A műanyagevő lisztkukacok “működnek együtt” William Eliot dizájn székei létrehozásában

A rovarok valószínűtlen „munkatársak” – azonban ez másképp van William Eliot brit tervező Digested Objects széke esetében, amelyet műanyagevő lisztkukacok formáltak, ahogyan átrágták magukat polisztiroltömbökön.

A Digested Objects háromlábú szék, göcsörtös formájú, kontúrjainak nincs nyilvánvaló logikai alapja. A művészi darab fekete színű, 3D nyomtatással készült. A formája meghatározásához Eliot azonban hulladék polisztirolt és körülbelül 150 lisztférget használt, amelyek a tenebrio molitor bogár lárvái.

Eliot a londoni Királyi Művészeti Akadémia és Imperial College Innovation Design Engineering diplomájának részeként fejlesztette ki a Digested Objects-t, ahol most végzett. Azóta megalapította saját praxisát, a Biocrafting Stúdiót.

Ezek a lisztkukacok képesek megemészteni a polisztirolt – egy egyébként újrahasznosíthatatlan típusú műanyagot – egy adott baktérium jelenléte miatt a bélrendszerükben. Eliot azonban többet akart tenni, mint a lisztkukacokat újrahasznosító gépként használni. Ehelyett a biokollaboratív tervezés lehetőségeit akarta feltárni, a különféle fajok közötti tervezést, ahol az állatokat vagy rovarokat partnerként kezelik a kreatív folyamatban, és lehetővé teszik számukra, hogy gyakoroljanak valamilyen produktív tevékenységet.

Annak biztosítására, hogy a lisztkukacok nagyjából szék formájút állítsanak elő, a polisztirol tömbökbe cukornyomokat fecskendezett, amelyek a rovarokat vonzzák, hogy előbb elfogyassza az anyag ezen részeit. De aztán meghagyta nekik, hogy “bármilyen irányba beássák magukat”.

Végül a kreatív tervező viaszba öntött néhány lisztkukac mintát, mielőtt 3D-s szkennelést végzett volna, és digitálisan felnagyította őket, hogy meghatározza, melyik lenne a legjobb szék-alkalmatosság. Kartonból teljes méretű prototípusokat gyártott, szeletenként összerakva azokat, hogy megragadja a bonyolult formákat, végül pedig 3D homokba nyomtatva készítette el a kész Digested Objects széket.

Együttműködött a Sandheldennel, hogy a folyamat ezen részében a vállalat sugárkötő technológiáját alkalmazza, mivel azt találta, hogy a 3D-nyomtatott homok „nagyon pontos, de természetes módon” rögzíti a lisztkukacok alagutait.

A tervező elmondta, hogy ihletet talált Neri Oxman munkáiban, aki arra ösztönözte a selyemhernyókat, hogy pavilonok építéséhez gubók helyett lepedőkbe tegyék le selymüket, valamint Ren Ri szobraiban, aki méhekkel dolgozott. A folyamat során végiggondolta az etikai kérdéseket, például, hogy mi lesz a lisztkukacokkal életük végén, és hogy a vele való kapcsolatuk előnyös volt-e számukra. Néhány naponként szünetet adott nekik a kizárólag polisztirol étrendből, és helyette szerves biohulladékot biztosított számukra.

A fajok közötti tervezés a fenntarthatóságról való új gondolkodásmódként jelenik meg, amely decentralizálja az emberek szükségleteit és tapasztalatait.

Forrás: www.dezeen.com