A fenntartható építészet paradoxona: tartósság és mulandóság

A rómaiak birodalmuk hatalmának és presztízsének közvetítésére tartós építészetet építettek hosszan tartó uralmuk szimbólumaként. A császárok nagyszabású közmunkát alkalmaztak státuszuk és hírnevük igazolására. Ezzel szemben a japán építészet már régóta felkarolta a változás és a megújulás gondolatait, ami nyilvánvaló a sintó szentélyek rituális újjáépítésében.

A shikinen sengu néven ismert gyakorlatban az Ise Jingu-ban a szentélyt szándékosan szétszedik és húszévente újjáépítik. Világszerte az állandóság és az állandóság körüli filozófiák áthatják az építészeti hagyományokat. Az éghajlati válság közepette hogyan érvényesülnek ezek az elvek a modern építészeti tervezésben?

A kortársak továbbra is olyan struktúrákat hoznak létre, amelyek a hatalom, a kiemelkedőség és a büszkeség szimbólumai. Az olimpiai stadionok például egy ország azon képességét képviselik, hogy globális eseményeket rendezzenek, és ikonikus tereptárgyakat hagyjanak maguk után. Ezek a struktúrák gyakran elavulttá válnak, amint az események lezárulnak, ami aggályokat vet fel hosszú távú életképességük és fenntarthatóságuk miatt.

Például a pekingi Bird’s Nest Stadium, mely kezdeti pompája ellenére küzd azért, hogy állandó használatot vonzzon és bevételt termeljen. Hasonlóképpen, a 2004-es athéni olimpiai komplexum és az 1976-os montreali olimpiai stadion építése magas fenntartási költségekkel terhelte a jövő generációit, miután az épületeket már nem használták.

A modern építészeti gyakorlat egy fogyasztói társadalomban működik, amely látszólag átfogja a “tervezett elavulást”. Az uralkodó vélekedés az, hogy az épületeket folyamatosan korszerűsíteni vagy le kell bontani, hogy helyet adjanak új építkezéseknek. Csakúgy, mint az olimpiai stadionok esetében, a hagyományos bevásárlóközpontokat is irrelevánssá tették olyan nagyszabású társadalmi változásokkal, mint az online vásárlás térnyerése és a fogyasztói preferenciák megváltozása.

Az építészek és a tervezők most azzal a kihívással néznek szembe, hogy újragondolják a tereket, hogy továbbra is relevánsak maradjanak a gyorsan fejlődő világban. A változó igényekhez és a változó társadalmi magatartásokhoz való alkalmazkodás kulcsfontosságú a kortárs gyakorlatok szempontjából.

A japán Metabolista mozgalom építészete strukturálisan elismerte, hogy a japán városok állandó növekedésben vannak azzal a céllal, hogy olyan alkalmazkodó struktúrákat hozzanak létre, amelyek a társadalmi igényeknek megfelelően fejlődhetnek. Az építészeti megastruktúrák és az organikus biológiai növekedés fúziója által ihletett mozgalom dinamikus épületek létrehozására törekedett, amelyek “metabolizálódnak” a várható jövőbeli igények kielégítésére. Jelentős hiányosság azonban az volt, hogy nem számítottak arra, hogy maga a mozgalom idővel elavulttá válik.

A tokiói Nakagin Capsule Tower, amelyet Kisho Kurokawa tervezett, az ambiciózus metabolista építészet példája. A tornyot egy moduláris rendszernek tervezték, amely különálló hüvelyekkel képes alkalmazkodni a különböző felhasználásokhoz, és egy központi magszerkezetbe ki-be mozgatható. Innovatív kialakítása ellenére az épület végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy a változó társadalmi igényekre reagálva átalakítható.

Ezt követve az ‘efemer építészet’ jelent meg válaszként kortárs világunk felgyorsult természetére. Olyan szerkezetek és terek létrehozására összpontosít, amelyeket korlátozott élettartamra terveztek, óráktól néhány évig. Ez az építészeti megközelítés jelentőségteljessé vált, mivel rugalmasságot és alkalmazkodóképességet kínál. Az állandóság felkarolásával az erőforrások hatékonyan hasznosulnak, a szerkezetek könnyen szétszedhetők és újrahasznosíthatók.

A Coachella Valley Zenei és Művészeti Fesztivál ideiglenes építményeken keresztül magával ragadó élményeket kínál, azonban környezeti hatása miatt kritikák érte. Ezeknek a szerkezeteknek az építése és szétszerelése gyakran jelentős erőforrásokat igényel, és jelentős hulladékkal jár. Az olyan problémák, mint a nem újrahasznosítható anyagok használata és a túlzott energiafogyasztás, aggodalmat keltettek ezen események fenntarthatósági gyakorlatával kapcsolatban.

A technológiai fejlődés egy olyan kultúrát vezetett be, amelyet a felgyorsult trendek és az azonnali kielégülés határoz meg. A kapitalista társadalomban természetesen az eldobhatóság és az elavulás kérdései következnek. Az építészek azzal a kihívással néznek szembe, hogy olyan jövőt tervezzenek, amely folyamatosan változó és egyre bonyolultabb előrejelzést adni. Az építészeti állandóság és a kultúra megőrzése iránti vágy egyensúlya az alkalmazkodás és a fejlődés igényével a jövő építészetének alakításában döntő kérdéssé válik. Hogyan tudnak az építészek eligazodni ezen a bizonytalan tájon, és elfogadni a társadalmi haladás és változás elkerülhetetlenségét?

Miközben sürgősséggel nézünk szembe a jövővel, amelyet olyan globális időhorizontok hajtanak, mint az ENSZ 2030-ig tartó időszakra szóló Fenntartható Fejlődési Menetrendje, az építészet közössége az ökológiai válság kezeléséhez szükséges megközelítéssel kapcsolatos kérdésekkel küzd. A fenntartható építészet egy fejlődő tudományág, amely folyamatosan átalakítja jelentését.

A definíció szerint a „fenntartható” kifejezés kifejezetten a tartósságot és a hosszú élettartamot jelzi, ami azt sugallja, hogy a zöld építészetnek örök életűnek kell lennie. Ugyanakkor szorosan kapcsolódik a minimális környezeti hatást kifejtő elképzelésekhez is, ami arra utal, hogy a fenntartható építészetnek átmenetinek, fejlődőnek és „könnyűnek” kell lennie.

Ez a paradoxon a fenntartható építészet definícióján belül feltárást és önvizsgálatot igényel. A fenntartható építészetnek állandónak vagy állandónak kell lennie? Van mód egyensúlyt teremteni e látszólag egymásnak ellentmondó tulajdonságok között? Végső soron a fenntartható építészetre való törekvésnek ebben a kettősségben kell eligazodnia azáltal, hogy magában foglalja a hosszú élettartamot és az alkalmazkodóképességet, egy olyan épített környezetet hozva létre, amely valóban fenntartható a jövő számára.

Forrás: www.archdaily.com