített árkülönbségeket?
A családi házak piacán óriási árkülönbségek tapasztalhatóak, melyeket több tényező együttesen alakít. A vevők számára gyakran nem világos, mi áll a különbségek hátterében, ezért fontos megvizsgálni, milyen tényezők határozzák meg egy ház végleges árát.
A cég háttere
Egy építőipari vállalkozás múltja, megbízhatósága alapvetően meghatározza az árképzést. Egy régebb óta működő, referenciákkal, bejelentett szakemberekkel ellátott, elégedett ügyfelekkel rendelkező cég magasabb árat kérhet el, mivel a vásárlók bizalmát élvezi és a tervezéstől az ellenőrzésen át a kivitelezésig általában saját emberekkel és megbízható alvállalkozói körrel dolgozik.
Az, hogy ha a cég eleget tesz minden jogszabályi és szakmai követelménynek értelemszerűen olcsóbb lesz, mint a "Józsi Bácsi" aki egy évben egy házat képes megépíteni jó minőségben, a második és harmadik szerződését már ő le fogja passzolni a barátainak, mely már nem az ő háza lesz...
Fontos szempont, hogy sok cég nem bejelentett és általában nem is szakképzett munkásokkal dolgoztat, ami alacsonyabb költségeket eredményez, de minőségi problémákhoz vezethet és borítékolható a gyors becsődölés és az új céggel való megjelenés. A legtöbb új cég már többször elhasznált vállalkozásokat hagyott maga után, legtöbbször az összes barát és családtag neve felhasználásával.
Továbbá fontos ellenőrizni, hogy a cégnek van-e weboldala, azon a saját referenciái vannak-e fenn, és saját gyára, műhelye vagy irodája. Sok cég más vállalatok képeivel próbálja vonzóvá tenni magát, ami félrevezető lehet. Legyen mindig gyanús, ha ezek a feltételek nem teljesülnek.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?
💥 Kérem az árajánlatotSokszor a vállalkozás adatai sem szerepelnek a weboldalon, akinek ez nem gyanús az 99%, hogy család áldozatává fog válni.
A cég múltját is érdemes vizsgálni, például azt, hogy nem áll-e felszámolás alatt, illetve hogy a tulajdonosoknak milyen üzleti múltjuk volt az elmúlt években. Feltétlenül tekintsen meg felépült házakat, ahol a tulajdonosokkal is beszélhet – ha ilyen lehetőség nincs, annak nyomós oka lehet.
Kérdezze meg, hogy van-e a cégnek saját építésvezetője, felelős műszaki vezetője, és mit tesznek a fenntarthatóságért.
Járja körül azt is, hogy a vállalkozás tagja-e szakmai szervezeteknek, mint például az ÉVOSZ vagy annak szakmai szövetségei, például a MAKÉSZ (Készház Szövetség), amelynek jelenleg 20 tagja van, miközben legalább 100 cég épít hazánkban készházakat. A MAKÉSZ-tagok között minden évben külön MAKÉSZ védjegy is kiadásra kerül, amelyet csak a legjobb cégek kaphatnak meg. A MAKÉSZ cégek évente több alkalommal továbbképzéseken vesznek részt, sok esetben külföldi tanulmányútra indulnak az Európai készház szövetség tagjaként.

Fontos kérdés az is, hogy a kivitelező cég nyújt-e segítséget a tervezésben, a telekválasztásban, és végigviszi-e a kivitelezés teljes folyamatát. Vizsgálja meg azt is, mennyi garanciát és jótállást vállalnak a munkájukra.
Érdemes a cég hátterét ellenőrizni olyan rendszerekben is, mint a Dun & Bradstreet Partnerkontroll, ahol több száz adat alapján értékelik a vállalkozásokat, és előre látható, milyen esély van arra, hogy a cég egy éven belül pénzügyi problémákba ütközzön.
A vállalkozásunk például folyamatosan monitorozva van a D&B cégminősítő által és évek óta a legmagasabb GOLD AAA pénzügyi minősítéssel rendelkezik, melyről itt olvashat... Lentebb pedig le is töltheti a 2025. év közepén készült credit riportunkat...
Nincs elég garancia a jó minőségre, a megbízhatóságra, de minél több kérdés van a cég múltjában annál inkább biztos, hogy az Ön háza soha nem fog elkészülni a megfelelő minőségben és a követelményeknek megfelelő módon.
Alkalmazott technológia és építőanyagok
A házak árai jelentősen különböznek a használt technológiák és anyagok minőségétől függően. Egy hagyományos építési mód, például tégla vagy beton alapú házak, illetve a korszerű, természetes anyagokat használó, fenntartható építészet (fa, kenderbeton, vályog, farost) között jelentős eltérések lehetnek az árban. Sok cég polisztirol szigeteléssel látja el a belső és külső falakat, ami rövid távon nagy árelőnyt jelenthet, ám ez nem környezettudatos, nem egészséges, és rossz hangszigetelő és hőtároló képességekkel rendelkezik.


Rengeteg cég szendvicspanelből építi házait, ami nem családi házakhoz való alapanyag. Ez a technológia ugyan olcsó és jó hőszigetelő, de nem egészséges és gyenge lakókomfortot nyújt, például rossz hangszigeteléssel és nem megfelelő páratechnikával.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy egy prémium favázas ház, amely rétegelt ragasztott Steico gerendákból, CNC-s technológiával készül vagy CLT vázzal valósul meg, nem hasonlítható össze a SIP paneles házakkal. A két technológia közötti különbség nagyjából annyi, mint egy alsó középkategóriás autó és egy prémium autó közötti különbség. Bár mindegyikben van kerék, klíma, motor és kormány, a komfort, a biztonság, a kényelem, a dizájn, a gyorsulás, a fogyasztás, a megbízhatóság és a presztízs együttesen jelentős különbségeket eredményeznek.
Fontos, hogy a képviselt technológiának van-e Nemzeti Műszaki Értékelése (NMÉ) vagy Európai Műszaki Értékelése (ETA). Ha nincs ilyen dokumentáció, akkor bankhitel sem vehető fel, és használatbavételi engedélyt sem kap az épület. Sok cég más vállalkozások NMÉ dokumentumait használja jogtalanul, illetve számos SIP paneles vállalkozásnak csak egyes részekre (fal vagy födém) van dokumentációja, nem pedig a teljes építési rendszerre.

Fontos továbbá, hogy nagyon sok olyan építési rendszer van a piacon, amely mindössze 1-3 éve van jelen, és nincs megfelelő referenciája. Ezekkel a technológiákkal szemben legyen gyanakvó, főként akkor, ha a vállalkozás túl sokat ígér. A közelmúltban is számos ügyfél esett áldozatául olyan cégeknek, akik olcsó technológiákat hirdettek, miközben nem volt mögöttük sem valódi referenciák, sem alaposan kipróbált technológia.

Modern üzemben készült készház helyszíni szerelés
Az építőanyag piacnak is van saját TEMU-s megfelelője, amelyen keresztül rengeteg minősítés nélküli, gyenge minőségű termék kerül hazánkba Kínából, Indiából, Törökországból.
Ez pont olyan, mint a híradástechnikai eszközök a TEMU-ról vagy a magyar szaküzletből, mert ugyan messziről pont úgy néznek ki és felébe sem kerülnek, de a tudásuk a legtöbb esetben tizedét sem éri!

Ezek a termékek és technológiák általában nem rendelkeznek érvényes EU-s engedélyekkel, és gyakran nem is felelnek meg a helyi szabványoknak és követelményeknek. Például a Kínából importált kapszulaházak, modulházak, mobilházak többsége tűzveszélyes, statikailag nem alkalmas házépítésre, elektromos hálózatuk nem felel meg a magyarországi előírásoknak, szerkezetük pedig nem megfelelően kezelt, így rövid idő alatt tönkremennek, hiszen csak 5-10 évre tervezték őket.
Nem léteznek csodák: lehetetlen jó minőségű házat építeni 400 ezer forintból négyzetméterenként 2025-ben, amikor már az alapozás költsége is jóval meghaladja a 80 ezer forintot négyzetméterenként, ha statikailag is megfelelően készül. Ennek ellenére tucatnyi cég műszaki leírásában olvashatjuk, hogy 15 cm-es lemezalapot készítenek és egy réteg vashálót helyeznek el benne és C16 betonból készül a lemezalap.
Ahhoz, hogy ne váljon csalók áldozatává, nézesse át a műszaki tartalmat egy szakemberrel, higgye el megéri!
Hőszigetelés, hőtárolás és egészséges lakókörnyezet
A hőszigetelés minősége döntően meghatározza az épület energiahatékonyságát és lakókomfortját. Az olcsó, mesterséges hőszigetelő anyagok, mint például a polisztirol, bár kezdetben költséghatékony választásnak tűnhetnek, hosszú távon jelentős hátrányokat rejtenek magukban. Ezek az anyagok általában gyenge hőtárolási képességgel bírnak, ezért az épület belső hőmérséklete könnyen ingadozhat, ami magasabb fűtési-hűtési költségekkel jár.

Ezzel szemben a prémium, természetes alapanyagú hőszigetelések, például a farost, kender vagy cellulóz szigetelések kiemelkedő hőtároló képességgel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy ezek az anyagok képesek elnyelni, majd lassan leadni a hőt, biztosítva ezzel a stabil, egyenletes beltéri hőmérsékletet. Ez a tulajdonság jelentősen csökkenti az energiafogyasztást és így a rezsiköltségeket is.

A természetes anyagok további fontos előnye, hogy karbonsemlegesek, tehát előállításuk során nem vagy minimálisan terhelik a környezetet. Fenntarthatósági szempontból ez a tényező egyre nagyobb jelentőséget kap, különösen, hogy az EU irányelvei szerint 2030-tól az új épületeknek közel karbonsemlegesnek kell lenniük.
Az egészséges lakókörnyezet szempontjából is kiemelkedő jelentősége van a természetes szigetelőanyagok használatának. Ezek az anyagok légáteresztőek, biztosítják a megfelelő páraszabályozást, így csökkentik a penészesedés kialakulásának kockázatát. Ezzel szemben a mesterséges, zárt cellás szigetelőanyagok használata kedvez a penészgombák megjelenésének és terjedésének, amely súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet.
Az úgynevezett beteg épület szindróma (Sick Building Syndrome - SBS) akkor jelentkezik, amikor az épület belső klímája, szellőzése, páraszabályozása nem megfelelő. Ez olyan tüneteket okozhat a lakók számára, mint a gyakori fejfájás, allergiás tünetek, szemirritáció, légúti problémák, krónikus fáradtság, és hosszú távon akár súlyos egészségkárosodások is kialakulhatnak. A természetes alapanyagú, megfelelő páratechnikával rendelkező hőszigetelések hatékonyan segítenek elkerülni ezeket a problémákat.
Összefoglalva, bár kezdetben a természetes hőszigetelő anyagok magasabb költségekkel járnak, hosszú távon jelentős energiamegtakarítást eredményeznek, egészségesebb beltéri környezetet biztosítanak, valamint csökkentik a beteg épület szindróma kialakulásának esélyét, ezzel hozzájárulva a lakók hosszútávú jóllétéhez és egészségéhez.
Például, ha valaki természetes anyagokból épít, akkor 20%-kal nagyobb házat lehet építeni, erről szóló riport részlete alább látható és hallható, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára és országos főépítésze, Lánszki Regő részéről.
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!
Nyílászárók, burkolatok, beltéri ajtók és további építőanyagok minősége
Az építőanyagok ára és minősége jelentősen befolyásolja az ingatlan végső értékét és komfortját. A burkolatok esetében például jelentős árkülönbségek tapasztalhatók: egyszerűbb kerámialapok már 4000 Ft/m²-től elérhetők, míg prémium minőségű burkolatok akár 15000 Ft/m² ár felett is lehetnek. A drágább burkolatok jobban ellenállnak a kopásnak, hosszabb élettartamúak, és esztétikai értékük is magasabb, ha faburkolatról van szó, akkor pedig egészségesebbek, mint a formaldehides vagy műanyag anyagok.
A beltéri ajtók minősége szintén jelentősen befolyásolja a komfortérzetet. Alapvető, egyszerű ajtók ára már 30 ezer Ft-tól indul, míg prémium minőségű, kiváló hangszigeteléssel és tartós anyagokból készült ajtók ára akár 250 ezer Ft is lehet darabonként. Ezek az ajtók nemcsak hosszabb élettartamúak, de jelentősen javítják a lakás akusztikai komfortját is.
A nyílászárók terén is hatalmas eltérések tapasztalhatók. Az egyszerűbb két rétegű műanyag ablakokkal szemben a háromrétegű, ultraprémium faablakok magasabb energiahatékonyságot, jobb hangszigetelést és hosszabb élettartamot biztosítanak, hozzájárulva a lakók nagyobb kényelméhez és az ingatlan értékének emelkedéséhez.

A használati melegvíz előállítási módja szintén jelentős szerepet játszik az épület energiahatékonyságában. Egy hagyományos elektromos bojler működtetése hosszútávon drágább lehet, mint a korszerű, napkollektoros vagy hőszivattyús rendszereké. Ezek bár magasabb kezdeti beruházással járnak, hosszú távon jelentős rezsimegtakarítást eredményeznek.

A fűtési rendszerek terén hasonlóképpen érdemes prémium megoldásokra beruházni. Egy modern hőszivattyús rendszer, padló- vagy mennyezetfűtéssel, hosszú távon költséghatékonyabb és környezetkímélőbb, mint a hagyományos fűtési rendszerek.
A szaniterek és csaptelepek minősége is nagyban befolyásolja az otthon komfortját. Egy prémium minőségű, tartós csaptelep nemcsak esztétikus, hanem gazdaságos vízfogyasztást is biztosít.
Végül, de nem utolsósorban a belső falak festésénél is érdemes minőségi, például természetes alapú vályogfestéket választani, szemben a diszperziós műanyag festékekkel. A természetes festékek légáteresztőek, egészségesebb beltéri klímát teremtenek, és csökkentik a beteg épület szindróma kialakulásának kockázatát.
Környezettudatosság, karbonsemlegesség és egészséges lakókörnyezet
2030-tól alapvető követelmény lesz az építőiparban a fenntarthatóság, a karbonsemlegesség és az egészséges lakókörnyezet biztosítása. Ez azt jelenti, hogy nem csupán esztétikai vagy kényelmi szempontok lesznek fontosak, hanem alapvető követelménnyé válik, hogy az épületek környezeti hatása minimális legyen, és ne terheljék tovább a környezetet.

A karbonsemleges épületek megvalósításához kulcsfontosságú a természetes, megújuló építőanyagok használata. Ilyenek például a fa, a kender, a cellulóz, a vályog, a mész, a nád és a farost, amelyek nem csupán a környezetterhelést csökkentik, hanem aktívan hozzájárulhatnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez is, hiszen ezek az anyagok természetes módon tárolják a szén-dioxidot.
Az egészséges lakókörnyezet kialakítása szintén alapvető fontosságú lesz. Az egészséges épület olyan otthon, amely megfelelően szellőzik, természetes, légáteresztő anyagokból épül, és mentes a káros anyagoktól. Ezáltal biztosítva van a lakók számára az egészséges beltéri levegő, ami megelőzi a beteg épület szindróma kialakulását.
A beteg épület szindróma (Sick Building Syndrome - SBS) egy olyan jelenség, amikor a lakók az épületben tartózkodás során különböző egészségügyi panaszokat tapasztalnak, amelyeket az épület beltéri környezete okoz. Ezek a tünetek lehetnek légúti irritációk, szem- és bőrirritáció, allergiás reakciók, fejfájás, krónikus fáradtság, koncentrációs nehézségek és akár komolyabb krónikus betegségek is kialakulhatnak hosszabb távon. Az SBS kialakulását főként a nem megfelelő szellőztetés, a káros, nem légáteresztő építőanyagok, például műanyag alapú szigetelések és festékek használata okozhatja.

A beteg épület szindrómától mentesülni csak úgy lehet, ha természetes, egészséges, légáteresztő építőanyagokat használunk, mint például vályog, fa, kender, mész, nád és farost. Ezek az anyagok lehetővé teszik a természetes pára- és levegőáramlást, így csökkentik a penész és egyéb allergén anyagok megjelenésének lehetőségét.
Egy fenntartható és egészséges épület tehát nem csupán környezettudatos, hanem hosszú távon a lakók egészségének és életminőségének javításához is aktívan hozzájárul. Emellett a fenntartható építészet jelentősen növeli az ingatlan piaci értékét, hiszen a jövő vásárlói egyre tudatosabban választanak egészséges, fenntartható és környezetbarát épületeket.
Összefoglaló
Döntése során ne kizárólag az ár legyen a meghatározó tényező! Bár rövid távon kedvezőbbnek tűnhetnek az olcsóbb megoldások, egy minőségi, fenntartható és egészséges otthon hosszú távon sokkal többet nyújt. Jelentős megtakarítást eredményez a rezsiköltségekben, minimalizálja a karbantartási igényeket, hozzájárul a lakók jóllétéhez, csökkenti az egészségügyi kockázatokat, és növeli az ingatlan értékét a piacon. Egy tudatos, előrelátó döntés mindig hosszú távon térül meg, hiszen az egészséges, fenntartható és minőségi otthon nem csupán a pénztárcánkat, hanem egészségünket és környezetünket is kíméli. Ráadásul ha egyszer úgy dönt, hogy eladja otthonát, az ilyen típusú ingatlan sokkal magasabb értéket képvisel majd a piacon, hiszen az új vásárlók számára is egyre fontosabbak ezek a szempontok.
👉 Szeretnél élőben is látni, hogyan készül egy valóban fenntartható és egészséges készház? Látogass el hozzánk és egy díjmentes, kétórás bemutató során megmutatjuk neked a gyártás folyamatát, a természetes anyagokat, a teljes rétegrendi felépítést, és válaszolunk minden kérdésedre az építéssel és tervezéssel kapcsolatban.
‼️ Fontos: a látogatás előzetes bejelentkezéshez kötött – ha időpontra érkezel, garantáljuk, hogy kizárólag veled foglalkozunk, így minden figyelmet megkapsz.
📞 Bejelentkezéshez hívd a +36 20 444 44 24 vagy a +36 1 506 0606 számot, vagy írj nekünk e-mailt: info@kp.hu ✉️
🔎 Keresd Amelitát vagy Zsanettet, ők fognak segíteni neked mindenben!
Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:
Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!





