„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

KiemeltKiemelt cikkeink

„Az ÖKO-építkezés alapjai – a Fenntarthatóság, egészség és karbonsemlegesség jegyében” konferencia összegzése

Családi ház építéssel kapcsolatos kérdések

Családiházépítés árajánlatkérés

Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi árlapot, valamint feltölteni az alaprajzot és a rendelkezésre álló terveket.
Amennyiben rendelkezik talajmechanikai vizsgálattal vagy geodéziai felméréssel, kérjük, azt is csatolja.

Az árajánlat készítése minden kötelezettségtől mentes, és természetesen ingyenes. A Kp Sales House Kft. munkatársa 1 héten belül elkészíti a személyre szabott ajánlatot családi házára, majd e-mailben és telefonon is felveszi Önnel a kapcsolatot.

Munkatársaink acélszerkezetes, faszerkezetes, valamint STEICO rétegragasztott szerkezetű ökoházra is árajánlatot készítenek, amelyhez egy körülbelül 100 oldalas részletes műszaki tartalmat is biztosítunk.

Ha Ön nem rendelkezik saját tervekkel, 10 fős professzionális építészmérnök tervezőcsapatunk áll rendelkezésére. Amennyiben velünk építtet, a piaci árnál akár 40%-kal kedvezőbb tervezési díjat biztosítunk. Tervezőink minden esetben figyelembe veszik az Ön igényeit, felkészülnek a helyi építési szabályokból, betartják a TÉKA rendeleteit, és ennek alapján készítik el a terveket. Az összes engedélyezéssel kapcsolatos feladatot átvállaljuk, így Önnek ezzel nem kell foglalkoznia.

Kp Sales House Kft. szakemberei immár 27 éve építenek kiemelten energiatakarékos készházakat. Vállalkozásunk a legmagasabb pénzügyi AAA GOLD minősítéssel rendelkezik, valamint tagja a MAKÉSZ-nek és az ÉVOSZ-nak, továbbá büszkék vagyunk a MAKÉSZ védjegyre is, amely garantálja a minőséget és a megbízhatóságot és hazánkban jelenleg 12 készházas cég rendelkezik ezzel a dokumentummal.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


9 people found this faq useful.

Készház vagy téglaház, esetleg könnyűszerkezetes ház?

készház azt jelenti, hogy a ház fő szerkezeti elemei – falak, födémek és tetőszerkezetek – előre üzemi körülmények között készülnek el, majd a helyszínen kerülnek összeépítésre. Ez gyors, precíz és ellenőrzött minőségű kivitelezést biztosít.

könnyűszerkezetes ház kifejezés eredetileg az épület tömegére utalt, manapság leggyakrabban a SIP paneles házakra értik. A legtöbb SIP panel két réteg OSB lap közé ragasztott polisztirolból áll, belül gipszkarton borítással, kívül pedig további polisztirol szigeteléssel. Ez valóban könnyű szerkezet, amely jó hőszigetelő, de nincs számottevő hőtároló kapacitása, statikai stabilitása gyengébb és a hangszigetelése sem elegendő.

Ezzel szemben a PuzzleHome készházak tömege legalább 2–3-szor nagyobb, mint egy SIP paneles házé és közel azonos a modern falazóblokkokból épített házak tömegével. A hőtároló képességet nem önmagában a súly, hanem a tömeg és a fajsúly szorzata határozza meg. Ezért egy könnyített, lyukacsos falazat jóval gyengébben teljesít, míg a természetes, tömör szerkezet kiváló hőtárolást biztosít.

A modern falazóblokkoknál a hőszigetelés javítása érdekében a tömörséget feláldozták, így gyakran már egyszintes házaknál is beton pilléreket kell alkalmazni, amelyek jelentős hőhidakat okoznak, drasztikusan csökkentve a hőszigetelést.

PuzzleHome készházak – legyen szó STEICO ragasztott faszerkezetrőlacélszerkezetről vagy kenderházról – a mai hőtechnikai előírásokat 100%-ban túlteljesítik. Hőtároló tömeg tekintetében a Német Készház Szövetség 10–12 órás ajánlását 50%-kal meghaladjuk, köszönhetően a természetes, nehéz szigetelőanyagoknak, amelyek egészségesek, kiváló hőtároló képességgel rendelkeznek, és kiemelkedő hangszigetelést is biztosítanak.

Alapozásnál a talajcsavaros, fenntartható alap és hőszigetelt födémpanel hőhídmentes, környezetkímélő megoldást kínál: nem kell a humuszt elhordani, és nem szükséges tonnányi betont a telekre szállítani.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

Külön előny, hogy a PuzzleHome készházak megfelelő telek és daruzhatóság esetén akár moduláris módon is kiszállíthatók. Ilyenkor a falakat, a födémet és a tetőt egységekként szállítjuk: például egy 100 m²-es ház akár 4 modulban, két kamionnal a helyszínre vihető, ahol egy héten belül kulcsrakész állapotban átadható. Ehhez azonban elengedhetetlen a felsővezeték-mentes kert és udvar, valamint olyan telek, amely kamionnal és daruval is biztonságosan megközelíthető.

Rendszerünkben nincsen kőzetgyapot, polisztirol, PUR-hab, PIR-hab és semmilyen káros festék vagy vakolat. Diszperziós festék helyett belül hazai vályogfestéket és mészfestéket használunk, kívül pedig mészvakolatot, amely antibakteriális és légáteresztő.

Nemcsak az számít, hogy mit eszik és iszik, hanem az is, hogy milyen levegőt lélegez be otthonában és milyen anyagok veszik körül nap, mint nap. A természetes anyagokból épített PuzzleHome készházakkal megelőzhető a beteg épület szindróma, amelyet a WHO már az 1980-as évek óta nyilvántart és amely számos betegség forrása lehet.

Jöjjön el cégünk készház gyárába Tökölre és nézze meg a technológiáinkat és tapasztalja meg a különbséget a készház és a könnyűszerkezetes ház között! Keresse kollégáinkat az elérhetőségeinken!


9 people found this faq useful.

Látogasson el a készház gyárunkba Tökölre

Látogasson el tököli készház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a modern családi ház gyártás és készház építés legkorszerűbb folyamatait.

Bemutatjuk Önnek az acélszerkezetes és favázas CNC-vezérelt fal- és tetőalkatrész-gyártást, valamint a 6 injektorfejes automata szigetelésbefújó géppel végzett hőszigetelés-befújást.

Megtekintheti természetes kender, farost és cellulóz szigeteléseinket, továbbá a Naturheld és STEICO táblás szigeteléseket, amelyekből raktárkészletről, vagy rövid határidővel házhoz szállítással szolgáljuk ki ügyfeleinket akkor is, ha nem velünk építkeznek.

Bemutatótermünkben élőben láthatja a formaldehidmentes falburkolatokat, valamint a Thermowood hőkezelt fal- és padlóburkolatokat. Emellett a készház bemutatóteremben kiállítottuk a Németh-fa prémium nyílászáróit is – ablakokat, bejárati és beltéri ajtókat –, amelyeket meg is rendelhet kiszállítással és szakszerű beépítéssel együtt.

Külön figyelmet érdemel a Biokay természetes mész- és magyar vályogvakolatok bemutató helyisége. Megismerheti a fürdőszobai vályogvakolatokat, dekoratív vályog- és mészvakolatokat, valamint nappali díszítő megoldásokat és szakértő kollégáinktól részletes tájékoztatást kaphat a meszes- és vályog alapú rendszerek egészségi, esztétikai és tartóssági előnyeiről.

Szakértő ügyfélreferenseink minden kérdésére választ adnak: a telekválasztástól kezdve a tervezésen át, egészen a családi ház gyártásáig és építéséig, beleértve a felhasznált technológiákat és anyagokat is, mely Önnek teljesen kötelezettségmentes és ingyenes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

⚠️ Amennyiben szeretne ellátogatni hozzánk, kérjük, előzetesen jelentkezzen be telefonon vagy e-mailben. Így kizárólag Önnel foglalkozunk, bejelentkezés nélkül azonban előfordulhat, hogy 1–2 órát is várakoznia kell.

Hitelességünket erősíti, hogy vállalkozásunk az ÉVOSZ és a MAKÉSZ tagja, továbbá büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája. Pénzügyi stabilitásunkat a világ legnagyobb cégminősítője, a Dun & Bradstreet igazolta, amikor cégünket a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítéssel értékelte. Ezt a szintet Magyarországon a vállalkozások mindössze 1,4%-a éri el, az építőiparban pedig ez az arány 1% alatti – így Ön biztos lehet abban, hogy családi házát megbízható, stabil partner építi.


10 people found this faq useful.

Miért az acélszerkezetes készházat válasszam?

Az acélszerkezetes prémium készházainkat PuzzleHome acélszerkezetes családiház néven gyártjuk és forgalmazzuk.

  • A mi acélszerkezetes készházaink kiemelkednek a méretpontosságukkal, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést, gyakorlatilag 2-3 mm pontossággal dolgozunk egy 10 méteres hosszúságú épületszerkezet esetében.
  • Az acélszerkezetünk a gépjárműiparban használt, tűzihorganyzott szerkezeti acélból készül, amely korlátlanul újrahasznosítható, így hulladék nem keletkezik.
  • Ez a szerkezet méretpontos, vetemedésmentes és a fával szemben nagy előnye, hogy nincs kártevője, ezért nem igényel semmilyen vegyszeres kezelést a védelemhez.
  • Cégünk egyedülálló módon az acélszerkezetes készházakhoz sem polisztirol szigetelést használ, hanem farost szigeteléssel oldjuk meg a külső- és belső hőszigetelést, beleértve a födém szigetelését is.
  • A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  • Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  • A STEICO farost alapú szigetelő anyagokat a Német Épületbiológiai Intézet ajánlja, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes eredetű.
  • A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  • Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  • Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  • A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  • A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  • A ház 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  • A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  • A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  • A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  • Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  • Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  • A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat garantálja a maximális pontosságot az elemek gyártásától a helyszíni szerelésig.
  • Alapesetben VEKA vagy Salamander 5 rétegű műanyag profilból készült nyílászárókat építünk be, amelyek 3 rétegű, argon gázzal töltött üvegezéssel biztosítják a kiváló hő- és hangszigetelést.
  • Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.
  • Ezért acélszerkezetes készházaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek, fenntarthatóak, és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

👉 Két hátrányt azonban fontos megemlíteni a favázas STEICO BIO rendszerhez képest:

  • Az üzemi előreszerelés nehézkesebb, ezért az acélszerkezetes falakat általában csak egyoldali palánkolással szállítjuk, a második oldali palánkolást a helyszínen helyezzük fel.
  • A szerkezet mérhetően minimálisan hőhidasabb, így azonos szigetelés mellett kb. 10%-kal magasabb a hőveszteség az épületben.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken, és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


8 people found this faq useful.

Miért a Steico BIO családiház építést válasszam?

  1. A Steico BIO építési rendszer kiemelkedik a méretpontosságával, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést.
  2. A masszív, nehéz szerkezet és a természetes anyagok – mint a kender, farost és cellulóz – hatalmas hőtároló tömeget biztosítanak.
  3. A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  4. Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  5. A STEICO anyagok a Német Épületbiológiai Intézet által ajánlott szerkezetek, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes anyagokból készül.
  6. A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  7. Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  8. Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  9. A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  10. A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  11. A szerkezet 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  12. A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  13. Az anyagok természetes eredetűek, így környezetbarát és fenntartható építési megoldást kínálnak.
  14. A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  15. A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  16. Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  17. Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  18. A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat a szerkezet szerelésétől a hőszigetelés befújásáig garantálja a maximális pontosságot.
  19. A házakhoz ultra prémium, Németh-Fa nyílászárókat építünk be, amelyek kiemelkedő minőséget és esztétikát nyújtanak.
  20. A szerkezet lehetővé teszi, hogy később akár 3000 mm-es nyílások is szabadon kialakíthatóak legyenek, így a terek rugalmasan alakíthatók.
  21. Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.

Tehát a Steico BIO családi házaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek és fenntarthatóak és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

9 people found this faq useful.

Ügyfélreferenseink elérhetősége


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!



8 people found this faq useful.

Családi ház építés költsége

Erre a kérdésre nincs egyetlen, mindenre érvényes válasz.
Az ár számos tényezőtől függ:

  • milyen szerkezetből épül a ház,
  • milyen hőszigetelést, gépészetet és nyílászárókat választunk,
  • milyen burkolatok és beltéri ajtók kerülnek beépítésre,
  • lesz-e redőny vagy más árnyékolás,
  • milyen alapozási megoldást alkalmazunk: talajcsavar és födémpanel fenntartható módon, vagy hagyományos sávalap / lemezalap,
  • milyen a telek adottsága: milyen a talaj és hol található a talajvíz, sík vagy lejtős a terep, daruzható-e a helyszín, van-e felsővezeték, illetve aszfaltos vagy földút vezet-e oda, agyagos, kavicsos, talajvizes a terület,
  • milyen funkcióra készül az épület: családi házként vagy nyaralóként,
  • milyen készültségi fokban szeretné a házat megrendelni?

Milyen készültségi fokban kéri a megrendelő a családi ház építést?

  • Vázszerkezet: falak és tetőszerkezet felállítása (acél, STEICO vagy hossztoldott fenyő).
  • Külső kulcsrakész: kívül teljesen kész, ablakokkal, vakolattal, párkányokkal, fedéssel és szigeteléssel.
  • Félkész / emelt szintű félkész: belül szigetelések, kartonozások elkészülnek, de még nincs burkolás, gépészet, villanyszerelés.
  • Kulcsrakész: teljesen befejezett, költözhető ház.

Mi többféle családiház építési technológiát kínálunk:

Egy fontos dolog van, hogy a felépülő ház nem tartalmazhat káros anyagot az egészségünkre, tehát kenderből, fából, acélszerkezetből építünk vázszerkezetet, farost szigeteléssel, kender szigetelésekkel hőszigeteltünk, mészfestékekkel és vályogfestékekkel festünk!

  • 🏡 STEICO rétegragasztott bio ház
  • 🏡 Acélszerkezetes ökologikus ház
  • 🏡 Pajtaház
  • 🏡 A-Frame ház
  • 🏡 Kenderház

    Éppen ezért minden projekt egyedi, és az ár is csak személyre szabottan határozható meg. Aki fejből egy pillanat alatt négyzetméter árakat tud adni, azt a céget felejtse el.

Tájékoztató árak 2025. szeptemberi szerződéskötés esetén:

  • Vázszerkezet: 100.000 Ft/m² alatt elérhető, CNC-s gyártással, gyártmánytervezéssel, helyszínre szállítással, daruzással és szereléssel együtt.
  • Kulcsrakész családi ház: 650–750.000 Ft/m², hőszivattyúval, 35 cm hőszigeteléssel (fal, padló, mennyezet), prémium ablakokkal, 12.000 Ft-os burkolatokkal, nagy toló-erkélyajtóval és hővisszanyerős szellőztető rendszerrel, 150 ezer forintos beltéri ajtókkal, 450 ezer forintos bejárati ajtóval kalkulálva
  • Külső kulcsrakész és félkész állapot: egyedi árazással készül.

Természetesen, ha a ház nagy része üvegből készül, zsaluziák kerülnek beépítésre és 20-30 ezer forintos burkolatok készülnek, akkor az árak is változnak.

👉 Fontos tudni, hogy a 400.000 Ft/m² árak a családi házépítésben 4 évvel ezelőtt voltak reálisak. Aki ma 400–500 ezer Ft-ért kínál házat, az vagy nem lesz energiatakarékos, vagy nem felel meg a követelményeknek, rosszabb esetben sosem készül el.

Minden házat a telek adottságai, a talajmechanika, a terv összetettsége és a megközelíthetőség alapján árazzuk egyedileg. Az árajánlat készítés nálunk ingyenes és kötelezettségmentes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

🏡 A bemutatótermünkben megtekinthető a gyártás és szerelés folyamata. Ügyfélreferenseink minden információt megadnak a telekválasztástól kezdve a tervezésen, hatósági egyeztetésen és hitelezésen át egészen a kulcsrakész átadásig.

Ha Önnek fontos, hogy egy egészséges, energiatakarékos és fenntartható háza legyen egy minősített, védjegyes vállalkozástól, keresse kollégáinkat időpont-egyeztetés miatt és jöjjön el egy ingyenes családi házépítési tanácsadásra.


6 people found this faq useful.

Egy 14 állomásból álló konferenciasorozat nyitó rendezvényeként 2024. február 22-23-án kétnapos, elméleti és gyakorlati konferenciát szerveztek Tökölön az „Az ÖKO- építkezés alapjai – a Fenntarthatóság, egészség és karbonsemlegesség jegyében” címmel, melyet a Magyar Építész Kamara is akkreditált. A rendezvény fővédnöke az ÉVOSZ és a MAKÉSZ volt. A helyszín a Kp Sales House Kft készház üzeme és bemutatóterme volt.

A konferencia hívó mondata: Gondoljuk újra együtt az építőipart és tegyük le együtt egy fenntarthatóbb épített környezet alapköveit!

A rendezvényt az Építési és Közlekedési Minisztérium Építésgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkársága Építésinnovációs Főosztályának osztályvezetője, dr. Kapros Zoltán nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos az ökotudatos gondolkodás, a karbonsemleges építőipar, és tájékoztatást adott a nemzeti építésgazdasági stratégiáról, mely előtérbe helyezi a természetes és hazai építőanyagok használatát

Bíró Péter nemzetközi épületbiológus, az ÉVOSZ-MAKÉSZ elnökségi tagja részletesen bemutatta a nemzetközi ökoépítészeti trendeket, a fenntartható építészet szükségszerűségét és a természetes építőanyag felhasználásában rejlő lehetőségeket. Példákon keresztül ismertetésre került az épületbiológia tudománya és annak 25 alapszabálya. A résztvevők megismerkedhettek az épületbiológiai méréstechnika alapjaival, melynek segítségével megelőzhetőek és kizárhatóak a rosszul megválasztott építőanyagok általi egészségügyi kockázati tényezők. Kifejtette, hogy mekkora problémát okoz a beteg épület szindróma az otthonainkban és azt is, hogy milyen megoldások vannak az egészséges otthonok és munkahelyek megvalósítására. A 2050-ig kitűzött klímavédelmi célok elérése érdekében kiemelt fontosságú a tradicionális építőanyagok, mint például a vályog, a fa, a szalma, a kender kombinálása a legmodernebb gyártástechnológiával.

Borka Árpád, az ÉVOSZ-MAKÉSZ elnökségi tagja előadásában rámutatott, hogy az új épületek CO2 kibocsátását jelentősen csökkenteni kell és nagyon fontos, hogy nem csak az épületek hőszigetelésének kell kiválónak lenni, hanem figyelni kell arra is, hogy amiből építünk, az legyen hazai termék, mert egyrészt helyzetbe kell hozni a hazai termékeket a külföldiekkel szemben, másrészt a szállítási út minimalizálásával jelentősen csökkenthető a CO2 kibocsátás. Ugyancsak fontos, hogy lehetőleg legyen természetes alapanyagból az épület statikai szerkezete, hőszigetelése és minél több alkotóeleme, mert ha az épületet egyszer elbontják, akkor nem keletkezik környezetkárosítás és a lakók addig is egy egészséges épületben élhetnek. 


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

Az építőiparral kapcsolatos CO2 kibocsátás csökkentésének az egyik legjobb alapanyaga az ipari kender, melyből OSB lapot, szálas, táblás és befújható hőszigetelést, kender kompozit anyagokat, kendertéglát és kender mészbetont lehet előállítani. Borka Árpád kifejtette, hogy hazánk korábban nemzetközi szinten nagyhatalom volt a kendertermesztés és feldolgozás terén, hiszen 85 ezer hektáron folyt a művelés és a betakarított termés feldolgozása. 

Megalakult egy új részvénytársaság a hazai ipari kendertermesztés és feldolgozás megvalósításának érdekében, mely várja a szakmai és pénzügyi befektetőket, földtulajdonosokat, csarnokkal és napelem parkkal rendelkezőket, fejlesztőket, mert összefogásban lehet ezt a karbonsemleges iparágat beindítani, mely jó a földünknek, jó a mezőgazdaságnak és jó az építőiparnak is, mivel a kender a legjobb CO2 lekötésre használható anyag, ami még egy kifejlett fenyőerdőnél is 50%-kal több CO2-t tud megkötni a légkörből minden évben, de csak 4 hónapig foglalja a földet és a termőföldet is javítja.  

Borka Árpád arról is beszélt, hogy az üzemben előregyártott készházak, valamint a modulházak kivitelezése sokkal gyorsabban, méretpontosabban építhető, és jobb minőségben megvalósítható, mint a helyszínen betonozott, falazott technológiák, melynek oka a megfelelő mennyiségű szakember hiánya és az előregyártás során használt innovációk. A helyszínen szerelő, kiváló minőségű lakóingatlanokat építő készházas cégek is CNC-s anyagmegmunkálással dolgoznak a méretpontosság és a hatékonyabb munka elősegítése érdekében. 

A környezettudatos és karbonsemleges szerelt házak, készházak ma már az általánosságban ismert, „hagyományosnak” nevezett technológiáknál lényegesen jobb hőszigetelés mellett akár háromszor nagyobb hőtároló kapacitással rendelkeznek, mely a nyári átmelegedés ellen rendkívül hasznos.

A MAKÉSZ elnökségi tagja kiemelte, hogy reneszánszát éli hazánkban a modulházak gyártása és nagyon nagy probléma, hogy a törvényi szabályozásban nem szerepel olyan fogalom, hogy modulház vagy mobilház, konténerház, így ezt rengetegen kihasználják, és olyan épületeket értékesítenek, melyek nem felelnek meg a modern és szigorú követelményeknek. Emellett általános probléma, hogy a statikai és hőszigeteléssel szemben támasztott paramétereket sem teljesítik. A MAKÉSZ, mint az ÉVOSZ készház tagozata, a döntéshozókhoz fordul a szabályozás megteremtésének érdekében.

A moduláris házépítéssel kapcsolatban elhangzott, hogy egy fiatal, ha a családtól külön költözik, akkor egy 25 m2-es méretű otthonban mindent egyben megkap, később, ha lesz párja és megszületik a gyermek, akkor egy-egy modullal bővíthető a ház, és mindig annyi térelemet kell megvásárolni, amire a bent élőknek szükséges van. Abban az esetben, ha a családban a gyermekek felnőnek, a családi otthonból leválasztott egy-egy modulelemből lehetnek az első lakások, melyek áthelyezhetők egy másik telekre. Nem kell betonozni, nem kell humuszt elvinni a területről, egyszerűen talajcsavarra telepíthető és az idősebb szülőknek egyre kisebb épületük lesz, míg a felnőtt gyermekeknek az induló otthona megvalósul kis befektetéssel. Ha környezettudatos a modulház, eleve kicsi a karbonlábnyoma, ha viszont mindig akkorát használunk belőle, mely az igényeinket kielégíti, akkor még tovább csökken a környezetünkre és pénztárcánkra gyakorolt hatás. 

Az előadás részét képezte egy modern készház falszerkezet égetési tesztje, melyet 45 percen át 1000 Celsius fokos nyílt lángnak tettek ki, majd lebontották a speciális gipszkarton falburkolatot és jól látható módon nem keletkezett tűzkár a faszerkezetes épület falában, a faszerkezetes tartóvázat el sem érte a tűz. 

Ezt követően a fenntartható, környezetbarát befújható farost hőszigetelést is tűztesztnek vetették alá, és több perc 1000 Celsius fok feletti nyílt láng hatására is megtartotta méretét, állagát, és csak kis mértékben szenesedett a felülete, de a tüzet nem táplálta. 

Borka Árpád kiemelte, hogy az ÉMI szentendrei székhelyén, Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrző innovációs intézményének területén 2024-ben megkezdődik a „Nemzeti Mintaházpark” kivitelezése, ahol az első évben legalább 9 darab innovatív, környezettudatos családi házat építenek fel hazai vállalatok, melyek közül 5 épületet MAKÉSZ tagok valósítanak meg. Több modern bemutató otthonban felhasználásra kerülnek hazai gyártású innovatív és természetes, karbonsemleges építőanyagok. A MAKÉSZ tagok közül többen különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a teljes életciklus elemzés alapján is kiválóak legyenek a bemutatásra kerülő otthonok és a felhasznált építőanyagok legnagyobb arányban itthon készüljenek, ezzel is növelve a hazai értéket és csökkentve a karbonlábnyomot. A beruházás a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával jön létre. 

Európa legjelentősebb szalma alapú hőszigeteléseket gyártó vállalkozását, a VESTA ECO-t Robert Kocewicz PhD építészmérnök, a cég az ügyvezetője képviselte a rendezvényen. Előadásából kiderült a szalmaépítészet és a készházépítészet kapcsolata, valamint a szalma alapú hőszigetelések pozitív tulajdonágai. Gyakorlati bemutató keretén belül egy készház falszerkezet külső és belső oldalára és a falszerkezetbe is beszerelésre került a szalma hőszigetelés, melyet vályogalapú természetes vakolattal láttak el a szakemberek mind a két oldalon. 

Horesnyi Béla, a hazai kender-mészbeton házak és a kendertégla megálmodója és kidolgozója Kender, mint CO2 negatív anyag című előadásában bemutatta, hogy milyen előnyökkel jár egy modern kender-mészbeton ház felépítése és a rendkívüli hőtároló és hőszigetelő képesség mellett részletesen beszélt a kender-mészbeton igazolható pozitív egészségügyi hatásairól. 

A készház, mint a környezettudatos építés eszköze címmel Kárpáti József készház tanácsadó tartott előadást, melynek keretein belül bemutatta az európai és magyarországi trendeket, típusokat és kiemelt több érdekességet, köztük több darab faszerkezetből épült toronyházat. 

TimeLapse videó a kétnapos rendezvény gyönyörű hazai gyártású (NaturicaGroup, Biokay) vályog dekor vakolatainak elkészítéséről:

A kétnapos rendezvény leglátványosabb elemeit Bíró Árpád vályogépítő- és kőművesmester, az Európai Vályogépítészeti Oktatási Központ szakoktatója és tanítványai, Csabai Imre asztalos mester, Lovász István dekorfestő és Magyar Erika művész valósították meg. Különböző hazai gyártású vályogvakolatok és dekoratív vályog felületképző anyagok – vályog tükörglett, vályog nemesvakolat és természetes földpigmentek – felhasználásával egyedi dekoratív és egészséges művészi faldesign megoldásokat, burkolatokat alkottak, melyek a nappali és a hálószobákon kívül még fürdőszobai használatra is alkalmasak. A 15 féle gyönyörű, természetes faldekoráció a rendezvény helyszínén egész évben megtekinthető marad.

Az épületbiológus szakemberek szerint a vályog építőanyagok bírnak a legnagyobb pozitív hatással a belső lakóklíma szempontjából, mivel képesek a levegő páratartalmát szabályozni, antisztatikusak és laborvizsgálatokkal igazoltan képesek közömbösíteni a levegőben lévő illékony szerves vegyületeket (VOC-éket). 

Józsa Árpád ÉVOSZ-MAKÉSZ elnökségi tag saját kivitelező csapatával 15 perc alatt 15 m2 készház falszerkezetet épített fel, melyet természetes befújt farost hőszigeteléssel láttak el, és mindkét oldalon speciális tűz- és vízálló lapburkolattal burkoltak. Szemléltetésre került, hogy az üzemi előregyártott vázszerkezet a helyszíni szereléssel is jelentős időmegtakarítást jelent a hagyományos építőipari technológiákkal szemben. 

Halla Krisztina, Reszegi Sándor és Jurtin László építész- és építőmérnökök a készházak tervezési és engedélyeztetési procedúrájáról, valamint a gyártmánytervezésről, statikáról és BIM-es megoldások használatáról oktatták a megjelent mérnököket és az ÖKO építési technológia után érdeklődő gyártókat, kivitelezőket és építtetőket. 

A rendezvénysorozat tovább folytatódik az alábbi helyszíneken, újabb előadókkal és témákkal bővülve: Eger, Lenti, Sopron, Gyula, Budapest, Pécs, Szeged, Győr, Sopron, Szombathely.

Bővebb információ elérhető az alábbi webcímen: https://biokaypremiumpartner.hu


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

'Fel a tetejéhez' gomb