HírekKörnyezetvédelem, energiatakarékosságZöld hírek

Atomenergia vagy megújuló energia

Ez a kérdés eléggé napirenden van Magyarországon.

Az egész világ atomenergia ellenes lett, de mi magyarok mindenképpen olyat akarunk, ami másnak már nem kell.
Nem ez lenne az első és nem is a második, amikor mi mást csinálunk, mint ami normális lenne.

Mi mindig onnan jövünk el, ahová más igyekszik, illetve azt erőltetjük, ahonnan más már menekül.

Miről is beszélünk?

Arról, hogy nagyon rossz lóra tesz Magyarország az atommal…

 Az egész világon a nukleáris energia jövője meg lett pecsételve a tavalyi Japán robbanás után. De ez nekünk Magyaroknak nem számít, hiszen, Magyarország az atomerőművei gyarapításában látja függősége csökkentésének lehetőségét a fosszilis energiahordozóktól.

Pár évvel ezelőtt a nukleáris energia a legolcsóbb energiatermelési lehetőségek között volt számontartva.

Az atomerőmű-beruházásokat igazán nehéz megindokolni – fejtette ki a Financial Timesnak Jeff Immelt, az amerikai General Electric (GE) vezérigazgatója.

Fontos tudni, hogy a GE a legnagyobb atomipari alkatrészgyártó a világon.

Napjainkban a legtisztább energia a nap és a szélenergia, de mellette a gáz is rendelkezésre fog állni elég hosszú ideig, hiszen az elmúlt hónapokban újabb lelőhelyeket találtak.

A GE vezetője azt látja, hogy a gáz, a szél- és a napenergia felhasználásának valamilyen kombinációja lesz az, amelyben a világ legtöbb országának érdemes gondolkodnia.

Nagyon fontos tény, hogy a napelemek ára 75 százalékkal zuhant az elmúlt három évben, ami azt jelenti, hogy bizonyos országokban nappal versenyképessé vált a velük termelt áram!

A nap tiszta, semmilyen károsanyag nem keletkezik az áram előállítása folyamán.

Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Magyarországnak nem jó az ami ingyen van, nem jó az ami tiszta és nem jó az, ami környezetbarát.
Mégis valaki világosítson fel bennünket, hogy miért kell mindig a széllel szemben pisilni?

Angliában a fél parlament azt az igét nyomja, hogy 2030-ra gyakorlatilag szén-dioxid-kibocsátás nélkül állítsa elő az elektromos energiát az ország. 

Arról nem is beszélve, hogy ha a megújuló energiákat használunk, akkor hatalmas innovációs feladatokat is kitűzhetünk, mellyel kutatóknak munkát lehet biztosítani és a gyártásban is hatalmas potenciálok vannak.

Korábban az Orbán és csapata sokszor nyilatkozta, hogy Magyarország a megújuló energiák területén hatalmas beruházásokat tervez, ahol emberek tömegei tudnak majd elhelyezkedni. 

Ezzel szemben egy atomerőmű építése töredék embernek adhat majd munkát, a kasszát sokkal jobban kiüríti és drágább energiát állítunk majd elő, arról nem is beszélve, hogy esetleges üzemzavar végzetes lehet.

A szélenergia, a napenergia nem káros az egészségre, maga az előállító erőművek sem szennyezik a környezetet, az energiaforrása korlátlanul rendelkezésre áll, csak ki kell vetni rá az energianyaelő egységeinket…

Önnek mi a véleménye erről – Szél- nap- vagy atomenergia???

A lap alján kérjük írja le véleményét – Köszönjük.

 


Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. Hiányzik a cikkből, talán szándékosan, mert ellentmond annak a teóriának, amely miatt a cikk íródott, a következő:

    Egy szó sem esik arról, hogy a szél nem fúj állandóan, a nap meg nem süt éjjel. A villamos hálózat meg nem olyan, hogy az éppen napsütéses oldalról az éjszakai oldalra szállítsa az energiát. De ha ilyen lenne lenne is, a lehetséges terrorista támadások miatt nem jöhet számításba, nem biztonságos.. Ezért az atomerőmű pillanatnyilag szükséges rossz, nem lehet mindet bezárni. Az egyéb lehetséges megoldások, például napelem segítségével nappal felnyomni a vizet egy hegyre, és ebből éjjel vizierőművel áramot termelni, vagy vizet bontani és éjjel a kapott hidrogén segítségével áramot termelni még gyerekcipőben járnak. Akkumulátorban tárolni éjszakára ekkora mennyiségben nincs még megoldva, és valószínűleg a kibányászható alapanyag is kevés hozzá.. Még valamilyen só vagy fém megolvasztása nappal, éjjel meg gőzt termelni vele és turbinát hajtani, jelenleg talán a legelérhetőbb. De európai méretekben gondolkodva sok év kellene a kialakításához. A fúziós energia használata is még a távoli jövő. Az atomerőmű meg adott, csak a leállítottakat újra kell indítani, és gyorsan építeni még párat.
    Éjszaka fosszilis hordozókból, beleértve a földgázt is, áramot termelni egyáltalán nem zöld, Amiben jobbnak látom az atomerőművet, az abban áll, hogy a fosszilis tüzelőanyagok most szennyeznek, míg az atomerőművek sugárzó anyagai tárolhatók, ameddig a tudomány meg nem oldja a hasznosításukat. A klímaváltozás mérséklése, – mert a megállításáról már vagy 30 éve lekéstünk – sokkal fontosabb annál, minthogy az atomerőművek leállításáról vagy nem felépítéséről vitatkozhassunk. Fizikus szakon végeztem az egyetemen, ismerem az atom veszélyeit. Messze jobb megoldás az atom, mint a fosszilis energiahordozók használatával belefutni a klímaváltozásba.

  2. Kiegészítés az előbbi hozzászólásomhoz. A leírtakkal nem az atomerőművet akartam favorizálni. A jó megoldás a szél nap, árapály és atomenergia együtt. Majd ha megoldódik világméretekben a villamos energia tárolása, akkor jöhet az atomerőművek bezárása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb