„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Alacsony költségvetésből kialakított ikerház Ausztriában

Az ausztriai duplexet otthonként és pénzügyi forrásként építette egy fiatal építészpár, akik egy fenntartható otthont szerettek volna kialakítani, mely megfelel a legmagasabb ökológiai előírásoknak.

Az ikerház tulajdonosai egy fiatal építészpár, akik az épület egyik lakását saját otthonukként alakították ki, a másikat pedig eladásra szánták. A költségvetés minimalizálása és a fenntarthatóság maximalizálása vezérelte projekt két, 125 négyzetméteres lakóegységből áll, két gépkocsibeállóval, egy 600 négyzetméteres területen.

Korlátozott forrásból valami komplexet alkotni gondosan kidolgozott terveket igényel az építkezéstől egészen a berendezésig. Az építész házaspár célja egy olyan ökológiai építmény létrehozása volt, amely egyáltalán nem kelt steril vagy mesterséges érzetet. Ennek érdekében az építészek több generáció építészeti megoldásait tanulmányozták.

Az ikerház gondosan alkalmazkodik a természetes környezetéhez, és tökéletesen beilleszkedik a lakókörnyezetbe. A homlokzat és a tető alakja a környező épületek modern értelmezésbeli tükörképe. Az építészek ügyesen kihasználták a domboldali telek egyenletlenségeit, jelentős földmunka szükségessége nélkül. A belső térben a talaj egyenletlenségei a nappali és a terasz felé haladva szintbeli különbségeket alkottak.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A belső terek kialakításához kizárólag regionális vállalkozóktól beszerzett helyi faanyagot alkalmaztak, ami harmonikus és egységes belső teret eredményez, illetve minimalizálta az alapvető költségeket és a szállításból eredő CO2 kibocsátás mértékét. A kompakt épület belső esztétikája szerény és meghitt, de ugyanakkor modern és praktikus.

Az egyszerű, cellulózzal szigetelt fa keretszerkezet ellenére az ikerház kompakt térfogata, valamint a minimalizált belmagasságú három emelete kiváló energiaegyensúlyt eredményez. Az alacsony energiafelhasználású házat geotermikus hőszivattyú fűti. A mesterséges szellőztetést költségvetésbeli okokból kihagyták. Ehelyett egy teljesen programozható tetőablakot építettek be a lépcső legmagasabb pontjához, amely friss levegőt és éjszakai hűtést biztosít az otthonban.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb