„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A Bert moduláris faház a körülötte lévő erdővel szimbiózisban “növekedhet”

Egy férj-feleség építészpáros egy olyan moduláris faházat talált ki, amely a környező erdővel együtt nőhet, a lakók igényeinek megfelelően. A Bambau startup megbízásából és a Precht építészeti stúdió tervei alapján a Bert modell egy ötletes moduláris otthon, amely függőlegesen és vízszintesen is “kihajthat” további előregyártott szobák és lépcsőházak formájában. Az otthon elrendezése a fákat imitálja, felfelé irányuló mozgásával és elágazási képességével.

A stúdió társalapítói, Chris és Fei Tang Precht egy egyedi ötletből merítettek ihletet a moduláris otthon projektjéhez; „Építészként, függetlenül attól, hogy fiatal vagy idősebb emberről van szó, van egy belső gyermeki énünk, aki játékosan és kíváncsian szemléli a világot”-mondta Fei Tang Precht, hozzátéve, hogy „ez a kíváncsiság felfedezésre, kísérletezésre inspirálta a Bert kialakítását.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy az építészet egy komoly és mélyreható mesterség, amely nagy kultúrával és hagyományokkal rendelkezik. Ez megfigyelhető, amikor mi, építészek referenciát találunk a művészet, a filozófia, az irodalom vagy a természet projektjeiben” – mondta Chris Precht. „Ehhez a projekthez a művészetet is megvizsgáltuk, hogy referenciát találjunk, de nem Michelangelo vagy Dali alkotásaiban; Inkább a Szezám utca vagy Minions rajzfilmfiguráit néztük.”

A projekt elnevezése is a Szezám utca karakterből származik, akit hosszú, hengeres fejéről ismerhető fel, míg a szerkezet kerek, túlméretezett ablakai egy kicsit úgy néztek ki, mint a Gru filmsorozat félszemű csatlósai.

Az építészek tehát játékosan tekintettek a projektre, és inkább egy egyedi karaktert létrehozását célozták meg, mintsem egy hagyományos épületet- egy furcsa kinézetű karaktert, amely az erdő élővilágának részévé válik. A faház úgy kezdődik, mint minden facsemete, kör alakú talppal a talajba építi a “gyökereit”. Ezután az épület „törzse” növekedni kezd felfelé, és cső alakú egységeket, például konyhát, nappalit és fürdőszobát helyeznek egymásra, vagy új vízszintes “végtagokat” adnak hozzá. Ezekből a modulokból számtalan különféle és folyamatosan bővíthető konfiguráció kialakítható.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A fából készült külsejét levél alakú zsindely borítja, hogy a faház álcázza magát erdőben. Belül sötét szövetek teszik otthonossá a különleges házat. A ház tetőre napelemekkel is fel van szerelve, a földszinten pedig komposztáló vécét és víztisztító berendezést is be lehet építeni. Alternatív tervek is rendelkezésre állnak Bert számára, kevésbé erdős területekre, mivel az acélból is készülhet fa helyett.

Az Ausztria hegyeiből származó Studio Precht folyamatosan próbál jellegzetes, éghajlatnak megfelelő és kulturálisan meghatározó struktúrákat építeni. Chris és Fei „tudják, hogy a fatörzs alakú házhoz hasonló épületek nem jelentenek nagy utat az előrehaladáshoz az iparágban, de mindenképp nagy lépés egy sokszínűbb jövő felé.

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb